Ezen is túl vagyunk

Szombaton véreztem utoljára. Azóta hihetetlen magabiztosság van bennem, nem is tudom honnan, de olyan, mintha minden próbát kiállnánk, egyszerűen nincs rés a pajzsunkon! Hiába, nagyon hittem a vérzéscsökkentőben... :) Na, de viccet félretéve, csütörtökön kiderül, hogy minden rendben van-e. Jó lenne, ha nem esnék pofára a kiba' nagy magabiztosságommal!
Addig marad a gigantikus mennyiségű utro, amitől gyakorlatilag ülve el tudok aludni! Mostmár biztos vagyok benne, hogy ez okozza az álmosságomat, vagy legalábbis ezt a fokozott alvajárást. Délután ötig egész jól bírom (ha a lány 11-kor kel, és én kettőtől négyig fekhetek...), utána kész, K.O. vagyok. Kizárólag vízszintes helyzetben tudok létezni. Ha fel kell ülnöm, szédülök, émelygek, meg minden szörnyűség. Mintha a napokig tartó fekvés csak még jobban legyengített volna. Mert hogy apa bevetette magát hétvégén! Tényleg, Cicó körül mindent elintézett (majdnem mindent), mosogatott, mosott, teregetett, porszívózott, bevásárolt, öltöztetett, vetkőztetett, még főzni is beállt picit. Szóval tényleg sokat feküdtem.
Mivel tegnap dolgoznia kellett menni, meg hát azóta is, és ez már péntekig így marad, így sajnos most Cicó ellátása engem terhel. A korait lemondtam, meg a zene csopit is le fogom mondani. Ettől még nyakamon a főzés, ami nem annyira gáz, minnyá írom miért... Meg hát játszani kell a lánnyal... Hihetetlen, de kierőszakolja, ha mást nem is, legalább kicsit dobáljuk a labdát egymásnak... Amúgy rajtam mászik keresztbe-kasul, húzza a hajamat, a párnákon át a kanapé támlájáig mászik, és ott előre hajol, hogy megfogja a függönyt... Szóval jobban járok a labda dobálással...
Ma mozgásfejlesztére mentünk, hát sajnos apa nem tudta egyedül abszolválni a feladatot - önhibáján kívül - így ma csak délre értem haza a lánnyal. De sebaj. Mondom, olyanok vagyunk mint a kínai nagyfal, vagy mittudomén, ledönthetetlenek, legyőzhetetlenek... (nem ám úgy a hasonlat, hogy még az űrből is látszunk!!! Na, aki erre asszociált... khöm... mert még mindig tartom a súlyomat!)

Amúgy fittségem 0-10-es skálán a mínuszokat karcolja, de erről majd máskor...

Na, hát meg a főzés! Egyrészt jövőhéten megyek terhelésre - ha holnap nem felejtek el időpontot foglalni laborba - szóval kicsit aggódom, maradhat-e ez a habzsi-dőzsi, hogy 6 étkezés, 180gr ch. Másrészt viszont elért ez a kívánósság. Cicóval ez szigorúan a cukros-gyümölcsös-tejtermékekre korlátozódott.*
Na, most az van, hogy mindent megennék, ami savanyúság és/vagy tepertőkrém. Konkrétan két napja ezen élek... Hát, nem nagyon teszek eleget a változatos étrendnek, de:
 - a főzéssel jelentősen kevesebbet bajlódok
 - néha megkívánom a pudingot, házilag az is pont 10 perc
 - költséghatékony
 - ch diétába beilleszthető, gyakorlatilag csak a kenyeret kell számolni :D
 - mondjuk minden nap sütnöm kell egy új kenyeret, de szerencsére a dagasztó elvégzi helyettem a munkát, a pihentetés sütéssel együtt is csak 30 perc...
Szóval minden nap friss, puha tk kenyérre kenem a csípős tepertőkrémemet, jaj, alig várom, hogy este legyen, és megint ehessek! Lassan lepusztítom a közért tepertőkrém tartalékát... Ma még csak ezt ettem főétkezésekre, és ezt tervezem estére is. (Fogalmam nincs, hogy mekkora a zsírtartalma, aki tudja, kérem NE ossza meg velem ezt az infót, had élvezzem bűntudat nélkül most ezt!)
Múlthéten kétszer mentem a zöldségeshez szigorúan gyümölcsért és paradicsomért, de mindkétszer fél kiló savanyú ubival jöttünk el... Na, hát hogy is mondjam... a zöldséges tőlünk max. 5 perc... Mire haza értünk a lánnyal, a fele elfogyott a savanyúságnak. Mindketten úgy toltuk az arcunkba menet közben, hogy a lé a kabátunk ujjába folyt... és a hideg levegő kicsípte az uborkalés ujjainkat!
Na, ez egy csodás életkép rólunk, akkor ezzel zárom is ezt a bejegyzést!


*Az a jó ebben, hogy a második terhességemről írok, hogy ezer dolog eszembe jut az elsőről, és így azt is megörökítem legalább. Persze, ezt hívhatjuk hasonlítgatásnak is, de szerintem az sem gond, hogy hasonlítgatom a kettő állapotot egymáshoz. Sok különbség úgysem lesz, ahogy elnézem. Az már biztos, mindkét terhességem egy dologban stabilan megegyezik: mindkettőt baromi szarul viselem, szenvedek, mint egy kivert kutya... Nem az én stílusom, nem áll jól nekem ez az "áldott" állapot.
Na, meg az is tuti, hogy bennem egy gondolatnyit sem szépültek az emlékek az elmúlt három évben. Szóval azzal senki nem vádolhat, hogy valami rózsaszínű habos felhőnek látom ezt az egészet.
És ha komolyan áldott állapotnak hívnám a terhességet, az tuti, hogy csak ironizálok! Nem szabad komolyan venni!

Nehogy má' egyszerű legyen...

Így 3 nappal a betöltött 12. hét előtt megszaladtam gyorsan az ügyeletet.
Az lett volna a csoda, ha probléma mentesen átvészelem ezt a 12 hetet. De az úgy túl egyszerű lenne, meg akkor már lehet, hogy még unatkoznék is. Sőt, a tökéletes, zavartalan terhesség amúgy sem az én stílusom...
Szóval tegnap szépen vérezgetni kezdtem. Annyira minimálisan, hogy magam sem voltam igazán biztos benne. Valójában csak annyi volt, hogy a nyákom halvány rózsaszínesre váltott, de olyan finoman, gyengéden tette ezt, hogy simán ráfoghattam, hogy csak beképzelem...
Így hát tegnap még átbumliztam a lánnyal a városon, lenyomtunk egy zene csopit a koraiban, aztán haza is békávéztunk tisztességgel. Majd haza érve, este, határozottan megállapítottam, hogy bizony a vécépapíron barnás vérrögöt látok, némi rózsaszínes kísérettel.
Mivel nincs ezen semmi aggódni való, gondoltam várok reggelig, lássuk hova fajul a dolog. Reggel ugyan semmi, ami aggodalomra adna okot, ám pár órával később annál inkább... Még mindig nem durva vérzés, enyhe rózsaszínes szivárgás, de azért inkább hívtam a dokimat. Sajnos ma nem volt bent a kórházban, de beküldött azért az ügyeletre.
Csóri lányt ébresztem, mondom neki, hallode, ma meglátogatod apát a munkahelyén! :) Örült is neki, komolyan, nem ellenkezett!
Lányt beadtam apának az irodába (kellemes napjuk volt, gondolom a munkatársaknak is...) én meg mentem a kórházba. Azt nem mondanám, hogy pánikoltam. Inkább olyan mély szomorúság volt bennem, mivel azt mondta a dokim, hogy nézzenek szívhangot, ha van, akkor semmi gond. Ha nincs... hát, ezt így nem is folytatta, de magamtól is tudom, hogy ez mit jelent.
Naszóval, mondom a lényeget. Ez az ijesztgetős gyerek odabent teljesen rendben van! Normál szívműködés, vidáman rúgkapált, lubickolt. A mérete 12+3-nak felel meg, szóval picivel még nagyobb is, mint az átlag. Hematómát nem találtak, tulajdonképpen semmi kóros elváltozás nincsen. Csak vérzek. Ennyi...
Már visszaszámoltam a napokat, mikor kezdhetem csökkenteni az utrót... De már megint az van, hogy bilibe lóg a kezem... nem hogy csökkentés... emelnem kell a dózist 3x2-re, minimum jövőhét csütörtökig. Plusz kaptam rutascorbint, ami valami c vitamin származék, és a kapilláris erek sérülékenységét csökkenti, meg vérzés csökkentő hatása van, vagy valami ilyesmi... De azt is mondta a dokim (persze, hívtam mikor haza értem) hogy ez ilyen halottnak a csók gyógyszer, inkább lélektani hatása van... Azért persze szedjem, ártani nem fog, de ha erősen hiszek benne, az csak jó lehet! (Amúgy meg azt gondolom, ha barnás vérrögszerű akármik távoznak belőlem, akkor ott már a természet elvégezte a vérzés csökkentést... de erre már rá sem kérdeztem, inkább beszedem még ezt is.)
Na, meg hogy feküdjek, a lányommal most más foglalkozzon. Ja, jóóó... Ezt megoldani... hát akkor már esélyesebb, ha erősen hiszek ebben a rutascorbinban...