Inkább passzolnék..

(Ezt a bejegyzést éppen három napja írom már...)

Nem is én lennék, ha nem olvastam volna utána mindennek, amiről a dokival beszélgettünk szerdán. És hát az a helyzet, hogy némi pánik hangulat szállt meg, éppen ma.

Először is férjem vizsgálata csapta ki a biztosítékot. Esetében azt is fogják vizsgálni, hogy mennyire egészségesek a srácok DNS ügyileg. Azaz, az ondó feje viszi az örökítő anyagot. Az a nagyon picike kis gömb. És oda nagyon sok infót kell bezsúfolni, és ha szűk a hely, akkor értelemszerűen szorongás van odabent, sérül a nagyon fontos és értékes továbbörökítő anyag. Ez azt eredményezi, hogy sérült lehet az utód, már ha egyáltalán eljut az embrió szintig. Oké, eddig nincsen itt semmilyen hókuszpókusz, mert ugye ez a természetes szelekció, ezzel nincs mit tenni, mindenkinek jobb így... Azonban az egyik géndiagnosztikai weboldalon nem állnak ám meg ennél a pontnál, simán folytatják a további felsorolást, hogy ...kromoszómahibás gyermek születéséhez vezet, multiplex fejlődési rendellenességek kialakulását vagy a szellemi fejlődés elmaradását okozhatja...

Jó, hát ezen a ponton azért dobbant egy nagyon stabilat a szívem. Merthogy nekünk ugye van már egy kromoszómahibás gyermekünk, a multiplex fejlődési rendellenesség sem hab a tortán, nálunk az simán alapfelszereltség volt a lányhoz... Aztán volt egy vetélés (hümm, hümm), aztán még egy biokémiai, amit én a fentiek fényében még egy teljes értékűnek tekintek, függetlenül attól, hogy mit gondol erről az orvostudomány. Szóval ha innen nézem, akkor nagyon is indokolt a mi esetünkben ez a vizsgálat. Viszont baromira nem akaroooom! Én több, mint egy éve abban a tudatban élek, hogy lányom kromoszóma eltérése spontán mutáció, nem öröklött, nem tehet róla senki, a természet gusztustalan fricskája csak, hogy ez pont velünk történt meg. (Vagy hogy bárkivel is megtörténhet.) Erre most az arcomba nyomul egy ilyen leírás, hogy oké, hogy spontán eltérés, de mégiscsak lehet szűrni, beazonosítani, nevet adni neki, ergo, így-úgy, de valahogy elkerülni. Jó, persze, felháborodásom csak akkor jogos, ha ne adj' ég, valóban ez az oka annak, amiért a lányunk ennyire más, mint a többiek. (Persze lehet ennek más oka is, de akkor engem azokról sem tájékoztattak.) De azért ez most nekem erősen felkerült a lehetőségek listájára - amin jelenleg más nincs is már nagyon rég óta.

A másik, amitől gyomorgörcsöm lesz ha eszembe jut, az a méhtükrözés. Mindeddig különösebb gond nélkül tekintettem erre a vizsgálatra, de minél inkább a mélyére ások a dolgoknak, annál inkább nem akarom ezt sem. Nem, mintha lenne amúgy jelentősége. Befekszem, elaltatnak, felébredek, haza jövök. Leletet is kapok. Nem nagy ügy ez. De mégis, valahogy megint felszínre tört a betegség tudatom. Ez újra meg újra előjön, nem is értem, miért...

Azaz sejtem. Valahogy az van bennem - és részben ez az oka, amiért nem fogtam neki korábban a kivizsgálásoknak - hogy aki keres, az talál is. Szóval ha túl sok területen kezdünk vizsgálódni, akkor tuti, hogy lehet is találni valami difit, amire ráfoghatunk tüneteket, okokat. Szerintem olyan nem létezik, hogy makk egészséges ember.. Mindenkinél lehet valami apróság, ami mellett mondjuk simán eléldegélhet akár ezer évig is. De ha már megtaláljuk, akkor gyorsan kezeljük is valamilyen módon, pl mindenféle terápiákkal, vagy ami még jobb, gyógyszerekkel!! Holott, esetemben például  biztosan fognak találni valamit, mert túl sok vizsgálandó területet bocsátok az orvostudomány kezére, de ez nem feltétlenül fogja azt jelenteni, hogy a babaproblémánk okát találják meg. Attól még, ami megvan, azt ne hagyjuk már parlagon heverni, kezeljük egy kis gyógyszerrel, hormonkészítménnyel, ezzel-azzal. Nyilván, vannak esetek, mikor indokolt is a gyógyítás. Most nem arra gondolok, hogy valaki halálos beteg, megmenthető lenne valamilyen módon, de inkább ne adjunk neki gyógyszert... 

Hanem pl. szerintem a háziorvosok gyakran indokolatlanul adnak a betegeknek antibiotikumot. Egyszerű, gyors, hatásos... Aztán meg lehet utána szedni a probiotikumokat, sőt, az ab-kal párhuzamosan. Majd a következő betegségnél jöhet a még erősebb ab, hiszen a korábbi dózist már megszokta a szervezet. Közben meg lehet, hogy a gyógyítandó alany már házi praktikákkal is simán meggyógyult volna. Na, jól túlmagyaráztam. Remek.

Itt vívódom, egyik nap azt gondolom, hogy igenis kellenek ezek a vizsgálatok, másnap meg egészen mást gondolok. Nem is vagyok normális, mindegy. Ne figyeljetek rám...

Most, ebben a pillanatban éppen ott tartok, hogy ma megtörtént a terheléses cukor meg a hormonlabor (remélhetőleg este már kapom is mail-ben az eredményeket), és köszönöm szépen, a többit inkább passzolnám. Nem vágyom a további vizsgálódásra.

Aztán ezt holnap már nyilván másként fogom gondolni. Na, ezért mondtam, hogy ne figyeljetek rám.