Mert hogy az van, ha közeleg az ovu, akkor a szaporodni vágyó nő mindig boldogabb... :)
Ezek a ciklusok már csak ilyenek. Jó rég óta...
A ciklus eleje egy kicsit jobb ugyan, mint az előző ciklus vége. Épp csak egy hangyányit. Ugye a megkönnyebbülés, hogy lezártunk egy sikertelen hónapot, már önmagában szebbre festi az eget. Aztán jönnek az új remények pár napon át, majd ahogy az lh csúcsosodik, úgy a hangulatom is. Egészen elfelejtem ilyenkor a pár héttel korábbi kétségbeesést, szomorkodást. (Éppen itt tartok most, csudijó érzés, kár, hogy nem tart sokáig.) Aztán ovu után van pár nap, ami a várakozásról szól, majd érkeznek az első PMS tünetek, amik a hangulati faktort zuhanórepülésre késztetik. Aztán bumm, a mensivel jönnek a sötét gondolatok... Majd napról-napra ismét felszálló ág...
Jó, igen, kicsit uncsi már ez a ciklikusság, de most akkor mit tegyek? Hát ez van.
Ciklus.hu-n vezetem az összes ilyen női ragacsos adatot magamról, már az első vetélés óta. Nagyon elégedett vagyok a rendszerrel (meg úgy általában az ég áldja az internet feltalálóját!). Mert én ilyen trehány nő vagyok, papíron, naptárban, cetlikén, akármin sosem tudtam rendesen jegyzetelni a dolgaimat. De a net minden nap velem van, így persze sokkal könnyebb! :)
Na, csak azt akarom elmesélni, hogy a ciklus.hu behúzta dec. 10-re az ovumat, nem tudom, miért csinálta, már nem is figyelem, hogy átlagos ciklushosszra mit gondol rólam a rendszer. Szóval nézegettem, ha 10-én ovu, akkor az mennyire jó, hogy pont akkor megyek Sz. doktorhoz is, és egyből kapok majd tájékoztatást a petefészkeim hogyan létéről, esetleges fejlődő tüszőről, vagy pont arról, hogy már nem lát ott semmit. Ennél tökéletesebb bizonyítékot el sem tudnék képzelni arra, hogy megtörtént a pé, szóval nem firtattam, miért tette a rendszer a 19. ciklusnapra az ovumat, nem számolgattam, elfogadtam a tényt, sőt örültem is neki.
Aztán szépen toltam 11. naptól az lh teszteket is, mindenféle remény nélkül, csak úgy gépiesen tettem a dolgom, és hát döbbenetemre tegnap (13. cn) olyan pozitív lett a teszt, mint derült égből villámcsapás! Hátde bódog lettem!
És tényleg, ha az lh csúcsokat döntöget, akkor a kedvem is... Nagyon nem számítottam rá, de csúcsszuper...
Izgi is lett, hogy akkor felmegy-e ma/holnap reggel a hőm, ahogyan annak lennie kéne... Este szépen be is készítettem a párnám mellé a hőmérőt, ahogyan azt eddig is. (Az én oldalamon nincs éjjeli szekrény, így ha kell valami éjjel, akkor az a párnám alatt nyugszik. Így hát telefonom sincs a hálóban, mert férjem oldalára minek, a fejem alatt meg nem lehet, mert jaaaj a sugárzások miatt...) Aztán valamiért nagyon nyugtalanul forgolódtam éjjel, egyrészt mert a lány megint bekéredzkedett közénk, és ő is, meg apukája is keresztben aludtak... szóval nyúlfarknyi helyem volt csak... Másrészt meg mittudomén, miért ébredtem fel, de a lényeg az, hogy nagy vergődésem, hánykolódásom közepette levertem a hőmérőt a párnámmal, és az nagy csattanással előbb a falnak ütődött, majd a parkettán landolt... Hát basszus.
Na, hogyan mérek így reggel hőt? És akkor juj, eszembe jutott, hogy reggel valószínűleg ovu, így hát most mindennél nagyobb szükségem van arra a buzerátorra..
Férjem a csattanásra picit magához tért, kérdezte, hogy mi történt?
Hát, mondom, levertem a hőmérőt... Adja ide a telefonját...
Minek?
Mert meg akarom nézni!
Mit?
A hőmérőt, hogy eltörött-e!!! (valójában a higany érdekelt)
Megkaptam a kisokost, világítok a parkettára, a hőmérő legalább 5-6 darabra törve...
Na, eltörött? - Kérdezi félálomban. Biztos voltam benne, hogy nincs magánál..
Igen. Nem tudod, hogy mi lett a higannyal?
Tessék?
Nem látom a higanyt!!!
Nem mindegy? Aludjunk!
Nem, engem érdekel a higany...
(De most komolyan! Hova lett a higany??? Még mindig nem tudom, mert a lány azóta is alszik, és nem tudok bemenni, hogy kielégítsem kémiaórai hiányosságaimból adódó kíváncsiságomat.)
A költözés óta még hat nagy doboz nincs kipakolva, és kb. ugyanennyi kicsi sem, de azok lényegtelenek. A hat nagy dobozból négyben tudom, hogy mi van, mert pár napja pakoltam át őket. Kettő rejtély, hogy mit tartalmaz. Mindkettő a nappaliban van... Akár meg is kereshetem a másik két hőmérőt...
Akkora giga mázlim volt, hogy elsőre jó dobozhoz nyúltam, és éppen csak kinyitottam, már pislogott is rám egy digitális, meg egy másik higanyos hőmérő! Hát diadalittasan vonultam a fürdőbe megmosni őket. A higanyossal nagyon finoman bántam, szinte simogattam... hogy hát reggel kiderül a titok, megtudom végre milyen az a higany!!! (Hiába, hatodikán hajnalban a gyerekek a Mikulást várják, én ugyanezzel a lelkesedéssel a higany látványát!)
Majd az órára pillantottam, és hát hajnali öt volt... Gyors számolgatás: A pontos hőméréshez minimum 3 óra nyugodt alvás kell! Jó, akkor most még forgolódok egy fél órát, és fél kilenckor kelek!
Ezzel a férj választással nagyon jól teljesítettem ám, igazán nem panaszkodhatok! Reggel fél kilenckor (de hogy?) férjem benyit a szobába, már kutyasétáltatásból ért haza, és nyújt felém egy pöpec, új hőmérőt, amit frissen melegen a gyógyszertárban vásárolt pár perccel korábban! Jaj de cuki figyelmes, egészen meghatódtam (szóval tényleg ébren volt, csak a doboz feltúrásnál aludt már). Gyorsan hőt is mértem. (Ami szépen elindult fölfelé).
Aztán mikor felkeltem, mondja, hogy ez az új, ez nem higyanyos, ezt erősen kell lerázni, legalábbis azt mondta a nő a patikában.
És azt nem kérdezted, ha eltörik, akkor a higanyosból hova lesz a higany?
Nem. De elgurul.. Bemegy a parketta réseibe.
Óóóó..
Azért én még reménykedem...
Ja, és hát maga a hőmérőzés... Igazából nem oszt, nem szoroz, hogy csinálom-e. Amennyire tartottam tőle, most pont annyira nem izgat, nem zavar. Csinálom, elfogadtam, hogy ez is elért engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése