A második trimeszter dícsérete!

Holnap lesz két hete, hogy elkezdtem csökkenteni az utrót. 5 naponta csökken az adagom, már csak napi egyet szedek. Elméletileg hétvégére végzek is vele, és ez olyan jóóóó!
Határozottan érzem a változást!
Egyrészt nem alszom el este 8-kor, ami nagy szó ám, mert az elmúlt hónapokra többnyire ez volt jellemző. Ha mégis ébren kellett tartani magam valamiért, akkor abból tuti hiszti volt. Ingerült lettem és csúnyán beszéltem... Mindenki jobban járt itthon, ha nyugiban hagyták anyát kómázni.
Persze, elkezdődött a második trimeszter, amiről mindenki olyanokat mond, hogy hát az a paradicsomi időszak a terhesség alatt. Én nem tudom, mert Cicóval mind a 34 hetet (kivéve az első 5-öt) pokolnak éltem meg. Leginkább ilyen emlékeim vannak. Olyan egyáltalán nincs, hogy vibrálok az energiától, nem fáj, nem húz, nem nyom, nem lihegek, nem vagyok álmos. Igen, ez az álmosság... a sok negatív élményből ez volt a legrosszabb, és nagyon tartottam tőle, hogy ez most is így lesz, kitart majd szülésig. De nem! (talán nem)
A hét elején már takarítottam, porszívóztam, port töröltem, főztem, mostam. És nem ez a nagy szám, hanem az, hogy mindezt egyetlen délután alatt! Hohó!
Jó, persze, délután még jól esne aludni egy órát, ezt nem tagadom. De Cicó nem hagyja. Úgy tűnik, ahogy bennem robbant az energia, úgy benne is, csak kicsit megelőzött engem. Gyakorlatilag nem alszik egyáltalán délután, akkor sem, ha korán kel, reggel mozgásfejlesztésre megyünk, aztán még délkörül bevásárolni. Én nem is tudom már, mi lenne az a tevékenység, ami le tudná benne meríteni az aksit délután egy órácskára.
Naszóval! Érzem én a tavaszt, itt bizsereg az ereimben, és az a legmeglepőbb, hogy nem érzem magam terhesnek sem. Egyedül a melleim fájnak néha, de nem feszül a hasam, nem kóválygok, nem émelygek. Nem esik nehezemre háromszor felállni, ha a konyhában felejtem az ásványvizet, aztán a poharat, aztán még rongyi sincs a kezem ügyében. (És csak inni adok a lánynak ilyenkor.) Jól vagyok! Nagyon meglepő! Na, csak azért értetlenkedek itt ezen ennyit, mert számomra a terhesség tényleg a szó legszorosabb értelmében eddig terhességet jelentett. Semmi áldott állapot, semmi várandósság, semmi ilyesmi. És ha babonás lennék, most ezt biztos lekopognám, hogy csak maradjon is így, nehogy elmúljon ez a dolog pár nap után. Mert félek ám tőle, hogy csak megcsillantja itt nekem az élet a habos oldalát, aztán meg megint jön valami átok kín, ami aztán elkísér a szülőszobáig.

Így a 14. hétre azért lettek konkrét fizikai változásaim is. A hasam picit nőtt. Nem is nőtt, inkább gömbölyödött. Az elkenődött tottyadt hasi zsír most gömbölyű hasi zsír lett. A régi farmerok kényelmetlenek, nem tudok ülni bennük. Mondjuk nem csoda, hogy hamar terpeszkedni kezd a pocak, hiszen szülés óta még csak gondolati szintig sem jutottam a sporttal, nem hogy hasizom erősítés... haha...
Na, meg hát híztam is egy kilót. Nem is tudom, nem örülök neki. Gyanús nekem, hogy ez annak a plusz 20 gr ch-nak köszönhető, amivel annyira boldoggá tett a dietetikus legutóbb. És a legdurvább, hogy sokszor soknak is érzem a kaját. Szóval csökkenteni kéne. És mindig, amikor ezt komolyan gondolom, és elképzelem, hogy akkor belövök egy ideálisabbnak tűnő 170 gr-ot, akkor mindig eszembe jut, hogy milyen kínzó éhségrohamok törnek rám időnként... És olyankor egyáltalán nem tűnik jó ötletnek megválni attól a 10 ch-tól, még akkor sem, ha az az esetek 10 %-át teszi csak ki. Na, de a puding próbája az evés, szóval csak rászánom magam. Esetleg a délutáni két uzsimból csippenthetnék 5-5 ch-t.
Ja, meg hát szombaton nagyon rosszul lettem, durván leesett a vércukrom reggel. Átaludtam a reggelit, bőven 8 után ébredtem, az előző napi vacsim sem volt éppen az a tankönyvi-tökéletes... Szóval eleinte csak émelyegtem - miközben csináltam a reggelit - aztán hányingerem lett és szédülni kezdtem. Itt már nem volt erőm ülni sem, le kellett feküdnöm. Mire a kanapéhoz támolyogtam már szakadt rólam a víz, jaj, borzasztó volt. Az egész 3-4 percig tartott csak, egy kis cukros tea helyre tette a cukromat, de egész nap úgy maradtam. Valahogy már utána egész nap olyan furának éreztem magam.
Szóval veszélyes dolog ez a pöccre beállított cukor és inzulin szint. Ha valahol egy pillanatra megtörik a rendszer, mindjárt komoly mellékhatások lesznek. Régen nem volt ilyen ugye, amíg nem akartam egészségesen élni, addig a hirtelen leeső vércukromat beelőzte a reggeli tejeskávé... sok cukorral. Mindegy is, a régi szép idők... Szóval most nagyon odafigyelek, este szépen megeszem a kötelező adagot, a kötelező minőségben, reggel kelek időben, hogy hétig elkezdjem a reggelit. Azon is gondolkodom, hogy be kéne vezetni az utóvacsit (a normál vacsi rovására), így még jobban le tudom csökkenteni az esti utolsó és reggeli első evés közti időt. Csak ezzel meg az a gondom, ha kidőlök mégis este 9-10 felé, akkor bukó utóvacsi, és ha hozzászokik a gyomrom, akkor az bizony zokon esne.
Na, konklúzió nincs. Vagy csökkentem a napi ch-t, vagy nem, vagy lesz utóvacsi, vagy nem. :)

IR és a terhesség

Hát, ezt a címet számozni kéne, ilyet tuti bőven írok majd még...

Szóval mit csinál az IR-es terhes nő, ha már megette az adagját, de úúúgy enne még valamit..?
Nos, a dietetikusnak erre az a válasza (igen, megkérdeztem!), hogy hát tessék elrágcsálni egy kis olajos magot, vagy kikeverni egy kis túrót tejföllel, vanília aromával, édesítővel... Ahhha!
Én meg inkább vágok egy fél centis szeletecske - zsírszegény! - trappista sajtot, kellemes réteg csípős tepertő krémmel borítom be, aztán felváltva harapom hozzá a paradicsomot és tolom befelé a vecsési - édesítőszeres - savanyúságot.
Hümm, de jó volt, most kisimult az arcom. :)

Tulajdonképpen ma még klasszikus értelemben vett kisétkezésem nem volt... Jó, a ch mennyiséget valójában nem lépem túl (ez a paradicsom kivétel, de ez kb. 3 ch...), de annyi nem számolós kiegészítőt tolok a szénhidráthoz, hogy így már szinte ironikus kisétkezésnek hívni az uzsonnát, tízórait.
Egészen leleményes tudok ám lenni... csupa olyan zöldség, husi, zsíradék féle, ami gondolom magas kalória tartalommal bír, ám mégsem kell számolni. :) Nyilván meg lesz ennek a böjtje, elindul majd az a mérleg nyelv fölfelé...

Amúgy meg jövőhéten cukor terhelés, szóval nem vagyok nyugodt...
Ja, holnap és holnapután genetikai uh... ezt majdnem elfelejtettem. Lassan a cukrom miatt jobban aggódom?? :)

(Férj felvásárolta a maradék csípős tepertőkrémet a coop-ból... Már csak nem egészen két dobozzal van itthon. hajjajjj.)

Diétás tanácsadás - és hogyan lehetek nagyon szar anya!

A héten voltam kontrollon a dietetikusnál.

Mondta 6 hete, hogy gyűjtsem össze a felmerülő kérdéseket, de mivel az internetről MINDEN infó elérhető, ráadásul rendelkezem egy IR-es barátnővel, plusz azért már hónapok óta gyakorlom az ipart, így az étkezéssel/számolással/méréssel/időbeosztással.. stb. kapcsolatban egyáltalán semmilyen kérdésem nem volt.

Egyetlen kérdés merült fel, amit rögtön az elején fel is tettem:  MIKORTÓL EHETEK TÖBBET???

Nem szépítettem szánalmas gyengeségem, őszintén bevallottam, hogy néha szenvedek az éhségtől, és ilyenkor botladozom. Sem bonbonnak, sem pudingnak, sem semmilyen pékipari egészségtelen terméknek nem tudok ellenállni, mikor már két órája korog a gyomrom, ráadásul közben nézem, ahogy a gyerekem eltüntet egy túrórudit, vagy banánt... Én meg viszem a szemetesbe az illatozó csokipapírt, gyümölcsös tányért a mosogatóba (maradék mandarinnal, banánnal, amik már nem érnek el a konyháig). Meséltem neki, hogy minden éjjel négy órakkor hangosan korgó gyomorra ébredek, és ilyenkor nincsen visszaalvás a reggeliig.

Mivel ennek a diétának nagyon sok szabálya van, és szerencsémre az egyik legfontosabb, hogy sosem éhezhet a szervezet(!), ráadásul elég hosszasan rinyáltam a fel-feltörő falnkságról, éhségérzetről, bűntudatról.., így megszánt engem. :)

Kiszaladt egyeztetni az endo dokimmal, hogy mivel példásan szépek lettek a 8. heti cukor és egyéb eredményeim, mi lenne, ha megpróbálnánk emelni a 160 grammot 180-ra? És igen, zöld utat kaptam! Plusz egy étkezéssel bővül a ch bevitelének száma, és ez pont egy kisétkezés, ami csodás.

És ami ennél is csodásabb, hogy így két uzsonnám lehet, és az extra uzsim egy nagyon hirtelen felszívódó gyümölcsös turmix! :) Jaj, nagyon élvezem, egy pohárnyi kényeztetés kora délután! Tényleg tök jó, úristen, sosem gondoltam, hogy egy pohár turmixnak így lehet örülni!

És még nincs vége! Mert így, hogy öt helyett hat étkezésem van, na, így az étkezések közelebb kerültek egymáshoz.

Reggel nyolckor reggelizek (a terhesség előrehaladtával ezt az étkezést előrébb kell majd hoznom sajnos, f7-ig be kell majd fejeznem később. Hát, meglátjuk, akkor hogyan bírom majd.), az jó bőséges, kibírom 11-ig, tiziig. Viszont tizi után így az ebéd 1-kor van, hogy a délutánba bele férjen a két uzsi. Azt a két órát kibírom, nem ügy! Főleg, hogy ide esik többnyire a főzés, ami azért eltereli a figyelmemet, sütit is sütök, vagy kenyeret, figyelni, számolni kell, nem azon kattog az agyam, hogy mikor ehetek legközelebb.

Aztán újabb két óra, szintén röhögve, (mert az 50gr ch ebéd fűti ám a gyomromat sokáig) és háromkor már jön is a csodásan kényeztető turmix! És 5kor a második uzsi. Na, ezzel van gondom, mert csak lassú felszívódású ch lehet, amit nem is olyan egyszerű megoldani, de majd keresek hozzá jó kis reciket. Majd vacsi maradt este 8-kor. Na, itt hétkor már éhes vagyok, de közel nem jut eszembe bele ejteni a fejemet egy pudingos dobozba, mert nem állati módon tör fel az éhség, hiszen egész nap csöpögtettem a szervezetembe az ilyen-olyan falatokat. Szóval az az egy óra holt idő simán kibírható.

Na, ez a módosítás nagyon jó. Néhány hét múlva kiderül, hogy maradhat-e, ez most ilyen próba hónap. Ha romlanak az értékeim, akkor sajnos újabb megszorítások jönnek. De nagyon bízom benne, hogy bár 20 ch-val több így a bevitt anyag, ám nincs kísértés, ami jelentősen rontaná az eredményeket. Hát, majd meglátjuk, mi lesz.

Egyetlen hátránya ennek, hogy plusz egy étkezésről kell napközben gondoskodni, ami szerintem nagyon nem egyszerű ennél a diétánál. Ha pl. a koraiba indulok a lánnyal 2-re, akkor 1-kor ki kell lépnünk a lakásból. Ez az ebédem időpontja, tehát a metrón kell szendvicset ennem. 50 ch-t, bőségesen zöldséggel, hát nem is olyan egyszerű. I.-nél 3-kor végzünk, uzsi1, a turmix, ezt valahogy zárható pohárban vinnem kell. Haza felé pedig mindig intézünk valamit, vagy bevásárolunk, vagy ügyintézünk, mindenesetre ritka, hogy 5 előtt itthon legyünk. Tehát uzsi2-nek is a táskámba kell lennie. (Mindezek mellett a lány kajájával is készülnöm kell.) Szóval összelogisztikázni még nehezebb lesz ezt az új rendszert, de csak sikerül valahogyan!

Összességében boldogan jöttem el a dietetikustól, és nagyon bízom benne, hogy a 13. heti vérvétel jó lesz! Ha nem, akkor jön a könnyes búcsú a 180 gr-tól, vagy számolnom kell majd még a túrót, húst, mindent. (Most túloztam persze, ezek nem számolósak!)

És hogyan lehetek terhesen szaranya? Hát úgy, hogy lány alszik ebéd előtt, én főzök. Ébred, együtt ebédelünk. Benne robban az energia, ami bennem pont lemerül a hosszas konyházás miatt. Ő játszana, én aludnék. Ledőlök a kanapéra, és ALSZOM! Míg ő játszik!

Hogy mit játszott? Hát, azt pontosan nem tudom, mert két órát aludtam... Borzalom. Ezzel az erővel postára is mehettem volna... 

Nem esett le sehonnan, nem nyúlt konnektorba, és nem gyújtotta fel a lakást... De mindez nem rajtam múlt, mert míg ő egy tündéri gyerek, aki szépen rajzol, babát öltöztet, mesét néz, tornyot épít amíg anya pihen, addig anya egy égetnivaló dög, aki mondhatni felügyelet nélkül hagyja a gyerekét. 

De no problem, jön a kistesó... Na, azt hogyan bírom majd energiával?

Én nem tudom, de ez a fáradtság nem normális. Még 1,5 hét és elkezdhetem csökkenteni az utrót. Jaaaj, már nagyon várom. Reményeim szerint visszatér az energiám a 13-14. hét környékén, amikor már nem lesz progipótlás egyáltalán.A gyerek meg addig vigyázzon magára! Nyilván!

Amúgy Cicóval 36 hétig szenvedtem álomkórban, és ott semmilyen progi pótlás nem volt. Szóval ezek csak remény csóvák a 14. hétről...

Kétségek

Tegnap a reggeli tesztem (már csak reggelente csináltam!!!) halványodott. Puff neki, elkapott az őrület, nyilván. Már temettem az egész terhességet.

Reggel jelenésem volt az endo dokinál. Megállapította az inzulinrezisztenciát. Kérdeztem, hogy ez mennyire súlyos.. Azt mondta, akkor nevezhetné enyhének, ha a kezdő, vagy a két órás értékem megközelítené a normálisat... Hát, nekem nem közelíti meg. Na! De azt is mondta, hogy a 60-as érték két óránál sok mindent jelenthet, ez egyénileg eltérő. Valakinek meg sem kottyan ez az érték, másnak meg teljesen 'leáll' vele minden... Az, hogy három hónap ch diétával sikerült az anyagcserémet bemozdítani, mindenképpen jónak számít. (Ennek örültem.) Rögtön ezután rámutatott a két leletemre, és hozzátette: "Ettől ezek még rossz eredmények." 

Jó, hát kösz a bíztatást...!

A gyógyszert így már nem kezdhetem el, hogy pozi lett a tesztem, így csak inofolic-ot kaptam, amiben a napi maximum folsav bevitele van, meg még egy hatóanyag, ami segíti a sejtek tápanyag felszívódását. Na, vagy valami ilyesmi, nem mondanám, hogy maximálisan utána olvastam... Ennek a csodaszernek horribilis ára van... Szóval asszem betolom ezt a 30 napra elegendő cuccot, aztán el is búcsúzom ettől a csodaszertől. (Ezt most gondolom így. Ettől még 1 hónap múlva simán gondolhatom másként...)

Na, meg azt is mondta még, hogy mint a kis angyal, toljam tovább a 160 gr-os ch diétát, mindenféle kilengések nélkül. Ehhez jelentkezzek be dietetikushoz. Klassz. Újabb pénzek röppennek ki az ablakon...

Kértem is időpontot az asszisztensnél a táplálkozási guruhoz. Hát, az egy elég idióta szitu volt. Nézte a nő a lapomat, felcsillanó szemmel, mosolyogva aszondja, hogy akkor maga kismama??? :) (MM-ről tudni kell, hogy többségében teherbe esni vágyó, gyermektelen nők járnak oda. Persze van kivétel. Szóval a terhesség ott maga az ötös lottó!) Hát, én lebiggyedő szájjal mondtam neki, hogy Éppen hogy...

Éppen, hogy...? Hogyan lehet éppen hogy terhesnek lenni??? Milyen idióta válasz ez??? Komolyan, néha én sem értem magamat, de akkor valahogy nem tudtam magabiztosan, kicsattanó boldogsággal azt mondani, hogy igen... Két vetélés után, 4. héten, reggeli halványabb csíkkal, valahogy csak... nem is tudom, éppen hogy érzem magam kismamának... Na, ezek után nem nagyon mosolygott már rám a hölgy, de hát ez van.

Szombaton még egy vérvétel, mert endo doki mindenáron pajzsmirigy problémát is szeretne nálam bizonyítani. (Ő persze úgy fogalmazott, hogy zárjuk ki...) Aztán jövőhéten táplálozási szaki, aki remélem majd jól megmondja, hogy ehetek-e kicsit más időfelosztásban, mert ez így nekem nem igazán oké. Meg majd gondolom elzavar sportolni is, amire én majd sűrűn ingatom a fejemet.

Délután várt a saját nődokim, hogy ideadja a reciket a progi pótlásra. Miután megállapítottuk, hogy korai még az ultrahangos vizsgálat, mondta, hogy azért inkább pattanjak fel az ágyra. 

(Jézusom, iszonyú csend van a másik szobában. Lány tuti, hogy valami olyat csinál, amit nem szabad. Az szokta annyira lefoglalni, hogy még hangot sem ad ki... Uhh... na, mindegy, csak egy zsák régi ruhát rámolt ki.)

Szóval pattantam. Terhesség egyértelműen méhen belül kialakulóban. Petezsák még nincs, de ez egyelőre nem gond. Két hét múlva megyek újra, szívhangot hallgatni! Kussoltam persze a reggeli halványabb tesztről, a kívülállók had higgyék csak azt, hogy normális vagyok...

Itthon aztán toltam egy harmadik tesztet is aznap, és szépen azonos tónusú lett mindkét csík. (Persze, endo dokitól haza érve is csináltam egyet délben. Jó, nem kell kiröhögni, aggódtam! :) )

Na, és akkor ma reggel még egy teszt, és csodaszép, egyforma sötét csíkok! Szóval esküszöm, leállok, nem csinálok többet! (Van még itthon két teszt... Talán jövőhéten... de nem biztos. Lehet, ki kéne dobni, mert tényleg megbolondulok így.)

Mindenesetre a kétségek most szerte foszlottak, a hőmet sem mértem ma már, és már nem is tervezem! 

Jó lesz ez!

Nem várt napja, 14. dpo

Nagyon lassan és kétségek közt telt ez a néhány nap. Szép sorozatot lőttem a tesztekből, mindjárt fel is teszem ide. Eleinte nagyon örültem, hogy picit erősödnek a csíkok. Aztán persze szerettem volna már nagyobb sebességre kapcsolni, mert türelmetlen vagyok, nyilván. Szóval tegnap azért eléggé elbizonytalanodtam. Szomorúan próbáltam beletörődni, hogy semmit nem tehetek, ha halványodni kezd, azonnal el kell fogadnom a helyzetet...

Tegnapelőtt és tegnap kevés véres nyákom volt, a hőm két tizedet esett, és a tesztek is stagnáltak, szerintem nem erősödtek. (Mondjuk nem is feltétlen kell nekik minden nap, de az én elmém ezt intő jelnek vette.) Persze, ugrásra készen vártam a halványodást!

Aztán ma reggel, 14. dpo, bumm, ott volt az erős második csík, és a hőm is szépen ballag újra fölfelé. Szóval azt hiszem, ma van az a nap, mikor elhiszem, hogy ez a terhesség meg fog maradni. Vagy legalábbis a biokémiai esélyét már talán kizárhatom.

Férjem is tudja már, még péntek este megmutattam neki a teszteket.

Dokimat is hívtam, napi 3x1 utrót javasolt. Egy dobozzal van nekem itthon, így csütörtökön mindenképp mennem kell hozzá, mielőtt ez elfogyna. Nagyon korai akkor még az uh, szerintem csak berongyolok majd a recikért, a rendes vizsgálatot tolnám még vagy két hétig.

Ezek itt a reggeli tesztek, természetesen vannak délutániak is... Nem tudom, mikor fog a gyanakvásom annyira lecsökkenni, hogy abbahagyjam a tesztelést. Most mindenesetre már tuti ritkítom, majd lassan próbálok meg lejönni a szerről. :) Napi egy, aztán már csak két naponta... :) Aztán majd meglátjuk...

Pont tegnap mondtam férjemnek, hogy milyen furi... Mikor Cicóval voltam terhes, a hatodik héten csináltam csak tesztet. 6+1-en sztk-s doki csak annyit írt a papírra, hogy egy élő embrió... Akkor még mit sem tudtam szívhangról, vetélésekről, stb... A legnagyobb lelki nyugalommal utaztunk el egy hétre egy másik országba, nászútra. A következő nődokis látogatás úgy a 8. héten lehetett, akkor uh sem volt, nem is tudom már, minek mentem akkor. Viszont ott egyértelmű lett, hogy választani kell egy 'pénzes' dokit. Vele talán a 11-12. héten találkoztam, akkor volt a második uh-m, akkor hallottunk először szívhangot. És hogy ez ekkor normálisnak tűnt! Úristen, majd' 3 hónapos terhesség, és bennem fel sem merült egy másodpercig sem, hogy talán nem is él a babám, lehet már elvetéltem... Akkor minden annyira normálisan zajlott bennem, körülöttem. Egy pozi teszt, egy orvosi megerősítés, majd a 12 héten szívhang hallgatás. Most meg... Nem is akarom tudni, hogy forintosítva mennyit teszteltem már, és hogy mennyit fogok még... A hatodik héten szívhangot akarok hallani, és mivel 2013-ban a hetedik hét körül ment el a pici, így tuti, hogy akkorra is akarok majd valami bizonyítékot... Tiszta agyrém... Hát ezt teszi két vetélés...

Ma este lesz a termékenységi vizsgálata Zolinak. A beszámolóval majd holnap jövök. Illetve csütörtökön reggel még megyek endokrinológiára, ahol már 100%, hogy nem kaphatok gyógyszert az IR-re. A terhesség kizáró tényező. Ja, a diétát szigorítottam, nagyon lelkiismeretesen próbálom az 'időre evést' betartani. Nekem ez komoly problémát okoz... A minőség nem gond, 'szemetet' nem eszek. Inkább az a probléma, hogy gyakran elfelejtek enni. De most odafigyelek erre is nagyon.

És próbálom beleélni magam, hogy végre lesz kistesó! :)

Előzmények

Első terhességem észrevétlenül lett része a mindennapoknak. Nem készültünk rá, nem terveztük, bár volt róla szó, hogy nem bánnánk, ha... (Kezdők szerencséje?)

Lányom azonban kromoszóma rendellenességgel született, ami bár cseppet sem von le iránta érzett szeretetünkből, ettől még mindig ott motoszkál bennem a kisördög, hogy én talán képtelen vagyok egy átlagos gyereket világra hozni... Mivel róla szól egy másik blog, így ezt most nem részletezem. Röviden csak annyi, hogy 34. hétre született, jelenleg 2,5 éves múlt, ránézésre akkora, mint egy 1 éves baba, még nem jár önállóan, csak járássegítővel, fejlesztésekre hordjuk. Túl vagyunk egy gerinc velő műtéten, és készülünk még egy apróbb műtétecskére... Amúgy extra cuki, hatalmas karakter a csaj, imádjuk nagyon!

Második terhességem a hetedik hét körül halt el 2013 októberében, rákövetkező héten orvosi befejezés. A hcg nagyon lassan emelkedett, az orvosom előre felkészített lelkileg, hogy ne nagyon éljük bele magunkat. A szívverésig el sem jutottunk, a petezsák összeesett, az amúgy is kevés hcg lassan csökkenni kezdett. Pár napra rá már túl voltam a műtéten, természetesen nem ürült ki magától.
Három hónap szünet következett, viszonylag kevés önmarcangolással, hiszen ilyenkor az ember még simán elfogadja a természetes szelekció elméletét.

Közben megszereztem a kiguglizható alapműveltséget vetélésről, korai terhességelhalásról, statisztikákról. Találkoztam néhány lombikos bloggal is...

2014 januárjában ismét próbálkozni kezdtünk. Pár hónap sikertelenség újra az internet által megszerezhető tudás felé sodort, így ismerkedtem meg a hőgörbe, az lh teszt, a mikroszkóp és egyéb teherbeesős fogalommal. Jól belemerültem a témába, és még mielőtt lázasan tesztelgetni, hőmérőzni kezdtem volna, elhatároztam, hogy márpedig én ezzel nem fogom tönkretenni a mindennapjaimat, nem szólhat csak arról az életem, hogy görbéket elemzek és tesztcsíkokat pisilek le, reggel-este.

Kb. az elhatározással egy időben már alakult is az új terhesség. 2014 áprilisában egy nagyon halvány, ám határozott második csík jelent meg a hcg teszten, a nem várt napján. Húsvét közbeszólt, elutaztunk, messze volt Budapest, messze volt az orvosom, magamra maradtam a terhes tesztjeimmel. A tesztekkel, amik pár napig gyenge erősödét mutattak, majd határozottan ismét halványodni kezdtek. Az ünnepek után orvos, vérvétel. 

Vérvétel hajnalban a kórházban. Haza felé a metrón erős vérzés, irgalmatlan görccsel. (A metrón elvetélni... hát mennyire jellemző ez rám... Jaa, nem volt bent betét, hiszen nem készültem én a vetélésre! És igen! Világos nadrágban voltam.) Egy hete késett a menzeszem, a terhesség 5 hetében már búcsút is mondhattam neki. A labor igazolta a terhességet, ekkor ismerkedtem meg a biokémiai terhesség fogalmával.

Ezen a ponton már komoly aggályaim támadtak a természetes szelekció elméletével, és egyre erősödött bennem a gondolat, hogy esetleg velem lehet valami baj... A hormon labor tökéletesen példás eredménye türelemre intett.

Közben szakdolgozatot írtam, államvizsgára készültem, és bár a méhem szépen kiürült önszántából, mi mégis úgy döntöttünk, hogy kihagyunk egy hónapot. Éppen nem értem rá a gyerekcsinálásra...

Júniusban ismét bele vetettük magunkat a jóba. Természetesen számítottunk rá, hogy jön pár kudarcos hónap. Na, de mennyi? A korábbi két (3) terhességből - illetve terhesség kezdeményből - egyértelmű volt számomra, hogy férjem srácaival nem lehet gond, a peteérésemmel sem lehet gond. A problémák minden esetben a beágyazódás körül adódtak. (Kivéve a lányomnál, de ismerve az elszánt és akaratos habitusát, teljesen érthető, hogy ő csont nélkül gázolt át a kezdeti nehézségeken, ha voltak olyanok egyáltalán.) Így még mélyebbre ástam magam a meddőségi témában, még több hasonló témájú blogra akadtam, olvastam orvosi oldalakat, mindenfélét megtudtam a terméketlenség esetleges egészségügyi okairól.

Szeptemberben valami szivárgott a mellemből. Orvosom ismét nagyon lelkiismeretesen megvizsgált minden szervemet, aminek köze lehet a szakterületéhez. Sehol semmi... Rák szűrés rendben. Újabb hormon labor, az is rendben. Mammográfia - itt csak a mell uh-ig jutottam, de már ott mondták, nincs szükségem mammora, a tejmirigyeim vannak megduzzadva, azért van 2 gigantikus csomónak tűnő akármi a mellemben. Ez nem kóros. Hát jó. Ezek szerint ez normális...(?) (Ebben még mindig nem vagyok egészen biztos, de ez van.)

Szóval ki vagyok vizsgálva. Egyik eredmény sem ad gyanúra okot, hogy valami baj lenne velem, hogy tovább kéne vizsgálódni bármelyik területen.

Ekkor egyik IR-es barátnőm szervezett nekem egy vérvételt, hamár... akkor zárjuk ki azt is. Kizártuk. Bár az eredmény nem lehetne iskolapélda egy tökéletes vércukor és inzulin szintre, ám még beleférek az átlag, normál tartományba. Jó, hát lehetne ez szebb is, de önmagában ez biztos nem lehet oka a vetéléseknek. A gyanú onnan ered, hogy esetleg IR vagy PCOS, mert ugye a két vetélés alapból adja ezt... De ehhez jött még egy csomó tünet nálam, ami hát lehet ez is, az is, fene tudja, hogy például miért nem tudok lefogyni szülés óta, mitől vannak ragyák az arcomon mostanában, vagy hogy a rendre 30 napos ciklusaim miért alakultak át random 25-37 naposakra. Ezeknek sokféle oka lehet, nem biztos, hogy van összefüggés, de hátha. Hát, az esetemben nagyon úgy tűnik, hogy nem, valóban nincs összefüggés.

Azért nem vagyok teljesen nyugodt. Szóval csinálom a ch diétát, azzal ártani úgysem lehet, legalább a napi étkezési ritmusom beáll, és egészségesebben táplálkozik a családom. Mivel nem okoz gondot így enni, így élni, akkor miért ne?

Ám a szeptemberi nődokis látogatásom mást is elindított. Amitől rettegtem. Azt javasolta az orvosom, kezdjek el lh tesztet használni, lássuk azokat a peteéréseket. Időzítsük tervezetten az együttléteket. Ha 2 hónapig csak negatív teszteket tudok felmutatni, akkor másmilyen kezelés... oh. (tehát a szex két naponta nem elég?)

Ezen a ponton megadtam magam a meddőségi tudatnak, és az alapvetően pozitív szemléletem hetekig nem mutatkozott meg. Semmiben. 

Szóval így, lehet, hogy a petéket sem érlelem rendesen, lehet. Eszembe jutottak a lombikos blogokban olvasott - akkor még oly lényegtelennek tűnő - kifejezések, mint clostibegy, hormonkezelés, inszemináció, lombik. Vizsgálatok, laborok hosszú sora, útvesztője. Latin szavak, amik nekem önmagában is a rendellenességet jelentik, hiszen a lányom miatt 2 éven át bújtam az orvosi szakirodalmat. A betegség tudat kíméletlenül rám telepedett.

Októberben produkáltam az első 37 napos ciklust. Mivel a korábbi leghosszabb 32 napos volt, így fel sem merült bennem, hogy több ideig kellene tesztelnem. Hamar elkönyveltem, hogy nem érlelem azokat a kiba' petéket. Értelemszerűen, ha volt is lh csúcs, akkor én arról ügyesen lemaradtam. A végén már úgy vártam a vérzést, mintha az maga a messiás lenne. A depresszió fokozódott, főleg, hogy óhatatlanul is évfordulóztam. Az első vetélésem óta eltelt egy év nem kecsegtetett túl sok jóval, főleg, hogy a párokat egy év sikertelenség után kezdik meddőnek kikiáltani. Pluszban a tudat, hogy még egy vetélés, és a habituális vetélők táborát szaporítom majd, illetve hogy minden vetélés csak fokozza annak esélyét, hogy a következő terhesség sem marad meg... Sok volt ez nekem, na de új ciklus, új remények. Erőre kaptam.

Ebben a hónapban 5-én gyönyörűséges lh csúcsot tudhattam a magaménak. Én hoztam a hormon szintet, apa meg hozta a sereget, ahogyan azt a szakirodalom meghatározza. Szóval rajtunk most sem múlik. Várakozó üzemmódra kapcsoltunk.

És mindezek érzelmi vetületéről majd máskor. Most felébredt a csaj, "anyázik" a kiságyból.