Lehet örülni?

Szóval lehet aggódni örülni...

Negyedikén lh csúcs volt, ötödikén hajnalban indultunk a kórházba. Gondoltam, hogy gyermekáldás tekintetében ez a hónap off lesz, mert ugyan tettünk mi a dolog érdekébe hétvégén, mégiscsak magabiztosabb az ember, ha tüszőrepi napján együtt tud lenni a párjával... Aztán a kórházi napok el is sodorták a gondolataimat a dologtól (szerencsére). Bár a hőmet mértem a kórházban, azért úgy voltam vele, hogy az értékek valószínűleg nem relevánsak, mivel az éjszakai alvásokat sokszor tarkították ébredések. Aztán már a vége felé a hőt sem mértem, nem láttam értelmét. Itthon aztán a 9. dpo-n 37-re ugrott az ébredési hőm. Bár a 9. napon nagy merészség a hcg teszt, főleg, hogy már csak 25-ös volt itthon, de azért csak ellőttem egyet. (Egy 37-es hő alapos indok erre...:D ) Amin mintha lett volna valami... Annyira elmebeteg állapot tört rám, mert hát az eszem tudja, hogy ez képtelenség, egy 25-ös a 9. dpo-n még semmit nem mutathat, de én láttam azt a nagyon halvány valamit. Persze mi sem természetesebb ilyenkor, minthogy megszállottan újabb tesztet tol ember lánya, aki nagyon vágyakozik a terhességre. Hát persze, hogy ez reálisabb út, mint várni még legalább két napot. :) 

Az esti, szintén 25-ös teszten pedig erősödött az a valami, ami nem is lehetett ott. Ha most kicsapnám valaki elé ezt a két tesztet, tuti, hogy azt mondaná, hülye vagyok, és csak oda képzelem. De én annyira magabiztos voltam, hogy 10. dpo-n, reggeli vizeletből lőttem egy halvány, ám határozottan két csíkos tesztet. Bemártottam, letettem, beültem a fürdőkádba és tök békésen megfürödtem. Egyszerűen tudtam, hogy ott lesz az a csík, mikor pár perc múlva rápillantok. És ott is volt.

Aztán ma kipattantam az ágyból hajnalba és rongyoltam a wc-re. A csíkom erősödött. Jó, ez még mindig csak halvány pozinak számít, de még van két napom nemvártig. Szóval elég magabiztos vagyok.

Magabiztos, mert a 10. dpo-s tesztem is már erősebb, mint az áprilisi vetéléskor nemvárt napján előtt. Szóval egyrészről azt érzem, hogy ez a csöppség már most életképesebb, mint az áprilisi babó volt. Másrészről meg eléggé aggódok, mert folyton az motoszkál a fejemben, hogy mikor kezdenek halványodni a csíkok, hívjam-e a dokimat, menjek-e vérvételre, nézessek progi szintet, hcg értéket,  kezdjem-e el az utrot szedni...? vagy adjak a természetes szelekciónak még néhány nap esélyt. Engednem kell-e a dolgokat a maguk útján rendeződni, vagy közbe kell avatkoznom...?

Abban szeretnék hinni, hogy az eddigi gondokat az IR okozta, és most, három hónap diéta után megoldódnak ezek a problémák, ez a csöppenet magabiztosan fejlődik majd, ha tartom magam az étrendhez. Csütörtökön megyek csak endo dokihoz... Még elötte fel fogom hívni a nődokit, az biztos. Lehet, hogy már ma.

Amúgy nem tudom, miért van ez bennem, de valahogy nem vágyom a közbeavatkozásra. Sőt, nagyon beszélni sem vágyom még a dologról. Talán azért, mert félek az újabb csalódástól. Mindenesetre azt hiszem, Zolinak illene szólni... Tök ciki lesz, ha innen értesül... Egyelőre vasárnapra tervezem, hogy megmutatom neki a teszteket (amik addig bizonyára jelentős számban fognak bővülni...). Nekem sem lenne szabad beleélni magam, mert elég nagy az esély egy újabb kudarcra... Ő meg aztán tényleg olyan, hogy azonnal örülni kezd és nem törődik a körülményekkel.

Az első célom elérni a 37. ciklusnapot. A biokémiai anno azon a napon távozott. Tudom, hogy ez lesz mostantól. Kapaszkodás egyik dátumtól a másikig. 

Azért persze picit örülök. De még nem felhőtlen.