Előzmények

Első terhességem észrevétlenül lett része a mindennapoknak. Nem készültünk rá, nem terveztük, bár volt róla szó, hogy nem bánnánk, ha... (Kezdők szerencséje?)

Lányom azonban kromoszóma rendellenességgel született, ami bár cseppet sem von le iránta érzett szeretetünkből, ettől még mindig ott motoszkál bennem a kisördög, hogy én talán képtelen vagyok egy átlagos gyereket világra hozni... Mivel róla szól egy másik blog, így ezt most nem részletezem. Röviden csak annyi, hogy 34. hétre született, jelenleg 2,5 éves múlt, ránézésre akkora, mint egy 1 éves baba, még nem jár önállóan, csak járássegítővel, fejlesztésekre hordjuk. Túl vagyunk egy gerinc velő műtéten, és készülünk még egy apróbb műtétecskére... Amúgy extra cuki, hatalmas karakter a csaj, imádjuk nagyon!

Második terhességem a hetedik hét körül halt el 2013 októberében, rákövetkező héten orvosi befejezés. A hcg nagyon lassan emelkedett, az orvosom előre felkészített lelkileg, hogy ne nagyon éljük bele magunkat. A szívverésig el sem jutottunk, a petezsák összeesett, az amúgy is kevés hcg lassan csökkenni kezdett. Pár napra rá már túl voltam a műtéten, természetesen nem ürült ki magától.
Három hónap szünet következett, viszonylag kevés önmarcangolással, hiszen ilyenkor az ember még simán elfogadja a természetes szelekció elméletét.

Közben megszereztem a kiguglizható alapműveltséget vetélésről, korai terhességelhalásról, statisztikákról. Találkoztam néhány lombikos bloggal is...

2014 januárjában ismét próbálkozni kezdtünk. Pár hónap sikertelenség újra az internet által megszerezhető tudás felé sodort, így ismerkedtem meg a hőgörbe, az lh teszt, a mikroszkóp és egyéb teherbeesős fogalommal. Jól belemerültem a témába, és még mielőtt lázasan tesztelgetni, hőmérőzni kezdtem volna, elhatároztam, hogy márpedig én ezzel nem fogom tönkretenni a mindennapjaimat, nem szólhat csak arról az életem, hogy görbéket elemzek és tesztcsíkokat pisilek le, reggel-este.

Kb. az elhatározással egy időben már alakult is az új terhesség. 2014 áprilisában egy nagyon halvány, ám határozott második csík jelent meg a hcg teszten, a nem várt napján. Húsvét közbeszólt, elutaztunk, messze volt Budapest, messze volt az orvosom, magamra maradtam a terhes tesztjeimmel. A tesztekkel, amik pár napig gyenge erősödét mutattak, majd határozottan ismét halványodni kezdtek. Az ünnepek után orvos, vérvétel. 

Vérvétel hajnalban a kórházban. Haza felé a metrón erős vérzés, irgalmatlan görccsel. (A metrón elvetélni... hát mennyire jellemző ez rám... Jaa, nem volt bent betét, hiszen nem készültem én a vetélésre! És igen! Világos nadrágban voltam.) Egy hete késett a menzeszem, a terhesség 5 hetében már búcsút is mondhattam neki. A labor igazolta a terhességet, ekkor ismerkedtem meg a biokémiai terhesség fogalmával.

Ezen a ponton már komoly aggályaim támadtak a természetes szelekció elméletével, és egyre erősödött bennem a gondolat, hogy esetleg velem lehet valami baj... A hormon labor tökéletesen példás eredménye türelemre intett.

Közben szakdolgozatot írtam, államvizsgára készültem, és bár a méhem szépen kiürült önszántából, mi mégis úgy döntöttünk, hogy kihagyunk egy hónapot. Éppen nem értem rá a gyerekcsinálásra...

Júniusban ismét bele vetettük magunkat a jóba. Természetesen számítottunk rá, hogy jön pár kudarcos hónap. Na, de mennyi? A korábbi két (3) terhességből - illetve terhesség kezdeményből - egyértelmű volt számomra, hogy férjem srácaival nem lehet gond, a peteérésemmel sem lehet gond. A problémák minden esetben a beágyazódás körül adódtak. (Kivéve a lányomnál, de ismerve az elszánt és akaratos habitusát, teljesen érthető, hogy ő csont nélkül gázolt át a kezdeti nehézségeken, ha voltak olyanok egyáltalán.) Így még mélyebbre ástam magam a meddőségi témában, még több hasonló témájú blogra akadtam, olvastam orvosi oldalakat, mindenfélét megtudtam a terméketlenség esetleges egészségügyi okairól.

Szeptemberben valami szivárgott a mellemből. Orvosom ismét nagyon lelkiismeretesen megvizsgált minden szervemet, aminek köze lehet a szakterületéhez. Sehol semmi... Rák szűrés rendben. Újabb hormon labor, az is rendben. Mammográfia - itt csak a mell uh-ig jutottam, de már ott mondták, nincs szükségem mammora, a tejmirigyeim vannak megduzzadva, azért van 2 gigantikus csomónak tűnő akármi a mellemben. Ez nem kóros. Hát jó. Ezek szerint ez normális...(?) (Ebben még mindig nem vagyok egészen biztos, de ez van.)

Szóval ki vagyok vizsgálva. Egyik eredmény sem ad gyanúra okot, hogy valami baj lenne velem, hogy tovább kéne vizsgálódni bármelyik területen.

Ekkor egyik IR-es barátnőm szervezett nekem egy vérvételt, hamár... akkor zárjuk ki azt is. Kizártuk. Bár az eredmény nem lehetne iskolapélda egy tökéletes vércukor és inzulin szintre, ám még beleférek az átlag, normál tartományba. Jó, hát lehetne ez szebb is, de önmagában ez biztos nem lehet oka a vetéléseknek. A gyanú onnan ered, hogy esetleg IR vagy PCOS, mert ugye a két vetélés alapból adja ezt... De ehhez jött még egy csomó tünet nálam, ami hát lehet ez is, az is, fene tudja, hogy például miért nem tudok lefogyni szülés óta, mitől vannak ragyák az arcomon mostanában, vagy hogy a rendre 30 napos ciklusaim miért alakultak át random 25-37 naposakra. Ezeknek sokféle oka lehet, nem biztos, hogy van összefüggés, de hátha. Hát, az esetemben nagyon úgy tűnik, hogy nem, valóban nincs összefüggés.

Azért nem vagyok teljesen nyugodt. Szóval csinálom a ch diétát, azzal ártani úgysem lehet, legalább a napi étkezési ritmusom beáll, és egészségesebben táplálkozik a családom. Mivel nem okoz gondot így enni, így élni, akkor miért ne?

Ám a szeptemberi nődokis látogatásom mást is elindított. Amitől rettegtem. Azt javasolta az orvosom, kezdjek el lh tesztet használni, lássuk azokat a peteéréseket. Időzítsük tervezetten az együttléteket. Ha 2 hónapig csak negatív teszteket tudok felmutatni, akkor másmilyen kezelés... oh. (tehát a szex két naponta nem elég?)

Ezen a ponton megadtam magam a meddőségi tudatnak, és az alapvetően pozitív szemléletem hetekig nem mutatkozott meg. Semmiben. 

Szóval így, lehet, hogy a petéket sem érlelem rendesen, lehet. Eszembe jutottak a lombikos blogokban olvasott - akkor még oly lényegtelennek tűnő - kifejezések, mint clostibegy, hormonkezelés, inszemináció, lombik. Vizsgálatok, laborok hosszú sora, útvesztője. Latin szavak, amik nekem önmagában is a rendellenességet jelentik, hiszen a lányom miatt 2 éven át bújtam az orvosi szakirodalmat. A betegség tudat kíméletlenül rám telepedett.

Októberben produkáltam az első 37 napos ciklust. Mivel a korábbi leghosszabb 32 napos volt, így fel sem merült bennem, hogy több ideig kellene tesztelnem. Hamar elkönyveltem, hogy nem érlelem azokat a kiba' petéket. Értelemszerűen, ha volt is lh csúcs, akkor én arról ügyesen lemaradtam. A végén már úgy vártam a vérzést, mintha az maga a messiás lenne. A depresszió fokozódott, főleg, hogy óhatatlanul is évfordulóztam. Az első vetélésem óta eltelt egy év nem kecsegtetett túl sok jóval, főleg, hogy a párokat egy év sikertelenség után kezdik meddőnek kikiáltani. Pluszban a tudat, hogy még egy vetélés, és a habituális vetélők táborát szaporítom majd, illetve hogy minden vetélés csak fokozza annak esélyét, hogy a következő terhesség sem marad meg... Sok volt ez nekem, na de új ciklus, új remények. Erőre kaptam.

Ebben a hónapban 5-én gyönyörűséges lh csúcsot tudhattam a magaménak. Én hoztam a hormon szintet, apa meg hozta a sereget, ahogyan azt a szakirodalom meghatározza. Szóval rajtunk most sem múlik. Várakozó üzemmódra kapcsoltunk.

És mindezek érzelmi vetületéről majd máskor. Most felébredt a csaj, "anyázik" a kiságyból.