Konzultáció

Tegnap elmentem a vicces doktor úrhoz, hívjuk Sz. dokinak.

Nagyon tanulságos egy órát töltöttem ott, sokat beszélt, meg még többet kérdezett, meg is vizsgált, kaptam javaslatokat is a jövőre vonatkozóan.

Először is, nagyon fontos, hogy a két vetélésem (ami szerinte csak 1,5, mert a biokémiai orvosilag nem elismert, de érti ő az én problémámat, így az érveimet is) még kevés ahhoz, hogy meddőségire mászkáljak, meg a laborjaim is "túl jók", - azért pici kivetnivalót talált benne - szóval nagyon nem véli Ő indokoltnak, hogy én húzom a számat gyerek ügyben. Ez persze nem hangzott el, azaz megközelítőleg sem így hangzott el, inkább csak az én cinikus természetem alakítja az elhangzottakat ennyire szélsőségesre. Hát de ez van, attól még a tények azok tények.

Másodsorban viszont egyáltalán nem jöttem el rossz szájízzel tőle, sőt, nagyon kellemes egy óra volt, (főleg hogy vicces a doktor bácsi) megtudtam pár hasznos dolgot. Jó, nem mondom, hogy sokat, mert már megszereztem a témában az autodidakta módon begyűjthető internetes műveltséget, ennek ellenére azért tudott olyat mondani, amiről korábban nem olvastam.

Ha röviden kellene elmesélnem a történteket, akkor úgy foglalnám össze, hogy a pénzért, amit ott hagytam - és ott fogok a jövőben is - maximális tájékoztatást, figyelmet, szolgáltatást kaptam. És hát ők is tudják, hogy mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, nem pedig arra, ami indokolt.

És én most erre szeretném költeni a pénzt... kideríteni, hogy mégis mi az ok? Egyáltalán, van-e ok? Vagy minden a véletlen műve?

Kicsit paradoxon az egészben, hogy bár sugallat szerűen próbált Sz. doki arra célozni, hogy valószínűleg semmi bajom nincs - hát mit mondjak? Én is ebben bízom alapból. - ám mikor elbúcsúztunk, az volt hozzám az utolsó mondata, hogy most már próbáljak meg nem teherbe esni addig, míg ki nem derítjük, hogy miért vetélgetek...- ez majdnem szó szerint így hangzott el...

Akkor most mi van?

Na, mindettől függetlenül a következő akciótervet lőttük be:

Jövőhéten labor, ahol mellékvese hormonokat fognak nézni és csinálnak egy tisztességes 3 pontos terheléses cukrot, inzulinnal.

Közben vett le kenetet, annak egy hét kell, míg megérkezik az eredmény, szóval Ő szíve szerint már jövőhéten csinálta volna a petefészek átjárhatóságit is. Ittam minden szavát, mikor a vizsgálat szükségességéről, várható eredményeiről, folyamatáról beszélt, azonban nem tudtam nem meghallani, mikor azt mondta, hogy a vizsgálat reggelén vegyek be egy erősebb fájdalomcsillapítót... Hoppácska! Mert miért???

Hát, mert hogy ez kellemetlen kicsit, sőt, sokak erős fájdalomról panaszkodnak ilyenkor.

Természetesen csípőből jött a kérdés, hogy hát nem lehetne altatásban?

Na, hát szó szót követett, a végeredmény az lett, hogy inkább egy méhtükrözésre nevezek be, mert

 - 40 ezer forinttal olcsóbb. (Szerintem ez elég nyomós érv)

 - altatásban csinálják (Ez szintén elég nyomós érv)

 - ha valamilyen rendellenességgel találkoznak odabent, azonnal meg is tudják operálni, míg a hycosy egy fájdalmas sima ultrahangos vizsgálat, aminél problémát nem oldanak meg, csak feltárják azokat.

 - számomra egyetlen hátrány az lehet, hogy nem ambuláns, hanem befekvős a dolog, de mondjuk különösebben ez sem zavar.

Majd január végén elrobogok az inzulin eredménnyel az endokrinológushoz is. (Nagy megelégedésemre az ő neve is ismerősen csengett, mikor mondta az asszisztens, hogy kihez adja az időpontot. Ő is nagy név a szakmában.)

Kb. ilyen tájt elindul férjem "feltérképezése" is, benevezzük a srácait egy spermiogrammra, DNS fragmentátios vizsgálatra, tenyésztésre. Megnézzük, mennyire mozgékonyak, gyorsak, sérülékenyek, hibásak. - szerintem mondjuk vele nem lesz gond, de ki tudhassa azt vizsgálat nélkül....

Ha mindezen túl vagyunk, és még mindig nem jutottunk közelebb a megoldáshoz, mert mondjuk minden tök negatív, akkor még mindig vannak további vizsgálható területek.

Mindez, amit itt leírtam, szemérmetlenül sok pénzbe kerül, és bár volt erről fogalmam, mikor bele vágtam, mégis jojózik a szemem a sok ezer magyar forinttól, amit az elkövetkező hetekben el fogunk ezekre költeni. Kicsit abban is meginogtam, hogy egyáltalán megengedhetjük-e ezt magunknak... Persze egyből az a következő gondolatom, hogy talán jobb ez így, ha megelőzök vele még egy vetélést... Ha még a legelején kiderülne, hogy van ok, és hogy mi az ok, akkor semmiképpen nem ablakon kidobott pénz. Ha viszont 4-6 hónap múlva itt fogok ülni, ölemben egy mappányi negatív lelettel, terhesség mentesen... hát akkor valószínűleg eléggé megnyúlt arccal fogok a semmibe bámulni, és azon gondolkozni, hogy mekkora egy barom vagyok.

De most előkapom rendkívül pozitív énemet, és arra összpontosítok, hogy valami nagyon jó fog kisülni ebből az egészből!

És... akkor most megpróbálok nem teherbe esni (höhö, mintha az olyan könnyen menne nekem), de mivel ezt az utasítást ovu utáni 3. napon kaptam, így lelkiismeret furdalás nélkül emelem fel a kezeimet, hogy hát nagyon sajnálom, de ennek a ciklusnak már eldőlt a sorsa, meglátjuk, hogyan végződik. Ennek a végkimenetele már nem rajtunk múlik, mi most is mindent megtettünk a tesóért...

És ha már itt tartok - még kitart a középidős jókedv, a hőmérőzés is mindig adagolja az új kalandokat - gyerek mellett ez alap, gondolom - és a görbém is szépen alakul. Pánikra semmi ok... A korábbi tapasztalatok alapján jövőhét közepe felé fog elkapni a letargia, és onnan már csak pár nap lesz, hogy lezáruljon a ciklus.

Utána meg majd apait, anyait beleadok, nehogy teherbe essek! :) Jó, nem is tudnék amúgy, mert a következő ovu várhatóan akkor kopogtat, mikor éppen kórházban műtik a lányomat, nagyon messze az otthonunktól. Így egyrészt nem leszünk gyerekcsinálós hangulatban, másrészt meg gyerekcsinálós szituációba sem fogunk kerülni egy kórházi szobában. Szóval januárra már meg is oldódott, hogyan fogjam vissza magam terhesség ügyileg.

Ja, mielött elfelejtem. Kis kiegészítő az előző bejegyzéshez: Sajnos a higanyt nem találtam meg, tényleg elgurulhatott. :(
Ez nyilván senkinek nem hír értékű, de engem nagyon lelomboz.