Szombaton véreztem utoljára. Azóta hihetetlen magabiztosság van bennem, nem is tudom honnan, de olyan, mintha minden próbát kiállnánk, egyszerűen nincs rés a pajzsunkon! Hiába, nagyon hittem a vérzéscsökkentőben... :) Na, de viccet félretéve, csütörtökön kiderül, hogy minden rendben van-e. Jó lenne, ha nem esnék pofára a kiba' nagy magabiztosságommal!
Addig marad a gigantikus mennyiségű utro, amitől gyakorlatilag ülve el tudok aludni! Mostmár biztos vagyok benne, hogy ez okozza az álmosságomat, vagy legalábbis ezt a fokozott alvajárást. Délután ötig egész jól bírom (ha a lány 11-kor kel, és én kettőtől négyig fekhetek...), utána kész, K.O. vagyok. Kizárólag vízszintes helyzetben tudok létezni. Ha fel kell ülnöm, szédülök, émelygek, meg minden szörnyűség. Mintha a napokig tartó fekvés csak még jobban legyengített volna. Mert hogy apa bevetette magát hétvégén! Tényleg, Cicó körül mindent elintézett (majdnem mindent), mosogatott, mosott, teregetett, porszívózott, bevásárolt, öltöztetett, vetkőztetett, még főzni is beállt picit. Szóval tényleg sokat feküdtem.
Mivel tegnap dolgoznia kellett menni, meg hát azóta is, és ez már péntekig így marad, így sajnos most Cicó ellátása engem terhel. A korait lemondtam, meg a zene csopit is le fogom mondani. Ettől még nyakamon a főzés, ami nem annyira gáz, minnyá írom miért... Meg hát játszani kell a lánnyal... Hihetetlen, de kierőszakolja, ha mást nem is, legalább kicsit dobáljuk a labdát egymásnak... Amúgy rajtam mászik keresztbe-kasul, húzza a hajamat, a párnákon át a kanapé támlájáig mászik, és ott előre hajol, hogy megfogja a függönyt... Szóval jobban járok a labda dobálással...
Ma mozgásfejlesztére mentünk, hát sajnos apa nem tudta egyedül abszolválni a feladatot - önhibáján kívül - így ma csak délre értem haza a lánnyal. De sebaj. Mondom, olyanok vagyunk mint a kínai nagyfal, vagy mittudomén, ledönthetetlenek, legyőzhetetlenek... (nem ám úgy a hasonlat, hogy még az űrből is látszunk!!! Na, aki erre asszociált... khöm... mert még mindig tartom a súlyomat!)
Amúgy fittségem 0-10-es skálán a mínuszokat karcolja, de erről majd máskor...
Na, hát meg a főzés! Egyrészt jövőhéten megyek terhelésre - ha holnap nem felejtek el időpontot foglalni laborba - szóval kicsit aggódom, maradhat-e ez a habzsi-dőzsi, hogy 6 étkezés, 180gr ch. Másrészt viszont elért ez a kívánósság. Cicóval ez szigorúan a cukros-gyümölcsös-tejtermékekre korlátozódott.*
Na, most az van, hogy mindent megennék, ami savanyúság és/vagy tepertőkrém. Konkrétan két napja ezen élek... Hát, nem nagyon teszek eleget a változatos étrendnek, de:
- a főzéssel jelentősen kevesebbet bajlódok
- néha megkívánom a pudingot, házilag az is pont 10 perc
- költséghatékony
- ch diétába beilleszthető, gyakorlatilag csak a kenyeret kell számolni :D
- mondjuk minden nap sütnöm kell egy új kenyeret, de szerencsére a dagasztó elvégzi helyettem a munkát, a pihentetés sütéssel együtt is csak 30 perc...
Szóval minden nap friss, puha tk kenyérre kenem a csípős tepertőkrémemet, jaj, alig várom, hogy este legyen, és megint ehessek! Lassan lepusztítom a közért tepertőkrém tartalékát... Ma még csak ezt ettem főétkezésekre, és ezt tervezem estére is. (Fogalmam nincs, hogy mekkora a zsírtartalma, aki tudja, kérem NE ossza meg velem ezt az infót, had élvezzem bűntudat nélkül most ezt!)
Múlthéten kétszer mentem a zöldségeshez szigorúan gyümölcsért és paradicsomért, de mindkétszer fél kiló savanyú ubival jöttünk el... Na, hát hogy is mondjam... a zöldséges tőlünk max. 5 perc... Mire haza értünk a lánnyal, a fele elfogyott a savanyúságnak. Mindketten úgy toltuk az arcunkba menet közben, hogy a lé a kabátunk ujjába folyt... és a hideg levegő kicsípte az uborkalés ujjainkat!
Na, ez egy csodás életkép rólunk, akkor ezzel zárom is ezt a bejegyzést!
*Az a jó ebben, hogy a második terhességemről írok, hogy ezer dolog eszembe jut az elsőről, és így azt is megörökítem legalább. Persze, ezt hívhatjuk hasonlítgatásnak is, de szerintem az sem gond, hogy hasonlítgatom a kettő állapotot egymáshoz. Sok különbség úgysem lesz, ahogy elnézem. Az már biztos, mindkét terhességem egy dologban stabilan megegyezik: mindkettőt baromi szarul viselem, szenvedek, mint egy kivert kutya... Nem az én stílusom, nem áll jól nekem ez az "áldott" állapot.
Na, meg az is tuti, hogy bennem egy gondolatnyit sem szépültek az emlékek az elmúlt három évben. Szóval azzal senki nem vádolhat, hogy valami rózsaszínű habos felhőnek látom ezt az egészet.
És ha komolyan áldott állapotnak hívnám a terhességet, az tuti, hogy csak ironizálok! Nem szabad komolyan venni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése