Nem várt napja, 14. dpo

Nagyon lassan és kétségek közt telt ez a néhány nap. Szép sorozatot lőttem a tesztekből, mindjárt fel is teszem ide. Eleinte nagyon örültem, hogy picit erősödnek a csíkok. Aztán persze szerettem volna már nagyobb sebességre kapcsolni, mert türelmetlen vagyok, nyilván. Szóval tegnap azért eléggé elbizonytalanodtam. Szomorúan próbáltam beletörődni, hogy semmit nem tehetek, ha halványodni kezd, azonnal el kell fogadnom a helyzetet...

Tegnapelőtt és tegnap kevés véres nyákom volt, a hőm két tizedet esett, és a tesztek is stagnáltak, szerintem nem erősödtek. (Mondjuk nem is feltétlen kell nekik minden nap, de az én elmém ezt intő jelnek vette.) Persze, ugrásra készen vártam a halványodást!

Aztán ma reggel, 14. dpo, bumm, ott volt az erős második csík, és a hőm is szépen ballag újra fölfelé. Szóval azt hiszem, ma van az a nap, mikor elhiszem, hogy ez a terhesség meg fog maradni. Vagy legalábbis a biokémiai esélyét már talán kizárhatom.

Férjem is tudja már, még péntek este megmutattam neki a teszteket.

Dokimat is hívtam, napi 3x1 utrót javasolt. Egy dobozzal van nekem itthon, így csütörtökön mindenképp mennem kell hozzá, mielőtt ez elfogyna. Nagyon korai akkor még az uh, szerintem csak berongyolok majd a recikért, a rendes vizsgálatot tolnám még vagy két hétig.

Ezek itt a reggeli tesztek, természetesen vannak délutániak is... Nem tudom, mikor fog a gyanakvásom annyira lecsökkenni, hogy abbahagyjam a tesztelést. Most mindenesetre már tuti ritkítom, majd lassan próbálok meg lejönni a szerről. :) Napi egy, aztán már csak két naponta... :) Aztán majd meglátjuk...

Pont tegnap mondtam férjemnek, hogy milyen furi... Mikor Cicóval voltam terhes, a hatodik héten csináltam csak tesztet. 6+1-en sztk-s doki csak annyit írt a papírra, hogy egy élő embrió... Akkor még mit sem tudtam szívhangról, vetélésekről, stb... A legnagyobb lelki nyugalommal utaztunk el egy hétre egy másik országba, nászútra. A következő nődokis látogatás úgy a 8. héten lehetett, akkor uh sem volt, nem is tudom már, minek mentem akkor. Viszont ott egyértelmű lett, hogy választani kell egy 'pénzes' dokit. Vele talán a 11-12. héten találkoztam, akkor volt a második uh-m, akkor hallottunk először szívhangot. És hogy ez ekkor normálisnak tűnt! Úristen, majd' 3 hónapos terhesség, és bennem fel sem merült egy másodpercig sem, hogy talán nem is él a babám, lehet már elvetéltem... Akkor minden annyira normálisan zajlott bennem, körülöttem. Egy pozi teszt, egy orvosi megerősítés, majd a 12 héten szívhang hallgatás. Most meg... Nem is akarom tudni, hogy forintosítva mennyit teszteltem már, és hogy mennyit fogok még... A hatodik héten szívhangot akarok hallani, és mivel 2013-ban a hetedik hét körül ment el a pici, így tuti, hogy akkorra is akarok majd valami bizonyítékot... Tiszta agyrém... Hát ezt teszi két vetélés...

Ma este lesz a termékenységi vizsgálata Zolinak. A beszámolóval majd holnap jövök. Illetve csütörtökön reggel még megyek endokrinológiára, ahol már 100%, hogy nem kaphatok gyógyszert az IR-re. A terhesség kizáró tényező. Ja, a diétát szigorítottam, nagyon lelkiismeretesen próbálom az 'időre evést' betartani. Nekem ez komoly problémát okoz... A minőség nem gond, 'szemetet' nem eszek. Inkább az a probléma, hogy gyakran elfelejtek enni. De most odafigyelek erre is nagyon.

És próbálom beleélni magam, hogy végre lesz kistesó! :)

Lehet örülni?

Szóval lehet aggódni örülni...

Negyedikén lh csúcs volt, ötödikén hajnalban indultunk a kórházba. Gondoltam, hogy gyermekáldás tekintetében ez a hónap off lesz, mert ugyan tettünk mi a dolog érdekébe hétvégén, mégiscsak magabiztosabb az ember, ha tüszőrepi napján együtt tud lenni a párjával... Aztán a kórházi napok el is sodorták a gondolataimat a dologtól (szerencsére). Bár a hőmet mértem a kórházban, azért úgy voltam vele, hogy az értékek valószínűleg nem relevánsak, mivel az éjszakai alvásokat sokszor tarkították ébredések. Aztán már a vége felé a hőt sem mértem, nem láttam értelmét. Itthon aztán a 9. dpo-n 37-re ugrott az ébredési hőm. Bár a 9. napon nagy merészség a hcg teszt, főleg, hogy már csak 25-ös volt itthon, de azért csak ellőttem egyet. (Egy 37-es hő alapos indok erre...:D ) Amin mintha lett volna valami... Annyira elmebeteg állapot tört rám, mert hát az eszem tudja, hogy ez képtelenség, egy 25-ös a 9. dpo-n még semmit nem mutathat, de én láttam azt a nagyon halvány valamit. Persze mi sem természetesebb ilyenkor, minthogy megszállottan újabb tesztet tol ember lánya, aki nagyon vágyakozik a terhességre. Hát persze, hogy ez reálisabb út, mint várni még legalább két napot. :) 

Az esti, szintén 25-ös teszten pedig erősödött az a valami, ami nem is lehetett ott. Ha most kicsapnám valaki elé ezt a két tesztet, tuti, hogy azt mondaná, hülye vagyok, és csak oda képzelem. De én annyira magabiztos voltam, hogy 10. dpo-n, reggeli vizeletből lőttem egy halvány, ám határozottan két csíkos tesztet. Bemártottam, letettem, beültem a fürdőkádba és tök békésen megfürödtem. Egyszerűen tudtam, hogy ott lesz az a csík, mikor pár perc múlva rápillantok. És ott is volt.

Aztán ma kipattantam az ágyból hajnalba és rongyoltam a wc-re. A csíkom erősödött. Jó, ez még mindig csak halvány pozinak számít, de még van két napom nemvártig. Szóval elég magabiztos vagyok.

Magabiztos, mert a 10. dpo-s tesztem is már erősebb, mint az áprilisi vetéléskor nemvárt napján előtt. Szóval egyrészről azt érzem, hogy ez a csöppség már most életképesebb, mint az áprilisi babó volt. Másrészről meg eléggé aggódok, mert folyton az motoszkál a fejemben, hogy mikor kezdenek halványodni a csíkok, hívjam-e a dokimat, menjek-e vérvételre, nézessek progi szintet, hcg értéket,  kezdjem-e el az utrot szedni...? vagy adjak a természetes szelekciónak még néhány nap esélyt. Engednem kell-e a dolgokat a maguk útján rendeződni, vagy közbe kell avatkoznom...?

Abban szeretnék hinni, hogy az eddigi gondokat az IR okozta, és most, három hónap diéta után megoldódnak ezek a problémák, ez a csöppenet magabiztosan fejlődik majd, ha tartom magam az étrendhez. Csütörtökön megyek csak endo dokihoz... Még elötte fel fogom hívni a nődokit, az biztos. Lehet, hogy már ma.

Amúgy nem tudom, miért van ez bennem, de valahogy nem vágyom a közbeavatkozásra. Sőt, nagyon beszélni sem vágyom még a dologról. Talán azért, mert félek az újabb csalódástól. Mindenesetre azt hiszem, Zolinak illene szólni... Tök ciki lesz, ha innen értesül... Egyelőre vasárnapra tervezem, hogy megmutatom neki a teszteket (amik addig bizonyára jelentős számban fognak bővülni...). Nekem sem lenne szabad beleélni magam, mert elég nagy az esély egy újabb kudarcra... Ő meg aztán tényleg olyan, hogy azonnal örülni kezd és nem törődik a körülményekkel.

Az első célom elérni a 37. ciklusnapot. A biokémiai anno azon a napon távozott. Tudom, hogy ez lesz mostantól. Kapaszkodás egyik dátumtól a másikig. 

Azért persze picit örülök. De még nem felhőtlen.

Kell egy baba

Volt a kórházban a másik ágyon egy öt hónapos vízfejű kisfiú. Anyukája egy igazi kretén volt. Simán otthagyták egyedül a kórházban órákra, míg a szülők nem tudom hova mentek, vásárolni a városba, vagy mittudomén. A kisfiú meg ott sírt órákon át minden nap, szerintem éhes volt. 200 mili tápi volt az adagja, ha az elfogyott, nem töltötték újra... Koraszülött volt, a rájuk jellemző összes kórsággal. Oxigén hiány, agyvérzés, vízfejűség (épp az állandó shuntre várt) tüdő bizbasz. 

De annyira cuki volt... Mikor indultunk, legszívesebben felvettem volna és haza hoztam volna.

Na, hát most már nekem is kell egy kisbaba. Azaz, egy újabb.

Inzulinrezisztencia, és egy újabb ciklus

Azért nem mondom, eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne, ha karácsonykor betolhatnék egy pozi tesztet a fa alá. Szerencsére nem éltem bele magam túlságosan a gondolatba, mert az idei fa alatt már egészen biztosan nem lesz ilyesmi.

Csodálatos 29 napos ciklust zártam. Tényleg örülök neki, hogy közelítem a normálist, sőt, ez önmagában már az is!

Egyrészt gondolhatom azt, hogy de szuper, talán a diéta kezdi normál mederbe terelgetni az igencsak cakkos ciklusaimat. Előző 33 napos, azelőtti 37.. Ugyanakkor azt is feltételezhetem, hogy milyen szépen beillik ez is a sormintába... Na, minnyá megpróbálom beilleszteni.

Hát látszik a ritmus.. Először növekvő, majd csökkenő tendencia. Kétszer csúcsosodik. Komolyan, mintha tudatosan intézné így a szervezetem. Mondjuk az első csúcsocska nem érvényes, mert akkor vetéltem el, talán az is normál 30 nap körüli ciklus lett volna amúgy. Szóval most akkor egy 28 naposra számítok, és remélem, hogy be is áll már innentől erre a klasszikus értékre.

A görbém is nagyon szép lett, szerintem. Azt feri-ről hozom, mert jobban kedvelem annak az oldalnak a görbe grafikonját.

Sajnos az történt, hogy a pozi ovu tesztek utáni két napon lánykám úgy döntött, hogy buli lesz egész éjjel... Így a 16, 17. ciklusnapi hőm nem reális a grafikonon. Ferti szerint az már a második, harmadik dpo-m. Valójában 16-án reggel leesett volna cover line alá a hőm, ha kialszom magam és az lh tesztek is azt igazolják, hogy 7-én volt az ovum. Szóval ezzel a kis módosítással jól látszik, hogy a luteális fázisom 13 nap, ami jó. Ovu után szépen fent volt a hőm, amit a megnövekedett progeszteron termelés okoz, ez szintén jó. Így a hő leesés a 9. dpo-ra esik, ami egybevág a megnövekvő ösztrogén termelődéssel, ez megint csak jó. Nem gondolnám, hogy progi problémáim lennének... (Meg amúgy is, szerintem ez egy irigylésre méltó görbe, de ha van köztetek nagy szakértő, akkor várom a hasznos gondolatokat ennek kapcsán, hátha rámutattok valamire, amiről én nem tudok.) 

Kicsit bizakodtam, mikor 36,9-re ugrott a hőm, drukkoltam picit titokban, hogy esetleg ugrik még 1-2 tizedet... Lehetett volna ez egy gyönyörű trifázisos babás görbe is... de nem lett az, kár is ezen sopánkodni.

Még a héten - egészen pontosan szerdán a vérvétel napján - elkészült a laborom is. Ezt most nem mutatom, inkább csak csacsogok róla picit. Mivel január végén megyek endokrinológushoz a leletemmel, így majd akkor osztom inkább meg az értékeket, ha hivatalosan is rá mondja a doki az áment. Mert hogy sajnos egyértelmű az inzulinrezisztencia. Kis segítséggel (köszi Kati), meg utána olvasással, még egy laikus is leszűri a következtetést...

Már csak az a kérdés, hogy ennek a kezelésére elegendő lesz-e a diéta meg a sport (höhö), vagy gyógyszert is fogok kapni rá...?

Igazából az éhomi cukrom és inzulinom is javult az elmúlt két hónapban, ez egyértelmű, ha össze vetem az októberi 2 pontos cukorterheléses értékeimmel a mostanit. Én úgy gondolom, hogy ez a két hónap ch diéta mindenképpen javított valamit a helyzetemen, de ez még így sajnos kevés. Ha ez az oka - és ez lehet az oka! - annak, hogy nem tudok egy tisztességes terhességet produkálni, akkor talán szigorúbb diétával pár hónapon belül jó eredményeket érhetek el.

Most úgy gondolom, hogy január végén megcsináltatjuk férjem vizsgálatát, de az én méhtükrözésemet toljuk picit. Valószínűleg szigorúbb diéta és sport* következik februártól. Lehet, hogy gyógyszer is, bár azt jó lenne megúszni. Sajnos nézegettem a neten, az enyémhez hasonló értékekkel mások gyógyszert kaptak... Ehh..

Aztán adnék ennek a dolognak így néhány hónapot, mondjuk 3-4-et... És ha úgy sem, akkor nyáron megadom magam a méhtükrözésnek is. Hát most így gondolom.

A mellékvese hormonjaim rendben vannak, bár túl mélyen nem ástam bele magam a témába. Lehet, hogy nem elég, hogy minden határértéken belül van, lehet, hogy ott is arányokat kell nézni, meg hogy melyik hormon hogy viszonyul a többihez. Ezt nem tudom... Majd T. dokitól megkérdezem januárban.

És még valami: Sz. doki szépen megkért, hogy most már ne legyek terhes, amíg nem tudjuk meg a vetélések okát. Azt hiszem, nem akarok egyetlen lehetőséget sem kihagyni... Szóval ha 'becsúszik', hát 'becsúszik'... Tudnék neki örülni.

* sport??? Hogy a tökömbe, ha férjem reggel f9-től este 8-ig nincs itthon? Na, erről majd nyilván rinyálok, ha aktuális lesz.

Inkább passzolnék..

(Ezt a bejegyzést éppen három napja írom már...)

Nem is én lennék, ha nem olvastam volna utána mindennek, amiről a dokival beszélgettünk szerdán. És hát az a helyzet, hogy némi pánik hangulat szállt meg, éppen ma.

Először is férjem vizsgálata csapta ki a biztosítékot. Esetében azt is fogják vizsgálni, hogy mennyire egészségesek a srácok DNS ügyileg. Azaz, az ondó feje viszi az örökítő anyagot. Az a nagyon picike kis gömb. És oda nagyon sok infót kell bezsúfolni, és ha szűk a hely, akkor értelemszerűen szorongás van odabent, sérül a nagyon fontos és értékes továbbörökítő anyag. Ez azt eredményezi, hogy sérült lehet az utód, már ha egyáltalán eljut az embrió szintig. Oké, eddig nincsen itt semmilyen hókuszpókusz, mert ugye ez a természetes szelekció, ezzel nincs mit tenni, mindenkinek jobb így... Azonban az egyik géndiagnosztikai weboldalon nem állnak ám meg ennél a pontnál, simán folytatják a további felsorolást, hogy ...kromoszómahibás gyermek születéséhez vezet, multiplex fejlődési rendellenességek kialakulását vagy a szellemi fejlődés elmaradását okozhatja...

Jó, hát ezen a ponton azért dobbant egy nagyon stabilat a szívem. Merthogy nekünk ugye van már egy kromoszómahibás gyermekünk, a multiplex fejlődési rendellenesség sem hab a tortán, nálunk az simán alapfelszereltség volt a lányhoz... Aztán volt egy vetélés (hümm, hümm), aztán még egy biokémiai, amit én a fentiek fényében még egy teljes értékűnek tekintek, függetlenül attól, hogy mit gondol erről az orvostudomány. Szóval ha innen nézem, akkor nagyon is indokolt a mi esetünkben ez a vizsgálat. Viszont baromira nem akaroooom! Én több, mint egy éve abban a tudatban élek, hogy lányom kromoszóma eltérése spontán mutáció, nem öröklött, nem tehet róla senki, a természet gusztustalan fricskája csak, hogy ez pont velünk történt meg. (Vagy hogy bárkivel is megtörténhet.) Erre most az arcomba nyomul egy ilyen leírás, hogy oké, hogy spontán eltérés, de mégiscsak lehet szűrni, beazonosítani, nevet adni neki, ergo, így-úgy, de valahogy elkerülni. Jó, persze, felháborodásom csak akkor jogos, ha ne adj' ég, valóban ez az oka annak, amiért a lányunk ennyire más, mint a többiek. (Persze lehet ennek más oka is, de akkor engem azokról sem tájékoztattak.) De azért ez most nekem erősen felkerült a lehetőségek listájára - amin jelenleg más nincs is már nagyon rég óta.

A másik, amitől gyomorgörcsöm lesz ha eszembe jut, az a méhtükrözés. Mindeddig különösebb gond nélkül tekintettem erre a vizsgálatra, de minél inkább a mélyére ások a dolgoknak, annál inkább nem akarom ezt sem. Nem, mintha lenne amúgy jelentősége. Befekszem, elaltatnak, felébredek, haza jövök. Leletet is kapok. Nem nagy ügy ez. De mégis, valahogy megint felszínre tört a betegség tudatom. Ez újra meg újra előjön, nem is értem, miért...

Azaz sejtem. Valahogy az van bennem - és részben ez az oka, amiért nem fogtam neki korábban a kivizsgálásoknak - hogy aki keres, az talál is. Szóval ha túl sok területen kezdünk vizsgálódni, akkor tuti, hogy lehet is találni valami difit, amire ráfoghatunk tüneteket, okokat. Szerintem olyan nem létezik, hogy makk egészséges ember.. Mindenkinél lehet valami apróság, ami mellett mondjuk simán eléldegélhet akár ezer évig is. De ha már megtaláljuk, akkor gyorsan kezeljük is valamilyen módon, pl mindenféle terápiákkal, vagy ami még jobb, gyógyszerekkel!! Holott, esetemben például  biztosan fognak találni valamit, mert túl sok vizsgálandó területet bocsátok az orvostudomány kezére, de ez nem feltétlenül fogja azt jelenteni, hogy a babaproblémánk okát találják meg. Attól még, ami megvan, azt ne hagyjuk már parlagon heverni, kezeljük egy kis gyógyszerrel, hormonkészítménnyel, ezzel-azzal. Nyilván, vannak esetek, mikor indokolt is a gyógyítás. Most nem arra gondolok, hogy valaki halálos beteg, megmenthető lenne valamilyen módon, de inkább ne adjunk neki gyógyszert... 

Hanem pl. szerintem a háziorvosok gyakran indokolatlanul adnak a betegeknek antibiotikumot. Egyszerű, gyors, hatásos... Aztán meg lehet utána szedni a probiotikumokat, sőt, az ab-kal párhuzamosan. Majd a következő betegségnél jöhet a még erősebb ab, hiszen a korábbi dózist már megszokta a szervezet. Közben meg lehet, hogy a gyógyítandó alany már házi praktikákkal is simán meggyógyult volna. Na, jól túlmagyaráztam. Remek.

Itt vívódom, egyik nap azt gondolom, hogy igenis kellenek ezek a vizsgálatok, másnap meg egészen mást gondolok. Nem is vagyok normális, mindegy. Ne figyeljetek rám...

Most, ebben a pillanatban éppen ott tartok, hogy ma megtörtént a terheléses cukor meg a hormonlabor (remélhetőleg este már kapom is mail-ben az eredményeket), és köszönöm szépen, a többit inkább passzolnám. Nem vágyom a további vizsgálódásra.

Aztán ezt holnap már nyilván másként fogom gondolni. Na, ezért mondtam, hogy ne figyeljetek rám.

Konzultáció

Tegnap elmentem a vicces doktor úrhoz, hívjuk Sz. dokinak.

Nagyon tanulságos egy órát töltöttem ott, sokat beszélt, meg még többet kérdezett, meg is vizsgált, kaptam javaslatokat is a jövőre vonatkozóan.

Először is, nagyon fontos, hogy a két vetélésem (ami szerinte csak 1,5, mert a biokémiai orvosilag nem elismert, de érti ő az én problémámat, így az érveimet is) még kevés ahhoz, hogy meddőségire mászkáljak, meg a laborjaim is "túl jók", - azért pici kivetnivalót talált benne - szóval nagyon nem véli Ő indokoltnak, hogy én húzom a számat gyerek ügyben. Ez persze nem hangzott el, azaz megközelítőleg sem így hangzott el, inkább csak az én cinikus természetem alakítja az elhangzottakat ennyire szélsőségesre. Hát de ez van, attól még a tények azok tények.

Másodsorban viszont egyáltalán nem jöttem el rossz szájízzel tőle, sőt, nagyon kellemes egy óra volt, (főleg hogy vicces a doktor bácsi) megtudtam pár hasznos dolgot. Jó, nem mondom, hogy sokat, mert már megszereztem a témában az autodidakta módon begyűjthető internetes műveltséget, ennek ellenére azért tudott olyat mondani, amiről korábban nem olvastam.

Ha röviden kellene elmesélnem a történteket, akkor úgy foglalnám össze, hogy a pénzért, amit ott hagytam - és ott fogok a jövőben is - maximális tájékoztatást, figyelmet, szolgáltatást kaptam. És hát ők is tudják, hogy mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, nem pedig arra, ami indokolt.

És én most erre szeretném költeni a pénzt... kideríteni, hogy mégis mi az ok? Egyáltalán, van-e ok? Vagy minden a véletlen műve?

Kicsit paradoxon az egészben, hogy bár sugallat szerűen próbált Sz. doki arra célozni, hogy valószínűleg semmi bajom nincs - hát mit mondjak? Én is ebben bízom alapból. - ám mikor elbúcsúztunk, az volt hozzám az utolsó mondata, hogy most már próbáljak meg nem teherbe esni addig, míg ki nem derítjük, hogy miért vetélgetek...- ez majdnem szó szerint így hangzott el...

Akkor most mi van?

Na, mindettől függetlenül a következő akciótervet lőttük be:

Jövőhéten labor, ahol mellékvese hormonokat fognak nézni és csinálnak egy tisztességes 3 pontos terheléses cukrot, inzulinnal.

Közben vett le kenetet, annak egy hét kell, míg megérkezik az eredmény, szóval Ő szíve szerint már jövőhéten csinálta volna a petefészek átjárhatóságit is. Ittam minden szavát, mikor a vizsgálat szükségességéről, várható eredményeiről, folyamatáról beszélt, azonban nem tudtam nem meghallani, mikor azt mondta, hogy a vizsgálat reggelén vegyek be egy erősebb fájdalomcsillapítót... Hoppácska! Mert miért???

Hát, mert hogy ez kellemetlen kicsit, sőt, sokak erős fájdalomról panaszkodnak ilyenkor.

Természetesen csípőből jött a kérdés, hogy hát nem lehetne altatásban?

Na, hát szó szót követett, a végeredmény az lett, hogy inkább egy méhtükrözésre nevezek be, mert

 - 40 ezer forinttal olcsóbb. (Szerintem ez elég nyomós érv)

 - altatásban csinálják (Ez szintén elég nyomós érv)

 - ha valamilyen rendellenességgel találkoznak odabent, azonnal meg is tudják operálni, míg a hycosy egy fájdalmas sima ultrahangos vizsgálat, aminél problémát nem oldanak meg, csak feltárják azokat.

 - számomra egyetlen hátrány az lehet, hogy nem ambuláns, hanem befekvős a dolog, de mondjuk különösebben ez sem zavar.

Majd január végén elrobogok az inzulin eredménnyel az endokrinológushoz is. (Nagy megelégedésemre az ő neve is ismerősen csengett, mikor mondta az asszisztens, hogy kihez adja az időpontot. Ő is nagy név a szakmában.)

Kb. ilyen tájt elindul férjem "feltérképezése" is, benevezzük a srácait egy spermiogrammra, DNS fragmentátios vizsgálatra, tenyésztésre. Megnézzük, mennyire mozgékonyak, gyorsak, sérülékenyek, hibásak. - szerintem mondjuk vele nem lesz gond, de ki tudhassa azt vizsgálat nélkül....

Ha mindezen túl vagyunk, és még mindig nem jutottunk közelebb a megoldáshoz, mert mondjuk minden tök negatív, akkor még mindig vannak további vizsgálható területek.

Mindez, amit itt leírtam, szemérmetlenül sok pénzbe kerül, és bár volt erről fogalmam, mikor bele vágtam, mégis jojózik a szemem a sok ezer magyar forinttól, amit az elkövetkező hetekben el fogunk ezekre költeni. Kicsit abban is meginogtam, hogy egyáltalán megengedhetjük-e ezt magunknak... Persze egyből az a következő gondolatom, hogy talán jobb ez így, ha megelőzök vele még egy vetélést... Ha még a legelején kiderülne, hogy van ok, és hogy mi az ok, akkor semmiképpen nem ablakon kidobott pénz. Ha viszont 4-6 hónap múlva itt fogok ülni, ölemben egy mappányi negatív lelettel, terhesség mentesen... hát akkor valószínűleg eléggé megnyúlt arccal fogok a semmibe bámulni, és azon gondolkozni, hogy mekkora egy barom vagyok.

De most előkapom rendkívül pozitív énemet, és arra összpontosítok, hogy valami nagyon jó fog kisülni ebből az egészből!

És... akkor most megpróbálok nem teherbe esni (höhö, mintha az olyan könnyen menne nekem), de mivel ezt az utasítást ovu utáni 3. napon kaptam, így lelkiismeret furdalás nélkül emelem fel a kezeimet, hogy hát nagyon sajnálom, de ennek a ciklusnak már eldőlt a sorsa, meglátjuk, hogyan végződik. Ennek a végkimenetele már nem rajtunk múlik, mi most is mindent megtettünk a tesóért...

És ha már itt tartok - még kitart a középidős jókedv, a hőmérőzés is mindig adagolja az új kalandokat - gyerek mellett ez alap, gondolom - és a görbém is szépen alakul. Pánikra semmi ok... A korábbi tapasztalatok alapján jövőhét közepe felé fog elkapni a letargia, és onnan már csak pár nap lesz, hogy lezáruljon a ciklus.

Utána meg majd apait, anyait beleadok, nehogy teherbe essek! :) Jó, nem is tudnék amúgy, mert a következő ovu várhatóan akkor kopogtat, mikor éppen kórházban műtik a lányomat, nagyon messze az otthonunktól. Így egyrészt nem leszünk gyerekcsinálós hangulatban, másrészt meg gyerekcsinálós szituációba sem fogunk kerülni egy kórházi szobában. Szóval januárra már meg is oldódott, hogyan fogjam vissza magam terhesség ügyileg.

Ja, mielött elfelejtem. Kis kiegészítő az előző bejegyzéshez: Sajnos a higanyt nem találtam meg, tényleg elgurulhatott. :(
Ez nyilván senkinek nem hír értékű, de engem nagyon lelomboz.

Félidős fellángolás és a higanyos hőmérő titka!

Mert hogy az van, ha közeleg az ovu, akkor a szaporodni vágyó nő mindig boldogabb... :)

Ezek a ciklusok már csak ilyenek. Jó rég óta...

A ciklus eleje egy kicsit jobb ugyan, mint az előző ciklus vége. Épp csak egy hangyányit. Ugye a megkönnyebbülés, hogy lezártunk egy sikertelen hónapot, már önmagában szebbre festi az eget. Aztán jönnek az új remények pár napon át, majd ahogy az lh csúcsosodik, úgy a hangulatom is. Egészen elfelejtem ilyenkor a pár héttel korábbi kétségbeesést, szomorkodást. (Éppen itt tartok most, csudijó érzés, kár, hogy nem tart sokáig.) Aztán ovu után van pár nap, ami a várakozásról szól, majd érkeznek az első PMS tünetek, amik a hangulati faktort zuhanórepülésre késztetik. Aztán bumm, a mensivel jönnek a sötét gondolatok... Majd napról-napra ismét felszálló ág...

Jó, igen, kicsit uncsi már ez a ciklikusság, de most akkor mit tegyek? Hát ez van.

Ciklus.hu-n vezetem az összes ilyen női ragacsos adatot magamról, már az első vetélés óta. Nagyon elégedett vagyok a rendszerrel (meg úgy általában az ég áldja az internet feltalálóját!). Mert én ilyen trehány nő vagyok, papíron, naptárban, cetlikén, akármin sosem tudtam rendesen jegyzetelni a dolgaimat. De a net minden nap velem van, így persze sokkal könnyebb! :)

Na, csak azt akarom elmesélni, hogy a ciklus.hu behúzta dec. 10-re az ovumat, nem tudom, miért csinálta, már nem is figyelem, hogy átlagos ciklushosszra mit gondol rólam a rendszer. Szóval nézegettem, ha 10-én ovu, akkor az mennyire jó, hogy pont akkor megyek Sz. doktorhoz is, és egyből kapok majd tájékoztatást a petefészkeim hogyan létéről, esetleges fejlődő tüszőről, vagy pont arról, hogy már nem lát ott semmit. Ennél tökéletesebb bizonyítékot el sem tudnék képzelni arra, hogy megtörtént a pé, szóval nem firtattam, miért tette a rendszer a 19. ciklusnapra az ovumat, nem számolgattam, elfogadtam a tényt, sőt örültem is neki. 

Aztán szépen toltam 11. naptól az lh teszteket is, mindenféle remény nélkül, csak úgy gépiesen tettem a dolgom, és hát döbbenetemre tegnap (13. cn) olyan pozitív lett a teszt, mint derült égből villámcsapás! Hátde bódog lettem! 

És tényleg, ha az lh csúcsokat döntöget, akkor a kedvem is... Nagyon nem számítottam rá, de csúcsszuper...

Izgi is lett, hogy akkor felmegy-e ma/holnap reggel a hőm, ahogyan annak lennie kéne... Este szépen be is készítettem a párnám mellé a hőmérőt, ahogyan azt eddig is. (Az én oldalamon nincs éjjeli szekrény, így ha kell valami éjjel, akkor az a párnám alatt nyugszik. Így hát telefonom sincs a hálóban, mert férjem oldalára minek, a fejem alatt meg nem lehet, mert jaaaj a sugárzások miatt...) Aztán valamiért nagyon nyugtalanul forgolódtam éjjel, egyrészt mert a lány megint bekéredzkedett közénk, és ő is, meg apukája is keresztben aludtak... szóval nyúlfarknyi helyem volt csak... Másrészt meg mittudomén, miért ébredtem fel, de a lényeg az, hogy nagy vergődésem, hánykolódásom közepette levertem a hőmérőt a párnámmal, és az nagy csattanással előbb a falnak ütődött, majd a parkettán landolt... Hát basszus.

Na, hogyan mérek így reggel hőt? És akkor juj, eszembe jutott, hogy reggel valószínűleg ovu, így hát most mindennél nagyobb szükségem van arra a buzerátorra..

Férjem a csattanásra picit magához tért, kérdezte, hogy mi történt? 

Hát, mondom, levertem a hőmérőt... Adja ide a telefonját... 

Minek? 

Mert meg akarom nézni! 

Mit? 

A hőmérőt, hogy eltörött-e!!! (valójában a higany érdekelt)

Megkaptam a kisokost, világítok a parkettára, a hőmérő legalább 5-6 darabra törve...

Na, eltörött? - Kérdezi félálomban. Biztos voltam benne, hogy nincs magánál..

Igen. Nem tudod, hogy mi lett a higannyal?

Tessék?

Nem látom a higanyt!!!

Nem mindegy? Aludjunk!

Nem, engem érdekel a higany...

(De most komolyan! Hova lett a higany??? Még mindig nem tudom, mert a lány azóta is alszik, és nem tudok bemenni, hogy kielégítsem kémiaórai hiányosságaimból adódó kíváncsiságomat.)

 

A költözés óta még hat nagy doboz nincs kipakolva, és kb. ugyanennyi kicsi sem, de azok lényegtelenek. A hat nagy dobozból négyben tudom, hogy mi van, mert pár napja pakoltam át őket. Kettő rejtély, hogy mit tartalmaz. Mindkettő a nappaliban van... Akár meg is kereshetem a másik két hőmérőt...

Akkora giga mázlim volt, hogy elsőre jó dobozhoz nyúltam, és éppen csak kinyitottam, már pislogott is rám egy digitális, meg egy másik higanyos hőmérő! Hát diadalittasan vonultam a fürdőbe megmosni őket. A higanyossal nagyon finoman bántam, szinte simogattam... hogy hát reggel kiderül a titok, megtudom végre milyen az a higany!!! (Hiába, hatodikán hajnalban a gyerekek a Mikulást várják, én ugyanezzel a lelkesedéssel a higany látványát!)

Majd az órára pillantottam, és hát hajnali öt volt... Gyors számolgatás: A pontos hőméréshez minimum 3 óra nyugodt alvás kell! Jó, akkor most még forgolódok egy fél órát, és fél kilenckor kelek!

Ezzel a férj választással nagyon jól teljesítettem ám, igazán nem panaszkodhatok! Reggel fél kilenckor (de hogy?) férjem benyit a szobába, már kutyasétáltatásból ért haza, és nyújt felém egy pöpec, új hőmérőt, amit frissen melegen a gyógyszertárban vásárolt pár perccel korábban! Jaj de cuki figyelmes, egészen meghatódtam (szóval tényleg ébren volt, csak a doboz feltúrásnál aludt már). Gyorsan hőt is mértem. (Ami szépen elindult fölfelé).

Aztán mikor felkeltem, mondja, hogy ez az új, ez nem higyanyos, ezt erősen kell lerázni, legalábbis azt mondta a nő a patikában.

És azt nem kérdezted, ha eltörik, akkor a higanyosból hova lesz a higany?

Nem. De elgurul.. Bemegy a parketta réseibe.

Óóóó.. 

Azért én még reménykedem...

Ja, és hát maga a hőmérőzés... Igazából nem oszt, nem szoroz, hogy csinálom-e. Amennyire tartottam tőle, most pont annyira nem izgat, nem zavar. Csinálom, elfogadtam, hogy ez is elért engem.