Van egy másik blog.
Egy lélek emelő, egy pozitív hangvételű, egy csodás. Egy olyan, ami erőt adhat, amibe lehet kapaszkodni, amiből mások erőt meríthetnek. Olyan bejegyzések, amik bár őszinték és a valóságot tükrözik, ám nem az én valóságomat. A lányom valóságát, az én szűrőmön át.
Nem akarok belerondítani, nem akarom sötétre festeni a kínlódásommal. Az az Ő helye, az ő tiszta kis élete. Ott érte vagyok pozitív, ott érte küzdök. Nem rondíthatom el, nem szoríthatom őt ki onnan. Persze, szeretném, ha egy napon a két blog majd egyesülhetne, vágyam szerint a nem is olyan nagyon távoli jövőben. Remélem így lesz...
Addig is, ez lesz az én panaszfalam. Nem várok többet ettől a kis blognyúlványtól, mint amennyit a másiktól vártam anno. Csak megkönnyebbülést, feloldozást. Hogy este könnyebb legyen azzal a tudattal elaludni, hogy kiírtam magamból. És máris jobb.
Egy éve élem a sikertelen teherbeesési tortúrát. Két vetélés, tökéletes hormon eredmények mellett. Itt az ideje, hogy valahol kitomboljam magam. Szóval, ez a blog már nagyon kellett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése