Inzulinrezisztencia, és egy újabb ciklus

Azért nem mondom, eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne, ha karácsonykor betolhatnék egy pozi tesztet a fa alá. Szerencsére nem éltem bele magam túlságosan a gondolatba, mert az idei fa alatt már egészen biztosan nem lesz ilyesmi.

Csodálatos 29 napos ciklust zártam. Tényleg örülök neki, hogy közelítem a normálist, sőt, ez önmagában már az is!

Egyrészt gondolhatom azt, hogy de szuper, talán a diéta kezdi normál mederbe terelgetni az igencsak cakkos ciklusaimat. Előző 33 napos, azelőtti 37.. Ugyanakkor azt is feltételezhetem, hogy milyen szépen beillik ez is a sormintába... Na, minnyá megpróbálom beilleszteni.

Hát látszik a ritmus.. Először növekvő, majd csökkenő tendencia. Kétszer csúcsosodik. Komolyan, mintha tudatosan intézné így a szervezetem. Mondjuk az első csúcsocska nem érvényes, mert akkor vetéltem el, talán az is normál 30 nap körüli ciklus lett volna amúgy. Szóval most akkor egy 28 naposra számítok, és remélem, hogy be is áll már innentől erre a klasszikus értékre.

A görbém is nagyon szép lett, szerintem. Azt feri-ről hozom, mert jobban kedvelem annak az oldalnak a görbe grafikonját.

Sajnos az történt, hogy a pozi ovu tesztek utáni két napon lánykám úgy döntött, hogy buli lesz egész éjjel... Így a 16, 17. ciklusnapi hőm nem reális a grafikonon. Ferti szerint az már a második, harmadik dpo-m. Valójában 16-án reggel leesett volna cover line alá a hőm, ha kialszom magam és az lh tesztek is azt igazolják, hogy 7-én volt az ovum. Szóval ezzel a kis módosítással jól látszik, hogy a luteális fázisom 13 nap, ami jó. Ovu után szépen fent volt a hőm, amit a megnövekedett progeszteron termelés okoz, ez szintén jó. Így a hő leesés a 9. dpo-ra esik, ami egybevág a megnövekvő ösztrogén termelődéssel, ez megint csak jó. Nem gondolnám, hogy progi problémáim lennének... (Meg amúgy is, szerintem ez egy irigylésre méltó görbe, de ha van köztetek nagy szakértő, akkor várom a hasznos gondolatokat ennek kapcsán, hátha rámutattok valamire, amiről én nem tudok.) 

Kicsit bizakodtam, mikor 36,9-re ugrott a hőm, drukkoltam picit titokban, hogy esetleg ugrik még 1-2 tizedet... Lehetett volna ez egy gyönyörű trifázisos babás görbe is... de nem lett az, kár is ezen sopánkodni.

Még a héten - egészen pontosan szerdán a vérvétel napján - elkészült a laborom is. Ezt most nem mutatom, inkább csak csacsogok róla picit. Mivel január végén megyek endokrinológushoz a leletemmel, így majd akkor osztom inkább meg az értékeket, ha hivatalosan is rá mondja a doki az áment. Mert hogy sajnos egyértelmű az inzulinrezisztencia. Kis segítséggel (köszi Kati), meg utána olvasással, még egy laikus is leszűri a következtetést...

Már csak az a kérdés, hogy ennek a kezelésére elegendő lesz-e a diéta meg a sport (höhö), vagy gyógyszert is fogok kapni rá...?

Igazából az éhomi cukrom és inzulinom is javult az elmúlt két hónapban, ez egyértelmű, ha össze vetem az októberi 2 pontos cukorterheléses értékeimmel a mostanit. Én úgy gondolom, hogy ez a két hónap ch diéta mindenképpen javított valamit a helyzetemen, de ez még így sajnos kevés. Ha ez az oka - és ez lehet az oka! - annak, hogy nem tudok egy tisztességes terhességet produkálni, akkor talán szigorúbb diétával pár hónapon belül jó eredményeket érhetek el.

Most úgy gondolom, hogy január végén megcsináltatjuk férjem vizsgálatát, de az én méhtükrözésemet toljuk picit. Valószínűleg szigorúbb diéta és sport* következik februártól. Lehet, hogy gyógyszer is, bár azt jó lenne megúszni. Sajnos nézegettem a neten, az enyémhez hasonló értékekkel mások gyógyszert kaptak... Ehh..

Aztán adnék ennek a dolognak így néhány hónapot, mondjuk 3-4-et... És ha úgy sem, akkor nyáron megadom magam a méhtükrözésnek is. Hát most így gondolom.

A mellékvese hormonjaim rendben vannak, bár túl mélyen nem ástam bele magam a témába. Lehet, hogy nem elég, hogy minden határértéken belül van, lehet, hogy ott is arányokat kell nézni, meg hogy melyik hormon hogy viszonyul a többihez. Ezt nem tudom... Majd T. dokitól megkérdezem januárban.

És még valami: Sz. doki szépen megkért, hogy most már ne legyek terhes, amíg nem tudjuk meg a vetélések okát. Azt hiszem, nem akarok egyetlen lehetőséget sem kihagyni... Szóval ha 'becsúszik', hát 'becsúszik'... Tudnék neki örülni.

* sport??? Hogy a tökömbe, ha férjem reggel f9-től este 8-ig nincs itthon? Na, erről majd nyilván rinyálok, ha aktuális lesz.

Inkább passzolnék..

(Ezt a bejegyzést éppen három napja írom már...)

Nem is én lennék, ha nem olvastam volna utána mindennek, amiről a dokival beszélgettünk szerdán. És hát az a helyzet, hogy némi pánik hangulat szállt meg, éppen ma.

Először is férjem vizsgálata csapta ki a biztosítékot. Esetében azt is fogják vizsgálni, hogy mennyire egészségesek a srácok DNS ügyileg. Azaz, az ondó feje viszi az örökítő anyagot. Az a nagyon picike kis gömb. És oda nagyon sok infót kell bezsúfolni, és ha szűk a hely, akkor értelemszerűen szorongás van odabent, sérül a nagyon fontos és értékes továbbörökítő anyag. Ez azt eredményezi, hogy sérült lehet az utód, már ha egyáltalán eljut az embrió szintig. Oké, eddig nincsen itt semmilyen hókuszpókusz, mert ugye ez a természetes szelekció, ezzel nincs mit tenni, mindenkinek jobb így... Azonban az egyik géndiagnosztikai weboldalon nem állnak ám meg ennél a pontnál, simán folytatják a további felsorolást, hogy ...kromoszómahibás gyermek születéséhez vezet, multiplex fejlődési rendellenességek kialakulását vagy a szellemi fejlődés elmaradását okozhatja...

Jó, hát ezen a ponton azért dobbant egy nagyon stabilat a szívem. Merthogy nekünk ugye van már egy kromoszómahibás gyermekünk, a multiplex fejlődési rendellenesség sem hab a tortán, nálunk az simán alapfelszereltség volt a lányhoz... Aztán volt egy vetélés (hümm, hümm), aztán még egy biokémiai, amit én a fentiek fényében még egy teljes értékűnek tekintek, függetlenül attól, hogy mit gondol erről az orvostudomány. Szóval ha innen nézem, akkor nagyon is indokolt a mi esetünkben ez a vizsgálat. Viszont baromira nem akaroooom! Én több, mint egy éve abban a tudatban élek, hogy lányom kromoszóma eltérése spontán mutáció, nem öröklött, nem tehet róla senki, a természet gusztustalan fricskája csak, hogy ez pont velünk történt meg. (Vagy hogy bárkivel is megtörténhet.) Erre most az arcomba nyomul egy ilyen leírás, hogy oké, hogy spontán eltérés, de mégiscsak lehet szűrni, beazonosítani, nevet adni neki, ergo, így-úgy, de valahogy elkerülni. Jó, persze, felháborodásom csak akkor jogos, ha ne adj' ég, valóban ez az oka annak, amiért a lányunk ennyire más, mint a többiek. (Persze lehet ennek más oka is, de akkor engem azokról sem tájékoztattak.) De azért ez most nekem erősen felkerült a lehetőségek listájára - amin jelenleg más nincs is már nagyon rég óta.

A másik, amitől gyomorgörcsöm lesz ha eszembe jut, az a méhtükrözés. Mindeddig különösebb gond nélkül tekintettem erre a vizsgálatra, de minél inkább a mélyére ások a dolgoknak, annál inkább nem akarom ezt sem. Nem, mintha lenne amúgy jelentősége. Befekszem, elaltatnak, felébredek, haza jövök. Leletet is kapok. Nem nagy ügy ez. De mégis, valahogy megint felszínre tört a betegség tudatom. Ez újra meg újra előjön, nem is értem, miért...

Azaz sejtem. Valahogy az van bennem - és részben ez az oka, amiért nem fogtam neki korábban a kivizsgálásoknak - hogy aki keres, az talál is. Szóval ha túl sok területen kezdünk vizsgálódni, akkor tuti, hogy lehet is találni valami difit, amire ráfoghatunk tüneteket, okokat. Szerintem olyan nem létezik, hogy makk egészséges ember.. Mindenkinél lehet valami apróság, ami mellett mondjuk simán eléldegélhet akár ezer évig is. De ha már megtaláljuk, akkor gyorsan kezeljük is valamilyen módon, pl mindenféle terápiákkal, vagy ami még jobb, gyógyszerekkel!! Holott, esetemben például  biztosan fognak találni valamit, mert túl sok vizsgálandó területet bocsátok az orvostudomány kezére, de ez nem feltétlenül fogja azt jelenteni, hogy a babaproblémánk okát találják meg. Attól még, ami megvan, azt ne hagyjuk már parlagon heverni, kezeljük egy kis gyógyszerrel, hormonkészítménnyel, ezzel-azzal. Nyilván, vannak esetek, mikor indokolt is a gyógyítás. Most nem arra gondolok, hogy valaki halálos beteg, megmenthető lenne valamilyen módon, de inkább ne adjunk neki gyógyszert... 

Hanem pl. szerintem a háziorvosok gyakran indokolatlanul adnak a betegeknek antibiotikumot. Egyszerű, gyors, hatásos... Aztán meg lehet utána szedni a probiotikumokat, sőt, az ab-kal párhuzamosan. Majd a következő betegségnél jöhet a még erősebb ab, hiszen a korábbi dózist már megszokta a szervezet. Közben meg lehet, hogy a gyógyítandó alany már házi praktikákkal is simán meggyógyult volna. Na, jól túlmagyaráztam. Remek.

Itt vívódom, egyik nap azt gondolom, hogy igenis kellenek ezek a vizsgálatok, másnap meg egészen mást gondolok. Nem is vagyok normális, mindegy. Ne figyeljetek rám...

Most, ebben a pillanatban éppen ott tartok, hogy ma megtörtént a terheléses cukor meg a hormonlabor (remélhetőleg este már kapom is mail-ben az eredményeket), és köszönöm szépen, a többit inkább passzolnám. Nem vágyom a további vizsgálódásra.

Aztán ezt holnap már nyilván másként fogom gondolni. Na, ezért mondtam, hogy ne figyeljetek rám.

Konzultáció

Tegnap elmentem a vicces doktor úrhoz, hívjuk Sz. dokinak.

Nagyon tanulságos egy órát töltöttem ott, sokat beszélt, meg még többet kérdezett, meg is vizsgált, kaptam javaslatokat is a jövőre vonatkozóan.

Először is, nagyon fontos, hogy a két vetélésem (ami szerinte csak 1,5, mert a biokémiai orvosilag nem elismert, de érti ő az én problémámat, így az érveimet is) még kevés ahhoz, hogy meddőségire mászkáljak, meg a laborjaim is "túl jók", - azért pici kivetnivalót talált benne - szóval nagyon nem véli Ő indokoltnak, hogy én húzom a számat gyerek ügyben. Ez persze nem hangzott el, azaz megközelítőleg sem így hangzott el, inkább csak az én cinikus természetem alakítja az elhangzottakat ennyire szélsőségesre. Hát de ez van, attól még a tények azok tények.

Másodsorban viszont egyáltalán nem jöttem el rossz szájízzel tőle, sőt, nagyon kellemes egy óra volt, (főleg hogy vicces a doktor bácsi) megtudtam pár hasznos dolgot. Jó, nem mondom, hogy sokat, mert már megszereztem a témában az autodidakta módon begyűjthető internetes műveltséget, ennek ellenére azért tudott olyat mondani, amiről korábban nem olvastam.

Ha röviden kellene elmesélnem a történteket, akkor úgy foglalnám össze, hogy a pénzért, amit ott hagytam - és ott fogok a jövőben is - maximális tájékoztatást, figyelmet, szolgáltatást kaptam. És hát ők is tudják, hogy mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, nem pedig arra, ami indokolt.

És én most erre szeretném költeni a pénzt... kideríteni, hogy mégis mi az ok? Egyáltalán, van-e ok? Vagy minden a véletlen műve?

Kicsit paradoxon az egészben, hogy bár sugallat szerűen próbált Sz. doki arra célozni, hogy valószínűleg semmi bajom nincs - hát mit mondjak? Én is ebben bízom alapból. - ám mikor elbúcsúztunk, az volt hozzám az utolsó mondata, hogy most már próbáljak meg nem teherbe esni addig, míg ki nem derítjük, hogy miért vetélgetek...- ez majdnem szó szerint így hangzott el...

Akkor most mi van?

Na, mindettől függetlenül a következő akciótervet lőttük be:

Jövőhéten labor, ahol mellékvese hormonokat fognak nézni és csinálnak egy tisztességes 3 pontos terheléses cukrot, inzulinnal.

Közben vett le kenetet, annak egy hét kell, míg megérkezik az eredmény, szóval Ő szíve szerint már jövőhéten csinálta volna a petefészek átjárhatóságit is. Ittam minden szavát, mikor a vizsgálat szükségességéről, várható eredményeiről, folyamatáról beszélt, azonban nem tudtam nem meghallani, mikor azt mondta, hogy a vizsgálat reggelén vegyek be egy erősebb fájdalomcsillapítót... Hoppácska! Mert miért???

Hát, mert hogy ez kellemetlen kicsit, sőt, sokak erős fájdalomról panaszkodnak ilyenkor.

Természetesen csípőből jött a kérdés, hogy hát nem lehetne altatásban?

Na, hát szó szót követett, a végeredmény az lett, hogy inkább egy méhtükrözésre nevezek be, mert

 - 40 ezer forinttal olcsóbb. (Szerintem ez elég nyomós érv)

 - altatásban csinálják (Ez szintén elég nyomós érv)

 - ha valamilyen rendellenességgel találkoznak odabent, azonnal meg is tudják operálni, míg a hycosy egy fájdalmas sima ultrahangos vizsgálat, aminél problémát nem oldanak meg, csak feltárják azokat.

 - számomra egyetlen hátrány az lehet, hogy nem ambuláns, hanem befekvős a dolog, de mondjuk különösebben ez sem zavar.

Majd január végén elrobogok az inzulin eredménnyel az endokrinológushoz is. (Nagy megelégedésemre az ő neve is ismerősen csengett, mikor mondta az asszisztens, hogy kihez adja az időpontot. Ő is nagy név a szakmában.)

Kb. ilyen tájt elindul férjem "feltérképezése" is, benevezzük a srácait egy spermiogrammra, DNS fragmentátios vizsgálatra, tenyésztésre. Megnézzük, mennyire mozgékonyak, gyorsak, sérülékenyek, hibásak. - szerintem mondjuk vele nem lesz gond, de ki tudhassa azt vizsgálat nélkül....

Ha mindezen túl vagyunk, és még mindig nem jutottunk közelebb a megoldáshoz, mert mondjuk minden tök negatív, akkor még mindig vannak további vizsgálható területek.

Mindez, amit itt leírtam, szemérmetlenül sok pénzbe kerül, és bár volt erről fogalmam, mikor bele vágtam, mégis jojózik a szemem a sok ezer magyar forinttól, amit az elkövetkező hetekben el fogunk ezekre költeni. Kicsit abban is meginogtam, hogy egyáltalán megengedhetjük-e ezt magunknak... Persze egyből az a következő gondolatom, hogy talán jobb ez így, ha megelőzök vele még egy vetélést... Ha még a legelején kiderülne, hogy van ok, és hogy mi az ok, akkor semmiképpen nem ablakon kidobott pénz. Ha viszont 4-6 hónap múlva itt fogok ülni, ölemben egy mappányi negatív lelettel, terhesség mentesen... hát akkor valószínűleg eléggé megnyúlt arccal fogok a semmibe bámulni, és azon gondolkozni, hogy mekkora egy barom vagyok.

De most előkapom rendkívül pozitív énemet, és arra összpontosítok, hogy valami nagyon jó fog kisülni ebből az egészből!

És... akkor most megpróbálok nem teherbe esni (höhö, mintha az olyan könnyen menne nekem), de mivel ezt az utasítást ovu utáni 3. napon kaptam, így lelkiismeret furdalás nélkül emelem fel a kezeimet, hogy hát nagyon sajnálom, de ennek a ciklusnak már eldőlt a sorsa, meglátjuk, hogyan végződik. Ennek a végkimenetele már nem rajtunk múlik, mi most is mindent megtettünk a tesóért...

És ha már itt tartok - még kitart a középidős jókedv, a hőmérőzés is mindig adagolja az új kalandokat - gyerek mellett ez alap, gondolom - és a görbém is szépen alakul. Pánikra semmi ok... A korábbi tapasztalatok alapján jövőhét közepe felé fog elkapni a letargia, és onnan már csak pár nap lesz, hogy lezáruljon a ciklus.

Utána meg majd apait, anyait beleadok, nehogy teherbe essek! :) Jó, nem is tudnék amúgy, mert a következő ovu várhatóan akkor kopogtat, mikor éppen kórházban műtik a lányomat, nagyon messze az otthonunktól. Így egyrészt nem leszünk gyerekcsinálós hangulatban, másrészt meg gyerekcsinálós szituációba sem fogunk kerülni egy kórházi szobában. Szóval januárra már meg is oldódott, hogyan fogjam vissza magam terhesség ügyileg.

Ja, mielött elfelejtem. Kis kiegészítő az előző bejegyzéshez: Sajnos a higanyt nem találtam meg, tényleg elgurulhatott. :(
Ez nyilván senkinek nem hír értékű, de engem nagyon lelomboz.

Félidős fellángolás és a higanyos hőmérő titka!

Mert hogy az van, ha közeleg az ovu, akkor a szaporodni vágyó nő mindig boldogabb... :)

Ezek a ciklusok már csak ilyenek. Jó rég óta...

A ciklus eleje egy kicsit jobb ugyan, mint az előző ciklus vége. Épp csak egy hangyányit. Ugye a megkönnyebbülés, hogy lezártunk egy sikertelen hónapot, már önmagában szebbre festi az eget. Aztán jönnek az új remények pár napon át, majd ahogy az lh csúcsosodik, úgy a hangulatom is. Egészen elfelejtem ilyenkor a pár héttel korábbi kétségbeesést, szomorkodást. (Éppen itt tartok most, csudijó érzés, kár, hogy nem tart sokáig.) Aztán ovu után van pár nap, ami a várakozásról szól, majd érkeznek az első PMS tünetek, amik a hangulati faktort zuhanórepülésre késztetik. Aztán bumm, a mensivel jönnek a sötét gondolatok... Majd napról-napra ismét felszálló ág...

Jó, igen, kicsit uncsi már ez a ciklikusság, de most akkor mit tegyek? Hát ez van.

Ciklus.hu-n vezetem az összes ilyen női ragacsos adatot magamról, már az első vetélés óta. Nagyon elégedett vagyok a rendszerrel (meg úgy általában az ég áldja az internet feltalálóját!). Mert én ilyen trehány nő vagyok, papíron, naptárban, cetlikén, akármin sosem tudtam rendesen jegyzetelni a dolgaimat. De a net minden nap velem van, így persze sokkal könnyebb! :)

Na, csak azt akarom elmesélni, hogy a ciklus.hu behúzta dec. 10-re az ovumat, nem tudom, miért csinálta, már nem is figyelem, hogy átlagos ciklushosszra mit gondol rólam a rendszer. Szóval nézegettem, ha 10-én ovu, akkor az mennyire jó, hogy pont akkor megyek Sz. doktorhoz is, és egyből kapok majd tájékoztatást a petefészkeim hogyan létéről, esetleges fejlődő tüszőről, vagy pont arról, hogy már nem lát ott semmit. Ennél tökéletesebb bizonyítékot el sem tudnék képzelni arra, hogy megtörtént a pé, szóval nem firtattam, miért tette a rendszer a 19. ciklusnapra az ovumat, nem számolgattam, elfogadtam a tényt, sőt örültem is neki. 

Aztán szépen toltam 11. naptól az lh teszteket is, mindenféle remény nélkül, csak úgy gépiesen tettem a dolgom, és hát döbbenetemre tegnap (13. cn) olyan pozitív lett a teszt, mint derült égből villámcsapás! Hátde bódog lettem! 

És tényleg, ha az lh csúcsokat döntöget, akkor a kedvem is... Nagyon nem számítottam rá, de csúcsszuper...

Izgi is lett, hogy akkor felmegy-e ma/holnap reggel a hőm, ahogyan annak lennie kéne... Este szépen be is készítettem a párnám mellé a hőmérőt, ahogyan azt eddig is. (Az én oldalamon nincs éjjeli szekrény, így ha kell valami éjjel, akkor az a párnám alatt nyugszik. Így hát telefonom sincs a hálóban, mert férjem oldalára minek, a fejem alatt meg nem lehet, mert jaaaj a sugárzások miatt...) Aztán valamiért nagyon nyugtalanul forgolódtam éjjel, egyrészt mert a lány megint bekéredzkedett közénk, és ő is, meg apukája is keresztben aludtak... szóval nyúlfarknyi helyem volt csak... Másrészt meg mittudomén, miért ébredtem fel, de a lényeg az, hogy nagy vergődésem, hánykolódásom közepette levertem a hőmérőt a párnámmal, és az nagy csattanással előbb a falnak ütődött, majd a parkettán landolt... Hát basszus.

Na, hogyan mérek így reggel hőt? És akkor juj, eszembe jutott, hogy reggel valószínűleg ovu, így hát most mindennél nagyobb szükségem van arra a buzerátorra..

Férjem a csattanásra picit magához tért, kérdezte, hogy mi történt? 

Hát, mondom, levertem a hőmérőt... Adja ide a telefonját... 

Minek? 

Mert meg akarom nézni! 

Mit? 

A hőmérőt, hogy eltörött-e!!! (valójában a higany érdekelt)

Megkaptam a kisokost, világítok a parkettára, a hőmérő legalább 5-6 darabra törve...

Na, eltörött? - Kérdezi félálomban. Biztos voltam benne, hogy nincs magánál..

Igen. Nem tudod, hogy mi lett a higannyal?

Tessék?

Nem látom a higanyt!!!

Nem mindegy? Aludjunk!

Nem, engem érdekel a higany...

(De most komolyan! Hova lett a higany??? Még mindig nem tudom, mert a lány azóta is alszik, és nem tudok bemenni, hogy kielégítsem kémiaórai hiányosságaimból adódó kíváncsiságomat.)

 

A költözés óta még hat nagy doboz nincs kipakolva, és kb. ugyanennyi kicsi sem, de azok lényegtelenek. A hat nagy dobozból négyben tudom, hogy mi van, mert pár napja pakoltam át őket. Kettő rejtély, hogy mit tartalmaz. Mindkettő a nappaliban van... Akár meg is kereshetem a másik két hőmérőt...

Akkora giga mázlim volt, hogy elsőre jó dobozhoz nyúltam, és éppen csak kinyitottam, már pislogott is rám egy digitális, meg egy másik higanyos hőmérő! Hát diadalittasan vonultam a fürdőbe megmosni őket. A higanyossal nagyon finoman bántam, szinte simogattam... hogy hát reggel kiderül a titok, megtudom végre milyen az a higany!!! (Hiába, hatodikán hajnalban a gyerekek a Mikulást várják, én ugyanezzel a lelkesedéssel a higany látványát!)

Majd az órára pillantottam, és hát hajnali öt volt... Gyors számolgatás: A pontos hőméréshez minimum 3 óra nyugodt alvás kell! Jó, akkor most még forgolódok egy fél órát, és fél kilenckor kelek!

Ezzel a férj választással nagyon jól teljesítettem ám, igazán nem panaszkodhatok! Reggel fél kilenckor (de hogy?) férjem benyit a szobába, már kutyasétáltatásból ért haza, és nyújt felém egy pöpec, új hőmérőt, amit frissen melegen a gyógyszertárban vásárolt pár perccel korábban! Jaj de cuki figyelmes, egészen meghatódtam (szóval tényleg ébren volt, csak a doboz feltúrásnál aludt már). Gyorsan hőt is mértem. (Ami szépen elindult fölfelé).

Aztán mikor felkeltem, mondja, hogy ez az új, ez nem higyanyos, ezt erősen kell lerázni, legalábbis azt mondta a nő a patikában.

És azt nem kérdezted, ha eltörik, akkor a higanyosból hova lesz a higany?

Nem. De elgurul.. Bemegy a parketta réseibe.

Óóóó.. 

Azért én még reménykedem...

Ja, és hát maga a hőmérőzés... Igazából nem oszt, nem szoroz, hogy csinálom-e. Amennyire tartottam tőle, most pont annyira nem izgat, nem zavar. Csinálom, elfogadtam, hogy ez is elért engem.

A teherbeesés nagy kérdései

Jó sokat olvasgatok a neten. Megtehetem, gyesen ülő, rendkívüli módon unatkozó anyuka vagyok! (höhö)

Szóval sokat, sok félét elolvasok, fórumokat, blogokat, orvosi oldalakat, cikkeket, tanulmányokat... A lányom esetében ez szinte nélkülözhetetlen is volt, mostanra azonban simán függő lettem. Ha érdekel egy téma, mindent felkutatok róla, válogatás nélkül mindent elolvasok. Persze, aztán szűröm a hülyeséget, de hát akkor is, hihetetlen mennyiségű infó áramlik ilyenkor befelé. Így van ez a gyerek témával is. Hát arra a csodás felismerésre jutottam, hogy a fórumozó nem terhes nők mindig ugyanazokat a témákat járják körbe, és a nagy, tapasztalt, terhességen túl lévő anyukák mindig ugyanazokat a paneleket nyomják nekik válaszul. És most nem is a kérdések az izgalmasak, hanem a válaszok. Azaz a válaszokból adódó saját kérdéseim, következtetéseim...

Hogyaszondja az egyik gondolathuszár: Ne görcsölj rá, addig úgysem fog sikerülni! (Ez amúgy nagy klasszikus, nekem már hullik tőle a hajam.)

- na de honnan tudja??? Ehhez ugye minden nőt meg kéne kérdezni aki "görcsölt" rajta, hogy aztán végül neki melyik stádiumban jött össze...

Tudom miről beszélek, mi is 4 évet vártunk a csodára!

- Ahha, és közben egy percre sem görcsöltél rá a témára... Ahha!!!

Hidd el, én is végig csináltam ezt, hőmérő, closty, tesztek...

- Ja, de pont ő nem görcsölt a témán...

És végül feladtuk, már nem foglalkoztunk vele, és 2 hónappal később megfogant a fiúnk/lányunk!

- Ja, mert belefásultál, elkeseredtél, reményvesztett lettél... de ha görcsöltél volna még 2 hónapig, valószínűleg akkor ugyanúgy összejött volna...

Vagy a másik csoda válaszoló, aki görbeelemzés kapcsán osztja meg a fontos gondolatait:

Hiába méred a hődet, ha középidőben két naponta együtt vagytok a pároddal, annak elégnek kell lennie.

- Mondja ő, aki linkeli mellé az éveken át vezetett görbéit...Arról nem is beszélve, hogy neki kéne a legjobban tudni, hogy a görbe nem csak erre való...

(Amúgy nekünk pl. pont féléve már, hogy ez így kevés, kevés...)

Erre jön a kontra: Időzítve kell együtt lenni, ovu előtt és ovu napján is még, hogy ne merüljenek ki a katonák.

- Ez amúgy egybecseng az orvosom állításával is. Majd olvastam egy tanulmányt, ami határozottan állítja, hogy egy vizsgálat során (már nem emlékszem, hány fős volt, de kellően sok) bebizonyították, hogy a többségében sérült spermiumok minőségén nem hogy ront a rendszeres ejakuláció, hanem határozottan javítja az intenzív újratermelődés a srácok minőségét. Tehát nem csak két naponta szex, hanem kapásból naponta!!!

Jó, ez már valóban kivitelezhetetlen... -.-

Aztán a másik ellentmondásra a teszteknél lehet nagyon jól ráakadni, hát ez örök kedvenc nekem! Amúgy is nagy tesztelő vagyok, igazán a második vetélésnél kapott el a gépszíj. Mivel az elsőnél már csökkent a hcg, amit ugye a tesztek is mutattak, így a második vetéléses szösszenetnél már nagyon résen voltam, és direkt azt figyeltem, hogyan erősödnek a csíkok. Illetve aztán, hogy hogyan halványodnak. Na, az a leszállóág már adott egy alaphangulatot a mindennapoknak, de nem is ez a lényeg. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy olyan nő esetében, aki már vetélt el, igenis fontos, hogy mielőbb lássa,  van-e hcg a szervezetben, és én például igenis tudni akarom, hogy az első érdemben lényeges uh előtt hogyan alakul a szintje. És nem, nem elégít ki egy vérvétel.

Mondjuk ha sikerülne már végre újra, engem 10 vérvétel és 30 hcg teszt sem elégítene ki, akkor lennék csak nyugodt, ha már túl lennék a 12. héten. Vagy megszülném... Vagy a diplomaosztóján... Hát de ez egy másik sztori...

Szóval tesztek: Várd meg a nem várt napját, addig jelezhet biokémiai terhességet is, és akkor csak csalódsz, ha késve, de megjön.

- Hát ez hülye?? Jobb, ha nem tud a fórum indítója egy esetleges vetélésről? És mi van, ha minden hónapban így nem jön össze? Azért az kicsit más, mintha a megtermékenyülésig sem jutna el.

Erre a másik: Igazán nem tudom, miért nem lehet várni a mensi napjáig! Nézz meg engem, nekem már 1,5 hete késik, és még mindig nem teszteltem.

- Hát ez a no comment kategória. :D Ő már ne is teszteljen, még 3 nap és az uh már szívhangot mér!!! :D Na, ez a típus eltiporhatná a tesztek aranykorát!!!

És akkor ott van, a gyakorikérdések csodás gyűjteménye is, hát komolyan, ott igazi gyöngyszemek vannak! Pár napig olvasgattam a teherbeesős kérdéseket, meg a válaszokat, és hát komolyan, olyanokat röhögtem időnként, hogy majd kiestem a székből. Nagyon vidám percek voltak, mindenkinek ajánlom, ha éppen nincs jobb dolga, és szeretné felvidítani az estéjét. Itt ugye megtalálható a nő, aki ovu után 3 nappal tesztel... (WTF??) Meg akinek 30 napja késik (nem PCOS), és ártatlanul megkérdi, hogy érdemes-e tesztelni...? - Nem bameg, te egyből orvoshoz menj! Ha terhes vagy, azért, ha meg nem, akkor még inkább!!

Persze itt is vannak lelkiismeretes válaszolók, az őrület skálájának mindegyik pontjáról, de most ezt nem fejtem ki. Erről az oldalról egy leleményes szociológus simán megírhatná a diploma munkáját.

Összességében mindenki ugyanott kezd. Aztán szépen bejönnek a képbe a tesztek, a hőmérő, a gyógyteák, az utro.. Azok a kedves versenyzők, akiket hívhatunk 'vakok közt a félszeműeknek', ezen a ponton ki is szállnak a játékból. (Szeretnék ebbe a kategóriába esni.) Ők azok amúgy, akik évekkel később nagy eséllyel megfelejtkeznek rögös útjukról, és baromságokat mondanak azoknak, akik épp a pályára helyezkedtek, gyerek nemzős célzattal. 

Aztán látok egy újabb szintet a skálán, ők a closty, PCOS, diétázós, orvoshoz járó bázis. Bennük már kevesebb a remény, ám nagyobb a rutin... 

A következő szint meg már az inszem, lombik. Őket igazán tisztelem. Már említettem, több meddő-s, lombikos blogot is olvasok. És hát úgy vagyok velük én is, amit a másik blogom kapcsán írtatok nekem többen, hogy erőt lehet belőle meríteni. Mondjuk ezt eddig nem is értettem igazán, most viszont, olvasva ezeknek a nőknek a kálváriáját, egészen letisztult a kép... Ha ők kitartanak, és mennek tovább, és nem adják föl, akkor én sem lehetek elkenődve... Az én vetélős múltam az övékéhez képest mindössze homokszem a sivatagban...

Hát számomra ez rajzolódik ki a gyereketakarok palettán, nagyon érdekes szegmense a populációnak, amúgy.

Ciklus vége, hőgörbe

Sikerült befejezni az előző ciklust. Milyen szép az élet!

Hamar meg is adtam magam, hőmérővel a számban kezdtem a tegnapi napot. Itt semmi féle menekülési útvonal nincsen, maga alá fognak gyűrni ezek buziságok. Már az lh tesztetnek is nehezen adtam meg magam, na de ez a hőgörbe.... botrány. Hát idáig jutottam.

Naszóval. Annyit olvastam már erről, meg annyi ilyet láttam már, hogy nem nagy kunszt a dolog, életemben nem mértem az ébredési hőmet, de kis túlzással már profin tudnám másokét elemezni... Azért az mégsem úgy van, alapos ember vagyok én, gugli a jó barátom ezer éve, gondoltam olvasok róla pár összefoglalót, hogyan szabályos, mikor, hol, hogyan mérjem, mire figyeljek, mennyit aludjak elötte, ilyen laza nyalánkságok, nem komoly. Inkább csak az ismétlés kedvéért.

És akkor rákeresek, első találat, hát az nekem jó is lesz...

Cím után így kezd a kedves cikk írója: Meddőséged kivizsgálásának kezdetén találkozhatsz a hőgörbével, melynek szabályai...*

Anyád

Asszem a lelkem legmélyén én nem tudom elfogadni, hogy nem esek teherbe. A két vetélést meg egyenesen elutasítom.

*nem szó szerinti idézet, nem is tudnám úgy idézni, mert ezen a ponton bezártam az oldalt.

Egy újabb szintre emelkedtem

Hát, itt tartunk... Mégsem várok tovább. A természetnek nincs több sansza, eljátszotta az összes lehetőséget. A természet mondjon le!

Bejelentkeztem egy meddőségi konzultációra. Elég röhejes, hogy van egy lányom, és meddőségire indulok. Ez az én formám, még ezt sem tudom hagyományosan csinálni, mint mások... Nincs gyerek - meddőségi! Mindegy is.

Az történt az elmúlt napokban, hogy kedd óta rózsaszínes véres a nyákom, de csak nem akar lezárulni a ciklus egy áldásos vérzéssel. Olyan, mintha a méhem behúzta volna a kéziféket, se előre, se hátra. Javában menstruálnom kéne már, hcg tesztek persze sorra negatívak.

Mivel lh teszt 5-én lett pozitív, így belőttem kb. 6-ra az ovut. (Bánom már, hogy nem hőmérőzök, most pontosabb adatom lenne. Ami késik, nem múlik persze, bármennyire kiver a víz a hőmérőzés gondolatától, érzem én, hogy nem úszhatom meg.) Ez alapján tegnap re-startolni kellett volna a ciklusnak. Jóóó, nem volt re-start. Akkor tovább gondolkodom... Még 6-án is pozi volt az lh teszt, (bár a csúcs egyértelműen 5-én volt). Akkor lehetett 7-én is az ovu, ahhoz adok 14-et (mert a női test csupa matematika... höhö), de hát ma sincs menzesz. Sőt, a keddi görcsök tovaszálltak, egyáltalán semmilyen pms tünetem sincs.

Akkor lehet, hogy a luteális fázisom nem is 14 nap... Mivel egyszer megbuktam matekból (Komolyan!!!) inkább nem számolgatok tovább. Feladom, elfogadom hogy szakemberre van szükségem.

Irány a meddőségi, mert újabb szintre emelkedtem! Elfogadtam, hogy velem baj van. Nehéz volt, bevallom kislányosan. Már tavasszal, a második vetélés után meg kellett volna lépjem ezt, de én egyre csak hitegettem magam, hogy minden rendben van, csak idő kell... Egyetlen ember próbálta finoman sugallani nekem, hogy ideje fejest ugranom az egészségügy ezen tengerébe is, - neki köszönöm! - de én ellenálltam, katonásan. Eddig.

Üresség, tompaság

Ismét közeledek egy ciklus végéhez, 13. dpo-n vagyok.

Tegnap már erős alhasi görcsök, menstruációs fájdalom. Tudom, hogy meg fog jönni, itt már nincs miben bizakodni. Azért reggel rituálisan lőttem még egy hcg tesztet, bár a tökéletes sikertelenség tudatában. És ismét nem csalódtam, a szokásos negatív eredmény... De nem is ez a lényeg, mert ez már megszokott, így megy ez hónapok óta, nem ez az újdonság.

Hanem az, hogy tegnap végre sírtam. Én az elmúlt 13 hónapban nem sírtam a kudarcok miatt, tompa egykedvűséggel fogadtam a negatív eredményeket. Az állandó csalódás inkább megkeményítette a lelkemet, nem mély lavinát indított, könnyekkel, kétségbeeséssel. De tegnap másként volt ez, miután végig görcsöltem a délutánt, estére teljesen elkeseredtem, és mintha áttört volna egy gát, titokban bőgtem, mint egy kisgyerek. De már el is múlt. Nem hozott ez sem megkönnyebbülést, sem pozitív hozzáállást, sem lelki megbékélést. Egyszerűen sírtam, majd újra jött az üresség, tompaság, amit az elmúlt hónapok is jellemeztek.

Ma reggel mondtam is férjemnek, hogy lassan kereshetünk egy szimpatikus meddőségi klinikát, mert a januárt már ott szeretném kezdeni. Ami rajtunk múlt, azt megtettük minden hónapban, nekünk itt már nincs több lehetőségünk, meg kell hajolnunk az orvostudomány előtt. Lássuk, mit tudnak hozzátenni az életünkhöz. Hát, ő némán bólogatott.

Közben persze a fél világ terhes, vagy éppen szül, vagy éppen pozitívat tesztel... De hát így van ez, emiatt már nem is rágom a kefét, fölösleges.

A decembert még a természetre bízzuk, úgyis van egy csomó lh tesztem, használjuk ki, ha már... Még a nődokimhoz visszalátogatok, ő mit javasol, mit tanácsol. Benne nagyon megbízok, de lássuk be, nem mindenható, csak mezei szülész-nőgyógyász. Aztán megadom magam végleg a meddőség gondolatának, elfogadom, hogy a lányom a 'véletlen' műve, és így talán könnyebb lesz új időszámítást kezdeni, szakemberekkel, vizsgálatokkal, diagnózis után kutakodva.

Előzmények

Első terhességem észrevétlenül lett része a mindennapoknak. Nem készültünk rá, nem terveztük, bár volt róla szó, hogy nem bánnánk, ha... (Kezdők szerencséje?)

Lányom azonban kromoszóma rendellenességgel született, ami bár cseppet sem von le iránta érzett szeretetünkből, ettől még mindig ott motoszkál bennem a kisördög, hogy én talán képtelen vagyok egy átlagos gyereket világra hozni... Mivel róla szól egy másik blog, így ezt most nem részletezem. Röviden csak annyi, hogy 34. hétre született, jelenleg 2,5 éves múlt, ránézésre akkora, mint egy 1 éves baba, még nem jár önállóan, csak járássegítővel, fejlesztésekre hordjuk. Túl vagyunk egy gerinc velő műtéten, és készülünk még egy apróbb műtétecskére... Amúgy extra cuki, hatalmas karakter a csaj, imádjuk nagyon!

Második terhességem a hetedik hét körül halt el 2013 októberében, rákövetkező héten orvosi befejezés. A hcg nagyon lassan emelkedett, az orvosom előre felkészített lelkileg, hogy ne nagyon éljük bele magunkat. A szívverésig el sem jutottunk, a petezsák összeesett, az amúgy is kevés hcg lassan csökkenni kezdett. Pár napra rá már túl voltam a műtéten, természetesen nem ürült ki magától.
Három hónap szünet következett, viszonylag kevés önmarcangolással, hiszen ilyenkor az ember még simán elfogadja a természetes szelekció elméletét.

Közben megszereztem a kiguglizható alapműveltséget vetélésről, korai terhességelhalásról, statisztikákról. Találkoztam néhány lombikos bloggal is...

2014 januárjában ismét próbálkozni kezdtünk. Pár hónap sikertelenség újra az internet által megszerezhető tudás felé sodort, így ismerkedtem meg a hőgörbe, az lh teszt, a mikroszkóp és egyéb teherbeesős fogalommal. Jól belemerültem a témába, és még mielőtt lázasan tesztelgetni, hőmérőzni kezdtem volna, elhatároztam, hogy márpedig én ezzel nem fogom tönkretenni a mindennapjaimat, nem szólhat csak arról az életem, hogy görbéket elemzek és tesztcsíkokat pisilek le, reggel-este.

Kb. az elhatározással egy időben már alakult is az új terhesség. 2014 áprilisában egy nagyon halvány, ám határozott második csík jelent meg a hcg teszten, a nem várt napján. Húsvét közbeszólt, elutaztunk, messze volt Budapest, messze volt az orvosom, magamra maradtam a terhes tesztjeimmel. A tesztekkel, amik pár napig gyenge erősödét mutattak, majd határozottan ismét halványodni kezdtek. Az ünnepek után orvos, vérvétel. 

Vérvétel hajnalban a kórházban. Haza felé a metrón erős vérzés, irgalmatlan görccsel. (A metrón elvetélni... hát mennyire jellemző ez rám... Jaa, nem volt bent betét, hiszen nem készültem én a vetélésre! És igen! Világos nadrágban voltam.) Egy hete késett a menzeszem, a terhesség 5 hetében már búcsút is mondhattam neki. A labor igazolta a terhességet, ekkor ismerkedtem meg a biokémiai terhesség fogalmával.

Ezen a ponton már komoly aggályaim támadtak a természetes szelekció elméletével, és egyre erősödött bennem a gondolat, hogy esetleg velem lehet valami baj... A hormon labor tökéletesen példás eredménye türelemre intett.

Közben szakdolgozatot írtam, államvizsgára készültem, és bár a méhem szépen kiürült önszántából, mi mégis úgy döntöttünk, hogy kihagyunk egy hónapot. Éppen nem értem rá a gyerekcsinálásra...

Júniusban ismét bele vetettük magunkat a jóba. Természetesen számítottunk rá, hogy jön pár kudarcos hónap. Na, de mennyi? A korábbi két (3) terhességből - illetve terhesség kezdeményből - egyértelmű volt számomra, hogy férjem srácaival nem lehet gond, a peteérésemmel sem lehet gond. A problémák minden esetben a beágyazódás körül adódtak. (Kivéve a lányomnál, de ismerve az elszánt és akaratos habitusát, teljesen érthető, hogy ő csont nélkül gázolt át a kezdeti nehézségeken, ha voltak olyanok egyáltalán.) Így még mélyebbre ástam magam a meddőségi témában, még több hasonló témájú blogra akadtam, olvastam orvosi oldalakat, mindenfélét megtudtam a terméketlenség esetleges egészségügyi okairól.

Szeptemberben valami szivárgott a mellemből. Orvosom ismét nagyon lelkiismeretesen megvizsgált minden szervemet, aminek köze lehet a szakterületéhez. Sehol semmi... Rák szűrés rendben. Újabb hormon labor, az is rendben. Mammográfia - itt csak a mell uh-ig jutottam, de már ott mondták, nincs szükségem mammora, a tejmirigyeim vannak megduzzadva, azért van 2 gigantikus csomónak tűnő akármi a mellemben. Ez nem kóros. Hát jó. Ezek szerint ez normális...(?) (Ebben még mindig nem vagyok egészen biztos, de ez van.)

Szóval ki vagyok vizsgálva. Egyik eredmény sem ad gyanúra okot, hogy valami baj lenne velem, hogy tovább kéne vizsgálódni bármelyik területen.

Ekkor egyik IR-es barátnőm szervezett nekem egy vérvételt, hamár... akkor zárjuk ki azt is. Kizártuk. Bár az eredmény nem lehetne iskolapélda egy tökéletes vércukor és inzulin szintre, ám még beleférek az átlag, normál tartományba. Jó, hát lehetne ez szebb is, de önmagában ez biztos nem lehet oka a vetéléseknek. A gyanú onnan ered, hogy esetleg IR vagy PCOS, mert ugye a két vetélés alapból adja ezt... De ehhez jött még egy csomó tünet nálam, ami hát lehet ez is, az is, fene tudja, hogy például miért nem tudok lefogyni szülés óta, mitől vannak ragyák az arcomon mostanában, vagy hogy a rendre 30 napos ciklusaim miért alakultak át random 25-37 naposakra. Ezeknek sokféle oka lehet, nem biztos, hogy van összefüggés, de hátha. Hát, az esetemben nagyon úgy tűnik, hogy nem, valóban nincs összefüggés.

Azért nem vagyok teljesen nyugodt. Szóval csinálom a ch diétát, azzal ártani úgysem lehet, legalább a napi étkezési ritmusom beáll, és egészségesebben táplálkozik a családom. Mivel nem okoz gondot így enni, így élni, akkor miért ne?

Ám a szeptemberi nődokis látogatásom mást is elindított. Amitől rettegtem. Azt javasolta az orvosom, kezdjek el lh tesztet használni, lássuk azokat a peteéréseket. Időzítsük tervezetten az együttléteket. Ha 2 hónapig csak negatív teszteket tudok felmutatni, akkor másmilyen kezelés... oh. (tehát a szex két naponta nem elég?)

Ezen a ponton megadtam magam a meddőségi tudatnak, és az alapvetően pozitív szemléletem hetekig nem mutatkozott meg. Semmiben. 

Szóval így, lehet, hogy a petéket sem érlelem rendesen, lehet. Eszembe jutottak a lombikos blogokban olvasott - akkor még oly lényegtelennek tűnő - kifejezések, mint clostibegy, hormonkezelés, inszemináció, lombik. Vizsgálatok, laborok hosszú sora, útvesztője. Latin szavak, amik nekem önmagában is a rendellenességet jelentik, hiszen a lányom miatt 2 éven át bújtam az orvosi szakirodalmat. A betegség tudat kíméletlenül rám telepedett.

Októberben produkáltam az első 37 napos ciklust. Mivel a korábbi leghosszabb 32 napos volt, így fel sem merült bennem, hogy több ideig kellene tesztelnem. Hamar elkönyveltem, hogy nem érlelem azokat a kiba' petéket. Értelemszerűen, ha volt is lh csúcs, akkor én arról ügyesen lemaradtam. A végén már úgy vártam a vérzést, mintha az maga a messiás lenne. A depresszió fokozódott, főleg, hogy óhatatlanul is évfordulóztam. Az első vetélésem óta eltelt egy év nem kecsegtetett túl sok jóval, főleg, hogy a párokat egy év sikertelenség után kezdik meddőnek kikiáltani. Pluszban a tudat, hogy még egy vetélés, és a habituális vetélők táborát szaporítom majd, illetve hogy minden vetélés csak fokozza annak esélyét, hogy a következő terhesség sem marad meg... Sok volt ez nekem, na de új ciklus, új remények. Erőre kaptam.

Ebben a hónapban 5-én gyönyörűséges lh csúcsot tudhattam a magaménak. Én hoztam a hormon szintet, apa meg hozta a sereget, ahogyan azt a szakirodalom meghatározza. Szóval rajtunk most sem múlik. Várakozó üzemmódra kapcsoltunk.

És mindezek érzelmi vetületéről majd máskor. Most felébredt a csaj, "anyázik" a kiságyból.

Ez már nagyon kellett

Van egy másik blog.
Egy lélek emelő, egy pozitív hangvételű, egy csodás. Egy olyan, ami erőt adhat, amibe lehet kapaszkodni, amiből mások erőt meríthetnek. Olyan bejegyzések, amik bár őszinték és a valóságot tükrözik, ám nem az én valóságomat. A lányom valóságát, az én szűrőmön át.

Nem akarok belerondítani, nem akarom sötétre festeni a kínlódásommal. Az az Ő helye, az ő tiszta kis élete. Ott érte vagyok pozitív, ott érte küzdök. Nem rondíthatom el, nem szoríthatom őt ki onnan.  Persze, szeretném, ha egy napon a két blog majd egyesülhetne, vágyam szerint a nem is olyan nagyon távoli jövőben. Remélem így lesz...

Addig is, ez lesz az én panaszfalam. Nem várok többet ettől a kis blognyúlványtól, mint amennyit a másiktól vártam anno. Csak megkönnyebbülést, feloldozást. Hogy este könnyebb legyen azzal a tudattal elaludni, hogy kiírtam magamból. És máris jobb.

Egy éve élem a sikertelen teherbeesési tortúrát. Két vetélés, tökéletes hormon eredmények mellett. Itt az ideje, hogy valahol kitomboljam magam. Szóval, ez a blog már nagyon kellett...