A terhesség mégiscsak szívás

Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy ez majd jó lesz. Hát, volt pár laza hetem, mikor tényleg semmi nyűgöm nem volt, eltekintve néhány apróságtól.
De most igazán nem jó. Már minden bajom van.
A legzavaróbb a kéz zsibbadás. A jobb kezem folyton bizsereg, azt olvastam, az áldott gyermek valószínűleg nyom valami ideget. Eleinte csak 1-2 alkalommal jött elő egy héten. Mostanra viszont szinte folyamatos, és nagyon zavaró.
Elkezdtem vizesedni is. A bokám csak egy picit, bár a ma reggeli vérvételre menet a szandál szépen bele vágott a bőrömbe. Szóval tagadhatatlan. Viszont a kezem gáz. Az ujjaim virsli szerűek lettek, és nehéz ökölbe zárni a kezem. Az ízületeim is kivannak, szintén az ujjaimnál.
MM-ben folyamatosan 130-140-es vérnyomást mérnek. Én itthon normál értékeket mérek, de a mai 140-es már igencsak a felső határ. Szóval erről is beszélni kell az orvosommal.
Magnéziumból most már az ajánlott adag maximumát szedem - bár látom, hogy van, aki a maximum többszörösét tolja terhesség alatt - és még így is görcsöl a lábam éjszaka.
A súlyom is jól megugrott, gondolom a víz miatt is - már 11 kg plusznál járok.
A tünetek egy része toxémia gyanús, szóval nem vagyok boldog. Jövőhéten megyek dokihoz, mondom majd neki ezeket, gondolom laborra küld majd.
Amúgy meg rohadtul elegem van az oldalt alvásból, szeretnék hasra feküdni. (És azt is szeretném, ha Cicó talpa nem lenne az arcomba minden reggel, mikor felébredek. Ki kell szoktatni az ágyunkból, nincs mese!) Sehogyan sem jó már, a hasam is nagy, ezt a meleget sem akarom - bár a ma reggeli 20 fok megváltás most nekem.
A hasam sokat keményedik, most is, már-már görcsölget.
A magzatmozgást nem mindig élvezem, sőt, úgy tekintek rá, mint valami biztosítékra, hogy a baba rendben van. Jó, ha mozog, mert megnyugtat, de a mozgása sokszor kifejezetten fájdalmas. Időnként olyanokat rúg, hogy összerezzenek tőle. Éles fájdalomként nyilall a hasamba. Cicó mozgása nem volt ilyen fájdalmas sosem, de nála ekkor már kezdett egyre növekedni a magzatvíz. Gondolom, azért is éreztem őt kevésbé.
És az csak külön öröm, amikor a gyomorsav szépen végig pezsegteti a nyelőcsövemet esténként... Szót sem érdemel.

A legjobb, hogy nem csak fizikai kínjaim vannak, hanem úgy általánosan is elviselhetetlen vagyok. Minden szaron képes vagyok vitázni Zolival, bármin összebalhézok a család többi tagjával is. Egyik pillanatról a másikra robbanok, és akkor aztán puffogok órákig a semmin. Lényegtelen hülyeségeken megsértődök, minden szar megjegyzést magamra veszek. Cicóval is türelmetlenebb vagyok, és saját magam elviseléséhez is komoly energiákat kell mozgósítanom. Igazán nehéz lehet velem most együtt élni. Nem tudom, mikor múlik ez el, remélem a szülés után megint minden a régi lesz. De hajjj... az még 11 hét, jó esetben.

Na, ahhoz sincs elég türelmem, hogy tovább picsogjak. Pedig lenne még bőven panaszkodni valóm.