Genetikai uh

Semmilyen félsz nem volt bennem, mikor nődokim elkezdte a vizsgálatot. Egyszerűen, hát nem is tudom... talán pont Cicó miatt. Vagy mert már annyira elfogadtam, hogy ha kudarc jön, akkor azonnal el kell engedni. Meg éppen ezért, kicsit próbáltam is érzelmileg távol tartani magamat ettől a terhességtől egy ideig. Ez a vérzésnél meg is fogalmazódott, ki is mondtam... hogy úgy sem tehetünk semmit, ha elmegy, el kell fogadni.
Aztán persze rendben is van minden. Azaz, ami ilyenkor szűrhető, azt szűrték is... Kiálltuk a próbát. Tarkóredő picike, orrcsont látható. Leszámoltuk az ujjacskákat is, a nézhető/látható szervei megvannak, működnek. Izeg-mozog, úgy pattog odabent, mint egy alacsony gravitációs térben a gumilabda. A méretei is jók, szóval semmi okunk az aggodalomra.
Aztán dokim jött a niftyvel. Na, mondom, neeem! :)
Meg aztán még a szívultrahanggal... hogy majd a 18. héten el kéne menjek, csak hogy biztosak lehessünk, stb. Eleinte ellenkeztem, hogy hát már megint egy plusz vizsgálat, megint kiadni egy rakat pénzt, amikor semmi nem indokolja. És ha sokat keresgetnek, még a végén találnak valami eltérést, akkor meg rághatom a kefét... Végül abban maradtunk, hogy az egyik legjobb magzati szívultrahangos ott dolgozik a kórházban, ahol szülni fogok, így sztk alapon dokim betol házzá. Hát, jó, mindegy is, bár nem szívesen, de rábólintottam. Utrót kezdhetem leépíteni és ha minden jól megy, dokimmal a 16. héten találkozom legközelebb.

Aztán másnap Istenhegyi Géndiagnosztika. Hát, bennem semmilyen flancolás nincsen, a sznobizmus legapróbb jelei sem mutatkoznak meg rajtam, szóval én pont leszarom a fotocellás ajtót (itt nem volt), az üveg recepciós pultot, klímát, mosolygós asszisztenseket... Tényleg tök nem érdekel, nem azért mentem ide, hogy fényesre nyalják a popómat, hanem  mert azt mondta a dokim, hogy itt dolgozik az a két szakember, akinek olyan percíz a munkája, hogy arra már érdemes alapozni. Hát de hogyismonjam... nagyon szimpatikus nekem ez a hely! A recepciósok nem negédesek, nem csöpög belőlük az álcázott kedvesség (erre számítottam, na!), minden flottul ment, elég volt csak a nevemet mondani, már be is indult a gépezet. Már vették is a vért, ott megkaptam a következő instrukciót, merre tovább. Pontban akkor szólítottak, amikor az időpontom volt, sem előbb, sem később. Bátorfy doktornál voltam, mert a mindenki által egekbe magasztalt Hajdú Krisztina szabadságon volt éppen. Hát így is nagyon jó volt! Ez a Bátorfi doki nagyon korrekt, precíz, aprólékos, mégsem szöszöl sokat, látszik, hogy rutinosan nézi a babaméreteket. És nagyon-nagyon szimpatikus volt nekem, hogy amikor belenézett Cicó leleteibe, és látta, hogy nem öröklött a krom. rendellenesség, akkor azonnal félretette a papírokat, hogy hát ezzel nincs is így teendőnk... Attól féltem, hogy majd elkezdenek problémázni, hogy de ez milyen szindróma, mitől, hogyan, hány éves vagyok, családi anamnézis, ésatöbbi. És hogy majd jól elmegy azzal az idő, hogy leragadnak egy olyan problémánál, ami elméletileg nem (és gyakorlatilag sem) befolyásolhat semmit ennél a terhességemnél. De nagy örömömre a tesóra koncentráltunk, és nagyon aprólékosan végignéztünk mindent.
Természetesen ő is azt állapította meg, hogy minden a legnagyobb rendben van, ami ebben a korban szűrhető, mérhető.
Nagyon bátran a látottak alapján saccolt egy kislányt. A saját dokim ezt nem merte megtenni egy nappal korábban. :) Hát, meglátjuk, igaza lesz-e, én mindenesetre örülnék, ha a fiú neveket félre rakhatnánk...
Persze, most ide írhatnám azt az elcsépelt közhelyet, hogy valójában mindegy a neme, csak egészséges legyen... Hát, persze, bizonyára... Ha pl biztosra tudom, hogy kisfiam lesz, akkor már valóban mindegy, csak arra gyúrnék lelkileg, hogy egészséges legyen. Nyilván, imádnám őt is. De most, amikor még nem biztos semmi... hát megmondom őszintén, ott, a vizsgáló asztalon, mikor mondta a doki, hogy neki inkább lányos a baba, kicsordult egy picur könnycsepp a szememből.
Egyrészt, tudom, van már egy lányom. Igen, van, és imádom, ő egy különleges gyerek, rajongunk érte, ő a mindenünk. De ahogyan mindenki, úgy én is egy átlagos kislány megérkezését vártam hónapokon át. És tegnap a vizsgálóban megint ennek az esélye csillant fel! Ez a tény persze semmilyen árnyékot nem vet sem Cicóra, sem arra a lehetőségre, hogy ettől még simán lehet fiam, úgy is jó lesz nekem! Csak hát nem tudok én sem kifordulni önmagamból... Kaptam ugyan három évvel ezelőtt egy kis csodalányt, ám ugyanazon a napon elvesztettem egy átlagosat... És félreértés ne essék, nem úgy tekintek erre a terhességre, mint valami kárpótlásra! Csak valahogy tegnap, abban a pillanatban azt éreztem, hogy hát mégiscsak sikerülhet nekem is... Na, mindegy, nem magyarázkodok tovább.
Másrészt meg az is van, hogy ezt a terhességet egészen eddig nem akartam magamhoz közel engedni, nehogy túl nagy legyen a pofára esés, ha megint elvetélek, vagy beteg, vagy akármi. Tegnap jött el az a pillanat, hogy végre elhiszem, lehet nekem is egészséges gyerekem, és tényleg terhes vagyok, tényleg szülni fogok, tesó érkezik, négyen leszünk, úristen a lakás...
Zoli... hát, asszem ő egy kicsit jobban szeretne fiút.. nem nagyon, épp csak annyira, mint én kislányt. És az úgy lenne egyébként igazságos, ha most kisfiúnk születne. Szóval én nem sajnálom tőle, jó lesz nekem úgyis... :)


Kombinált tesztet is megcsináltattam ott, meg is várhattam volna az eredményt, de elromlott valami gép... pfff, ez az én formám. Mindegy, este hívtak, hogy minden rendben, negatív az eredmény, küldik postán a papírokat róla.
A 19. héten megyek ide vissza a második genetikai uh-ra. Mindenkinek nagyon ajánlom a helyet, hatalmas képernyőn aprólékosan mindent végig néznek, magyaráznak, mutogatnak. A végén a teljes anyagot ami a képernyőn látható, cd-re kiírják, fotókat is nyomtatnak, és 4D-s kép is készül. És közben kedvesek, tárgyilagosak, segítőkészek. Szóval szerintem igazán megéri az árát. (A kombinált teszt nem, csak az uh! :))

IR és a terhesség

Hát, ezt a címet számozni kéne, ilyet tuti bőven írok majd még...

Szóval mit csinál az IR-es terhes nő, ha már megette az adagját, de úúúgy enne még valamit..?
Nos, a dietetikusnak erre az a válasza (igen, megkérdeztem!), hogy hát tessék elrágcsálni egy kis olajos magot, vagy kikeverni egy kis túrót tejföllel, vanília aromával, édesítővel... Ahhha!
Én meg inkább vágok egy fél centis szeletecske - zsírszegény! - trappista sajtot, kellemes réteg csípős tepertő krémmel borítom be, aztán felváltva harapom hozzá a paradicsomot és tolom befelé a vecsési - édesítőszeres - savanyúságot.
Hümm, de jó volt, most kisimult az arcom. :)

Tulajdonképpen ma még klasszikus értelemben vett kisétkezésem nem volt... Jó, a ch mennyiséget valójában nem lépem túl (ez a paradicsom kivétel, de ez kb. 3 ch...), de annyi nem számolós kiegészítőt tolok a szénhidráthoz, hogy így már szinte ironikus kisétkezésnek hívni az uzsonnát, tízórait.
Egészen leleményes tudok ám lenni... csupa olyan zöldség, husi, zsíradék féle, ami gondolom magas kalória tartalommal bír, ám mégsem kell számolni. :) Nyilván meg lesz ennek a böjtje, elindul majd az a mérleg nyelv fölfelé...

Amúgy meg jövőhéten cukor terhelés, szóval nem vagyok nyugodt...
Ja, holnap és holnapután genetikai uh... ezt majdnem elfelejtettem. Lassan a cukrom miatt jobban aggódom?? :)

(Férj felvásárolta a maradék csípős tepertőkrémet a coop-ból... Már csak nem egészen két dobozzal van itthon. hajjajjj.)

Ezen is túl vagyunk

Szombaton véreztem utoljára. Azóta hihetetlen magabiztosság van bennem, nem is tudom honnan, de olyan, mintha minden próbát kiállnánk, egyszerűen nincs rés a pajzsunkon! Hiába, nagyon hittem a vérzéscsökkentőben... :) Na, de viccet félretéve, csütörtökön kiderül, hogy minden rendben van-e. Jó lenne, ha nem esnék pofára a kiba' nagy magabiztosságommal!
Addig marad a gigantikus mennyiségű utro, amitől gyakorlatilag ülve el tudok aludni! Mostmár biztos vagyok benne, hogy ez okozza az álmosságomat, vagy legalábbis ezt a fokozott alvajárást. Délután ötig egész jól bírom (ha a lány 11-kor kel, és én kettőtől négyig fekhetek...), utána kész, K.O. vagyok. Kizárólag vízszintes helyzetben tudok létezni. Ha fel kell ülnöm, szédülök, émelygek, meg minden szörnyűség. Mintha a napokig tartó fekvés csak még jobban legyengített volna. Mert hogy apa bevetette magát hétvégén! Tényleg, Cicó körül mindent elintézett (majdnem mindent), mosogatott, mosott, teregetett, porszívózott, bevásárolt, öltöztetett, vetkőztetett, még főzni is beállt picit. Szóval tényleg sokat feküdtem.
Mivel tegnap dolgoznia kellett menni, meg hát azóta is, és ez már péntekig így marad, így sajnos most Cicó ellátása engem terhel. A korait lemondtam, meg a zene csopit is le fogom mondani. Ettől még nyakamon a főzés, ami nem annyira gáz, minnyá írom miért... Meg hát játszani kell a lánnyal... Hihetetlen, de kierőszakolja, ha mást nem is, legalább kicsit dobáljuk a labdát egymásnak... Amúgy rajtam mászik keresztbe-kasul, húzza a hajamat, a párnákon át a kanapé támlájáig mászik, és ott előre hajol, hogy megfogja a függönyt... Szóval jobban járok a labda dobálással...
Ma mozgásfejlesztére mentünk, hát sajnos apa nem tudta egyedül abszolválni a feladatot - önhibáján kívül - így ma csak délre értem haza a lánnyal. De sebaj. Mondom, olyanok vagyunk mint a kínai nagyfal, vagy mittudomén, ledönthetetlenek, legyőzhetetlenek... (nem ám úgy a hasonlat, hogy még az űrből is látszunk!!! Na, aki erre asszociált... khöm... mert még mindig tartom a súlyomat!)

Amúgy fittségem 0-10-es skálán a mínuszokat karcolja, de erről majd máskor...

Na, hát meg a főzés! Egyrészt jövőhéten megyek terhelésre - ha holnap nem felejtek el időpontot foglalni laborba - szóval kicsit aggódom, maradhat-e ez a habzsi-dőzsi, hogy 6 étkezés, 180gr ch. Másrészt viszont elért ez a kívánósság. Cicóval ez szigorúan a cukros-gyümölcsös-tejtermékekre korlátozódott.*
Na, most az van, hogy mindent megennék, ami savanyúság és/vagy tepertőkrém. Konkrétan két napja ezen élek... Hát, nem nagyon teszek eleget a változatos étrendnek, de:
 - a főzéssel jelentősen kevesebbet bajlódok
 - néha megkívánom a pudingot, házilag az is pont 10 perc
 - költséghatékony
 - ch diétába beilleszthető, gyakorlatilag csak a kenyeret kell számolni :D
 - mondjuk minden nap sütnöm kell egy új kenyeret, de szerencsére a dagasztó elvégzi helyettem a munkát, a pihentetés sütéssel együtt is csak 30 perc...
Szóval minden nap friss, puha tk kenyérre kenem a csípős tepertőkrémemet, jaj, alig várom, hogy este legyen, és megint ehessek! Lassan lepusztítom a közért tepertőkrém tartalékát... Ma még csak ezt ettem főétkezésekre, és ezt tervezem estére is. (Fogalmam nincs, hogy mekkora a zsírtartalma, aki tudja, kérem NE ossza meg velem ezt az infót, had élvezzem bűntudat nélkül most ezt!)
Múlthéten kétszer mentem a zöldségeshez szigorúan gyümölcsért és paradicsomért, de mindkétszer fél kiló savanyú ubival jöttünk el... Na, hát hogy is mondjam... a zöldséges tőlünk max. 5 perc... Mire haza értünk a lánnyal, a fele elfogyott a savanyúságnak. Mindketten úgy toltuk az arcunkba menet közben, hogy a lé a kabátunk ujjába folyt... és a hideg levegő kicsípte az uborkalés ujjainkat!
Na, ez egy csodás életkép rólunk, akkor ezzel zárom is ezt a bejegyzést!


*Az a jó ebben, hogy a második terhességemről írok, hogy ezer dolog eszembe jut az elsőről, és így azt is megörökítem legalább. Persze, ezt hívhatjuk hasonlítgatásnak is, de szerintem az sem gond, hogy hasonlítgatom a kettő állapotot egymáshoz. Sok különbség úgysem lesz, ahogy elnézem. Az már biztos, mindkét terhességem egy dologban stabilan megegyezik: mindkettőt baromi szarul viselem, szenvedek, mint egy kivert kutya... Nem az én stílusom, nem áll jól nekem ez az "áldott" állapot.
Na, meg az is tuti, hogy bennem egy gondolatnyit sem szépültek az emlékek az elmúlt három évben. Szóval azzal senki nem vádolhat, hogy valami rózsaszínű habos felhőnek látom ezt az egészet.
És ha komolyan áldott állapotnak hívnám a terhességet, az tuti, hogy csak ironizálok! Nem szabad komolyan venni!

Nehogy má' egyszerű legyen...

Így 3 nappal a betöltött 12. hét előtt megszaladtam gyorsan az ügyeletet.
Az lett volna a csoda, ha probléma mentesen átvészelem ezt a 12 hetet. De az úgy túl egyszerű lenne, meg akkor már lehet, hogy még unatkoznék is. Sőt, a tökéletes, zavartalan terhesség amúgy sem az én stílusom...
Szóval tegnap szépen vérezgetni kezdtem. Annyira minimálisan, hogy magam sem voltam igazán biztos benne. Valójában csak annyi volt, hogy a nyákom halvány rózsaszínesre váltott, de olyan finoman, gyengéden tette ezt, hogy simán ráfoghattam, hogy csak beképzelem...
Így hát tegnap még átbumliztam a lánnyal a városon, lenyomtunk egy zene csopit a koraiban, aztán haza is békávéztunk tisztességgel. Majd haza érve, este, határozottan megállapítottam, hogy bizony a vécépapíron barnás vérrögöt látok, némi rózsaszínes kísérettel.
Mivel nincs ezen semmi aggódni való, gondoltam várok reggelig, lássuk hova fajul a dolog. Reggel ugyan semmi, ami aggodalomra adna okot, ám pár órával később annál inkább... Még mindig nem durva vérzés, enyhe rózsaszínes szivárgás, de azért inkább hívtam a dokimat. Sajnos ma nem volt bent a kórházban, de beküldött azért az ügyeletre.
Csóri lányt ébresztem, mondom neki, hallode, ma meglátogatod apát a munkahelyén! :) Örült is neki, komolyan, nem ellenkezett!
Lányt beadtam apának az irodába (kellemes napjuk volt, gondolom a munkatársaknak is...) én meg mentem a kórházba. Azt nem mondanám, hogy pánikoltam. Inkább olyan mély szomorúság volt bennem, mivel azt mondta a dokim, hogy nézzenek szívhangot, ha van, akkor semmi gond. Ha nincs... hát, ezt így nem is folytatta, de magamtól is tudom, hogy ez mit jelent.
Naszóval, mondom a lényeget. Ez az ijesztgetős gyerek odabent teljesen rendben van! Normál szívműködés, vidáman rúgkapált, lubickolt. A mérete 12+3-nak felel meg, szóval picivel még nagyobb is, mint az átlag. Hematómát nem találtak, tulajdonképpen semmi kóros elváltozás nincsen. Csak vérzek. Ennyi...
Már visszaszámoltam a napokat, mikor kezdhetem csökkenteni az utrót... De már megint az van, hogy bilibe lóg a kezem... nem hogy csökkentés... emelnem kell a dózist 3x2-re, minimum jövőhét csütörtökig. Plusz kaptam rutascorbint, ami valami c vitamin származék, és a kapilláris erek sérülékenységét csökkenti, meg vérzés csökkentő hatása van, vagy valami ilyesmi... De azt is mondta a dokim (persze, hívtam mikor haza értem) hogy ez ilyen halottnak a csók gyógyszer, inkább lélektani hatása van... Azért persze szedjem, ártani nem fog, de ha erősen hiszek benne, az csak jó lehet! (Amúgy meg azt gondolom, ha barnás vérrögszerű akármik távoznak belőlem, akkor ott már a természet elvégezte a vérzés csökkentést... de erre már rá sem kérdeztem, inkább beszedem még ezt is.)
Na, meg hogy feküdjek, a lányommal most más foglalkozzon. Ja, jóóó... Ezt megoldani... hát akkor már esélyesebb, ha erősen hiszek ebben a rutascorbinban...

És folytatódik...

Pár napja nem alszom már délután. Érzem, hogy jól esne ledőlni, de inkább megírok egy emailt, míg alszik a lány, vagy előre legyártom a turmixunkat, - már Cicó is issza délutánonként, bár kicsit finnyás, pff - vagy kisütöm a kenyeret, meg ilyen mindenféle. Szóval úgy éreztem már, hogy kevésbé húz az ágy, több az energiám. Esténként sem dőlök már el a kanapén kilenckor, mint egy liszteszsák, hanem szépen kivárom, míg a lány 'lefektetődik' apa által, majd 10-11-ig még csendben tévézgetek. Így viszont éjjel nem ébredek korgó gyomorral hajnali négykor, nem bolyongok álmatlanul a sötét - és szerintem tök ijesztő - lakásban...
Aztán ma alig vártam, hogy gyerek betolja az ebédet, vittem is azonnal, arc, kéz mosás, alvás! Be a kiságyba, és már landoltam is a kanapén, szemem már csukva, mikor hallom, hogy a lány valami dallamot mantráz. Nem alszik, na! Kettő óra volt. Mikor újra kinyitottam a szemem - arra, hogy úristen, keservesen hívogat a lányom a szobából, tuti baj van - három óra volt. Na, akkor én aludtam egy órát, ő meg tuti semmit, mert ő egy óra miatt be nem hunyja a szemét... Ritkán fog hozzá az alvásnak, de az minimum 1,5, inkább 2-2,5 óra...
Hát de semmi gond, most legalább nem randalírozott szabadon a lakásban, míg én aludtam. Aztán 3-kor kihoztam, mondom neki, én pihenek még egy kicsit, vissza is dőltem a kanapéra, de ő csak piszkálta a szemem, meg mászott fel a kanapé támlájára. Szóval szabotálta a pihenést, nagyon zokon is esett, úgy érzem bennem rekedt a kimerültség, megint nincs így kedvem semmilyen háztartási tevékenységhez. Nem bírom én már ezt...

Meg frissítem ezt a diétás dolgot is, ott legalább nem az a végkifejlet, hogy szaranya vagyok.
Ez az új rendszer egész jól beválik!
Egyrészt kötelezve lettem, hogy tartsam a 70-30%-os sütési arányt (tk vs. sima lisztek), és ez úgy tűnik, hogy a terhességgel járó puffadást és székrekedést meg is oldatta. Jaj, ez nagy megkönnyebbülés, de ezt talán nem is kell részleteznem, ilyen-olyan módon tán mindenki átélte már, milyen az, amikor egy hőlégballon szorul a beleibe néhány hétre. Szóval a közérzetem jelentősen javult.
Érdekes dolgokat mondanak ám a dietetikusok, érdemes figyelni rájuk! :) Aszondja, sok rostot viszek be, azért puffadok, és ez GÁTOLJA A VITAMINOK FELSZÍVÓDÁSÁT IS! (Mármint a rost, nem a puffadás!) Hát, megint tanultam valami újat, és szerintem ezt mindenkinek tudnia kéne amúgy. Kötelezném a háziorvosokat, hogy mindenkit tájékoztassanak erről, meg a védőnőket, hogy mondják el az újdonsült anyukáknak, meg ilyenek.
Éhes sem vagyok már annyit, mint korábban, de ez mondjuk nem is meglepő. 6x eszek egy nap... :D
Ami viszont probléma, amit már korábban is pedzegettem, hogy 6 étkezéshez kaját produkálni nem kis kihívás a konyhában. Mert ugye amíg mások ezt a közértben intézik, addig én már lassan ott tartok, hogy meg is őrlöm a búzát, hogy ehessek... Kis túlzással... Amúgy meg nem vicc, elfogyott a kedvenc lisztem, közel s távol minden üzlet és lelőhely ki van fosztva... Van ugyan itthon graham, meg zabliszt, meg tönköly, meg mindenféle, de boáááá. És amúgy talán még búza is... Még a lucanapi búza ültetésből... Hejj, ha lenne egy békebeli kávédarálóm...!!

Vasárnap töltöm a bűvös 12. hetet. El sem hiszem, hogy itt tartunk. Bár férjemnek már párszor elmondtam, hogy lehet, nem is él már, mennyi ilyet lehet olvasni, hogy a 9. héten még minden ok, aztán a 12. héten meg mondja az orvos, hogy leállt a szív, és a 10. hét óta semmi fejlődés.... meg ilyenekkel vidítom magam általában...
Na, de mindegy, nemsoká kiderül. Csütörtökön nődoki, majd jól megnézzük, van-e szívhang még, meg megcsinálja a 12. heti rutint.
Aztán pénteken meg megyek a géndiagnosztikára, hogy kurva sok pénzért végig csináltassam ugyanezt... Jó, hát engem meg is fog nyugtatni (pár napra/hétre) ha ott is mindent rendben találnak. Esetleg. Remélem. Kezdek ezen kicsit kattogni, bár tök fölösleges. Eldöntött dolog már úgyis...

Diétás tanácsadás - és hogyan lehetek nagyon szar anya!

A héten voltam kontrollon a dietetikusnál.

Mondta 6 hete, hogy gyűjtsem össze a felmerülő kérdéseket, de mivel az internetről MINDEN infó elérhető, ráadásul rendelkezem egy IR-es barátnővel, plusz azért már hónapok óta gyakorlom az ipart, így az étkezéssel/számolással/méréssel/időbeosztással.. stb. kapcsolatban egyáltalán semmilyen kérdésem nem volt.

Egyetlen kérdés merült fel, amit rögtön az elején fel is tettem:  MIKORTÓL EHETEK TÖBBET???

Nem szépítettem szánalmas gyengeségem, őszintén bevallottam, hogy néha szenvedek az éhségtől, és ilyenkor botladozom. Sem bonbonnak, sem pudingnak, sem semmilyen pékipari egészségtelen terméknek nem tudok ellenállni, mikor már két órája korog a gyomrom, ráadásul közben nézem, ahogy a gyerekem eltüntet egy túrórudit, vagy banánt... Én meg viszem a szemetesbe az illatozó csokipapírt, gyümölcsös tányért a mosogatóba (maradék mandarinnal, banánnal, amik már nem érnek el a konyháig). Meséltem neki, hogy minden éjjel négy órakkor hangosan korgó gyomorra ébredek, és ilyenkor nincsen visszaalvás a reggeliig.

Mivel ennek a diétának nagyon sok szabálya van, és szerencsémre az egyik legfontosabb, hogy sosem éhezhet a szervezet(!), ráadásul elég hosszasan rinyáltam a fel-feltörő falnkságról, éhségérzetről, bűntudatról.., így megszánt engem. :)

Kiszaladt egyeztetni az endo dokimmal, hogy mivel példásan szépek lettek a 8. heti cukor és egyéb eredményeim, mi lenne, ha megpróbálnánk emelni a 160 grammot 180-ra? És igen, zöld utat kaptam! Plusz egy étkezéssel bővül a ch bevitelének száma, és ez pont egy kisétkezés, ami csodás.

És ami ennél is csodásabb, hogy így két uzsonnám lehet, és az extra uzsim egy nagyon hirtelen felszívódó gyümölcsös turmix! :) Jaj, nagyon élvezem, egy pohárnyi kényeztetés kora délután! Tényleg tök jó, úristen, sosem gondoltam, hogy egy pohár turmixnak így lehet örülni!

És még nincs vége! Mert így, hogy öt helyett hat étkezésem van, na, így az étkezések közelebb kerültek egymáshoz.

Reggel nyolckor reggelizek (a terhesség előrehaladtával ezt az étkezést előrébb kell majd hoznom sajnos, f7-ig be kell majd fejeznem később. Hát, meglátjuk, akkor hogyan bírom majd.), az jó bőséges, kibírom 11-ig, tiziig. Viszont tizi után így az ebéd 1-kor van, hogy a délutánba bele férjen a két uzsi. Azt a két órát kibírom, nem ügy! Főleg, hogy ide esik többnyire a főzés, ami azért eltereli a figyelmemet, sütit is sütök, vagy kenyeret, figyelni, számolni kell, nem azon kattog az agyam, hogy mikor ehetek legközelebb.

Aztán újabb két óra, szintén röhögve, (mert az 50gr ch ebéd fűti ám a gyomromat sokáig) és háromkor már jön is a csodásan kényeztető turmix! És 5kor a második uzsi. Na, ezzel van gondom, mert csak lassú felszívódású ch lehet, amit nem is olyan egyszerű megoldani, de majd keresek hozzá jó kis reciket. Majd vacsi maradt este 8-kor. Na, itt hétkor már éhes vagyok, de közel nem jut eszembe bele ejteni a fejemet egy pudingos dobozba, mert nem állati módon tör fel az éhség, hiszen egész nap csöpögtettem a szervezetembe az ilyen-olyan falatokat. Szóval az az egy óra holt idő simán kibírható.

Na, ez a módosítás nagyon jó. Néhány hét múlva kiderül, hogy maradhat-e, ez most ilyen próba hónap. Ha romlanak az értékeim, akkor sajnos újabb megszorítások jönnek. De nagyon bízom benne, hogy bár 20 ch-val több így a bevitt anyag, ám nincs kísértés, ami jelentősen rontaná az eredményeket. Hát, majd meglátjuk, mi lesz.

Egyetlen hátránya ennek, hogy plusz egy étkezésről kell napközben gondoskodni, ami szerintem nagyon nem egyszerű ennél a diétánál. Ha pl. a koraiba indulok a lánnyal 2-re, akkor 1-kor ki kell lépnünk a lakásból. Ez az ebédem időpontja, tehát a metrón kell szendvicset ennem. 50 ch-t, bőségesen zöldséggel, hát nem is olyan egyszerű. I.-nél 3-kor végzünk, uzsi1, a turmix, ezt valahogy zárható pohárban vinnem kell. Haza felé pedig mindig intézünk valamit, vagy bevásárolunk, vagy ügyintézünk, mindenesetre ritka, hogy 5 előtt itthon legyünk. Tehát uzsi2-nek is a táskámba kell lennie. (Mindezek mellett a lány kajájával is készülnöm kell.) Szóval összelogisztikázni még nehezebb lesz ezt az új rendszert, de csak sikerül valahogyan!

Összességében boldogan jöttem el a dietetikustól, és nagyon bízom benne, hogy a 13. heti vérvétel jó lesz! Ha nem, akkor jön a könnyes búcsú a 180 gr-tól, vagy számolnom kell majd még a túrót, húst, mindent. (Most túloztam persze, ezek nem számolósak!)

És hogyan lehetek terhesen szaranya? Hát úgy, hogy lány alszik ebéd előtt, én főzök. Ébred, együtt ebédelünk. Benne robban az energia, ami bennem pont lemerül a hosszas konyházás miatt. Ő játszana, én aludnék. Ledőlök a kanapéra, és ALSZOM! Míg ő játszik!

Hogy mit játszott? Hát, azt pontosan nem tudom, mert két órát aludtam... Borzalom. Ezzel az erővel postára is mehettem volna... 

Nem esett le sehonnan, nem nyúlt konnektorba, és nem gyújtotta fel a lakást... De mindez nem rajtam múlt, mert míg ő egy tündéri gyerek, aki szépen rajzol, babát öltöztet, mesét néz, tornyot épít amíg anya pihen, addig anya egy égetnivaló dög, aki mondhatni felügyelet nélkül hagyja a gyerekét. 

De no problem, jön a kistesó... Na, azt hogyan bírom majd energiával?

Én nem tudom, de ez a fáradtság nem normális. Még 1,5 hét és elkezdhetem csökkenteni az utrót. Jaaaj, már nagyon várom. Reményeim szerint visszatér az energiám a 13-14. hét környékén, amikor már nem lesz progipótlás egyáltalán.A gyerek meg addig vigyázzon magára! Nyilván!

Amúgy Cicóval 36 hétig szenvedtem álomkórban, és ott semmilyen progi pótlás nem volt. Szóval ezek csak remény csóvák a 14. hétről...