Panasz, panasz

Tegnap rájöttem, hogy a terhességben egyetlen dolgot tudok majd igazán pozitívan értékelni.
Azt a pillanatot, amikor vége lesz.
Tudom, hogy ilyen igazi hisztis picsának tűnök - és mit szépítsem, mostanában az is vagyok -, de tényleg rohadtul elegem van. Nem én uralom a testemet, ezer nyűgöm lett ezzel a kurva meleggel. Minden bajom van, a 28 fokos lakásban, a kanapén ülve is izzadok, mint egy ló. Pedig ez igazán nem egy trópusi klíma, mint ami az előző lakásban volt. Többnyire úgy érzem, hogy nem kapok levegőt, hacsak nem csinálok olyan kereszthuzatot, ami leviszi a fejemet. (Meg a gyerekét is.) De ha kint a szellő se jár, akkor hiába is tárom ki két irányba az ablakokat, maximum a 37 fok ömlik befelé.
Tegnap mostam öt adagot, hát nem nagy kihívás, csak be kell szórni a cuccokat a gépbe, aztán ugye a technika elvégzi a munkát. A teregetés se volt nagy ügy, mert függönyöket, ágynemű huzatokat mostam. Aztán délután főztem. Hát ennyi volt a napi progi, de ebben is úgy elfáradtam, sajgott minden porcikám estére. A hasam kemény lett és feszült, a bőr szinte le akart pattanni róla. A derekam hasogatott, az ujjaimban az ízületek fájnak, de mindegy is, behajlítani úgysem tudom, mert virslire dagadtak a víztől. Lelle persze változatlanul nagyon aktív - ami jó, csak éppen nekem már időnként fájdalmas...-, már 1-2 hete ugyanabban a pózban lehet, mert mindig ugyanúgy aszimmetrikus a hasam ha fészkelődik, és mindig ugyanott érzem a rúgásokat is. A múlt heti és a hétfői uh-n is fejvégű volt, ugyanabban a tartásban. Hát remélem is, hogy már nem ficánkol ki ebből a pózból. Jó lenne, ha legalább emiatt nem kéne aggódni, bár tudom, hogy még bőven van helye, simán beállhat ellentétesen a 35. hétre. Na, de nem is ezt akarom írni, hanem hogy így ha a fejéhez emeli a lábát és úgy rugdos, akkor pont egy olyan részen éri a hasamat, ami nagyon kellemetlen. És mikor oldalt fekszem, és olyankor csinálja, na, akkor ugrok egyet az ágyon.
Cicó sem kímél. Letelepszek a kanapéra pihenni, mellém mászik, meg rám. Aztán közli, hogy inni kér. Lemászok a kanapéról, hozom az innit a konyhából. Kissé hajolva állok mellette - ez alhasi fájdalommal jár nekem, de nem baj -, ha borítaná a poharat, el tudjam kapni. Belenyal, közli, hogy nem kell. Leteszem a poharat, megint elhelyezkedek és két perc múlva megint mutogat a pohárra, hogy ő baromira szomjas. Akkor újra... És én barom, ezt simán hagyom, hogy háromszor egymás után eljátssza velem. Van az úgy, hogy már el sem veszi a kezemből a poharat, egyből közli, hogy nem kell! Szórakozik. Majd egy óra 'pihenés' után azt veszem észre, hogy vagy 15x felugráltatott valamiért, miközben ő édesen héderelt a kanapén.
Ja, meg az is van még, hogy már nem csak a jobb kezem zsibbad - bár az szinte már folyamatosan - hanem időnként már a bal is. Meg kötekedek Zolival, beszólok neki minden hülyeségért. Türelmetlen és ingerült vagyok, és álmélkodva nézem az utcán a sok mosolygós terhes nőt. Nem értem, hogy ők minek örülnek... Tudom én, hogy a terhességet mindenki másként éli meg, meg ahány szervezet, annyi tünet meg nyűg. De az van, hogy baromira kell magamat emlékeztetni sokszor, hogy mennyire vágytam én a tesóra, hogy értékelni bírjam a jelen helyzetemet.
Olyan elbaszott egy nyár ez nekem. Hétvégente le szoktunk menni a Velencei tóra, és akkor én savanyú pofával nézem, ahogy kis családom boldogan lubickol a langyos vízben. (Persze, az én dokim kevés dologban szigorú, de ebben nagyon. Semmi pancsi a fertőzésveszély miatt.) Vagy fekszem a pléden, olvasok, és próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy törik a göröngyök a derekamat. Esténként nézem, ahogy Zoli kibont egy doboz behűtött sört, aminek csorog az oldalán a lecsapódott pára... Ohh... Gondoltam, vigasztalom magam a gösser citromos alkoholmentesével. Pár napig iszogattam esténként, aztán egyszer a doboz oldalára tévedt a tekintetem, és elborzadva láttam, hogy az egész cakli-pakli 32 gr ch! Hát basszus. Azóta azt sem iszom. Homokozóba se nagyon járunk Cicóval, mert igényli, hogy ott üljek mellette és együtt játszunk, nekem meg nem esik jól. Pár perc homokban ülés, ásózás, és már keményedik is a hasam. Persze, a többi terhes nő vígan üldögél a padon, és cseverészik a többi anyukával, míg a csemetéik szaladgálnak mindenfelé... :/ (Mármint szigorúan az esti órákban, mert ebben a kánikulában amúgy tök kihalt a játszó.)
És alapból, maga az öltözködés is egy kín, zavar a melltartó, meg gyakorlatilag minden, ami a hasamhoz ér.
Megpróbálok legközelebb jó dolgokról írni. Tényleg megpróbálom!