A második trimeszter dícsérete!

Holnap lesz két hete, hogy elkezdtem csökkenteni az utrót. 5 naponta csökken az adagom, már csak napi egyet szedek. Elméletileg hétvégére végzek is vele, és ez olyan jóóóó!
Határozottan érzem a változást!
Egyrészt nem alszom el este 8-kor, ami nagy szó ám, mert az elmúlt hónapokra többnyire ez volt jellemző. Ha mégis ébren kellett tartani magam valamiért, akkor abból tuti hiszti volt. Ingerült lettem és csúnyán beszéltem... Mindenki jobban járt itthon, ha nyugiban hagyták anyát kómázni.
Persze, elkezdődött a második trimeszter, amiről mindenki olyanokat mond, hogy hát az a paradicsomi időszak a terhesség alatt. Én nem tudom, mert Cicóval mind a 34 hetet (kivéve az első 5-öt) pokolnak éltem meg. Leginkább ilyen emlékeim vannak. Olyan egyáltalán nincs, hogy vibrálok az energiától, nem fáj, nem húz, nem nyom, nem lihegek, nem vagyok álmos. Igen, ez az álmosság... a sok negatív élményből ez volt a legrosszabb, és nagyon tartottam tőle, hogy ez most is így lesz, kitart majd szülésig. De nem! (talán nem)
A hét elején már takarítottam, porszívóztam, port töröltem, főztem, mostam. És nem ez a nagy szám, hanem az, hogy mindezt egyetlen délután alatt! Hohó!
Jó, persze, délután még jól esne aludni egy órát, ezt nem tagadom. De Cicó nem hagyja. Úgy tűnik, ahogy bennem robbant az energia, úgy benne is, csak kicsit megelőzött engem. Gyakorlatilag nem alszik egyáltalán délután, akkor sem, ha korán kel, reggel mozgásfejlesztésre megyünk, aztán még délkörül bevásárolni. Én nem is tudom már, mi lenne az a tevékenység, ami le tudná benne meríteni az aksit délután egy órácskára.
Naszóval! Érzem én a tavaszt, itt bizsereg az ereimben, és az a legmeglepőbb, hogy nem érzem magam terhesnek sem. Egyedül a melleim fájnak néha, de nem feszül a hasam, nem kóválygok, nem émelygek. Nem esik nehezemre háromszor felállni, ha a konyhában felejtem az ásványvizet, aztán a poharat, aztán még rongyi sincs a kezem ügyében. (És csak inni adok a lánynak ilyenkor.) Jól vagyok! Nagyon meglepő! Na, csak azért értetlenkedek itt ezen ennyit, mert számomra a terhesség tényleg a szó legszorosabb értelmében eddig terhességet jelentett. Semmi áldott állapot, semmi várandósság, semmi ilyesmi. És ha babonás lennék, most ezt biztos lekopognám, hogy csak maradjon is így, nehogy elmúljon ez a dolog pár nap után. Mert félek ám tőle, hogy csak megcsillantja itt nekem az élet a habos oldalát, aztán meg megint jön valami átok kín, ami aztán elkísér a szülőszobáig.

Így a 14. hétre azért lettek konkrét fizikai változásaim is. A hasam picit nőtt. Nem is nőtt, inkább gömbölyödött. Az elkenődött tottyadt hasi zsír most gömbölyű hasi zsír lett. A régi farmerok kényelmetlenek, nem tudok ülni bennük. Mondjuk nem csoda, hogy hamar terpeszkedni kezd a pocak, hiszen szülés óta még csak gondolati szintig sem jutottam a sporttal, nem hogy hasizom erősítés... haha...
Na, meg hát híztam is egy kilót. Nem is tudom, nem örülök neki. Gyanús nekem, hogy ez annak a plusz 20 gr ch-nak köszönhető, amivel annyira boldoggá tett a dietetikus legutóbb. És a legdurvább, hogy sokszor soknak is érzem a kaját. Szóval csökkenteni kéne. És mindig, amikor ezt komolyan gondolom, és elképzelem, hogy akkor belövök egy ideálisabbnak tűnő 170 gr-ot, akkor mindig eszembe jut, hogy milyen kínzó éhségrohamok törnek rám időnként... És olyankor egyáltalán nem tűnik jó ötletnek megválni attól a 10 ch-tól, még akkor sem, ha az az esetek 10 %-át teszi csak ki. Na, de a puding próbája az evés, szóval csak rászánom magam. Esetleg a délutáni két uzsimból csippenthetnék 5-5 ch-t.
Ja, meg hát szombaton nagyon rosszul lettem, durván leesett a vércukrom reggel. Átaludtam a reggelit, bőven 8 után ébredtem, az előző napi vacsim sem volt éppen az a tankönyvi-tökéletes... Szóval eleinte csak émelyegtem - miközben csináltam a reggelit - aztán hányingerem lett és szédülni kezdtem. Itt már nem volt erőm ülni sem, le kellett feküdnöm. Mire a kanapéhoz támolyogtam már szakadt rólam a víz, jaj, borzasztó volt. Az egész 3-4 percig tartott csak, egy kis cukros tea helyre tette a cukromat, de egész nap úgy maradtam. Valahogy már utána egész nap olyan furának éreztem magam.
Szóval veszélyes dolog ez a pöccre beállított cukor és inzulin szint. Ha valahol egy pillanatra megtörik a rendszer, mindjárt komoly mellékhatások lesznek. Régen nem volt ilyen ugye, amíg nem akartam egészségesen élni, addig a hirtelen leeső vércukromat beelőzte a reggeli tejeskávé... sok cukorral. Mindegy is, a régi szép idők... Szóval most nagyon odafigyelek, este szépen megeszem a kötelező adagot, a kötelező minőségben, reggel kelek időben, hogy hétig elkezdjem a reggelit. Azon is gondolkodom, hogy be kéne vezetni az utóvacsit (a normál vacsi rovására), így még jobban le tudom csökkenteni az esti utolsó és reggeli első evés közti időt. Csak ezzel meg az a gondom, ha kidőlök mégis este 9-10 felé, akkor bukó utóvacsi, és ha hozzászokik a gyomrom, akkor az bizony zokon esne.
Na, konklúzió nincs. Vagy csökkentem a napi ch-t, vagy nem, vagy lesz utóvacsi, vagy nem. :)