Aggályok, de semmi extra

A kezembe kaptam a leletet, és az van ezzel a pm eltéréssel, hogy valójában nincs is eltérés, mert a két labor két különböző mértékegységben mért, ezért van különbség az értékekben. Így mindkettő tartomány alatt van, tehát mindkettő esetben ér az alaulműködés. Csak a dokim a telefonban ezt nem mondta, mármint a tól-ig tartományt, csak az értéket. Szóval ez megoldódott, valóban alulműködök... Pedig már reménykedtem... namindegy.
Az antibiotikumomat is megkaptam a húgyúti fertőzésemre, szóval megint rendületlenül szedem a gyógyszereket. Klassz dolog a terhesség!

Írok már az aggályaimról is, mert kezdenek fojtogatni. Lehet, hogy Cicónál már írtam ezekről, nem emlékszem pontosan.
Az egyik ez a beszoktatás dolog a bölcsibe. Nagyon aggódom miatta, hogy nagyon rosszul fog kijönni a lépés, és őt pont akkor kell majd beszoktatni, amikor megérkezik Lelle is. Rettegek tőle, hogy nehogy a kis lelke sérüljön ettől a helyzettől. Megpróbáltuk apránként előkészíteni a terepet, de szerintem csak rosszabb lett a helyzet. Megvettük Cicónak a 'nagylányos' ágyat, hogy szakadjon el a rácsostól, és örömmel adja majd át a hugicának, ha eljön az ideje. Ebből az lett, hogy eddig egy percet sem volt hajlandó aludni benne, éjjel-nappalra 'átköltözött' a franciaágyba. Tegnap este mondtam neki, hogy még olvasunk egy mesét, aztán megy aludni. Kérdeztem, hogy hol alszik majd? A saját ágyában, vagy a nagyágyban? Magára mutatott. Mivel ez így nem volt egyértelmű, gondoltam segítek neki a pontosításban, és az új ágyra mutattam, hogy - Akkor ma éjjel már ott alszol? Aszondja, Nem! - és a franciaágy közepére mutat... Tehát ő úgy gondolja, hogy az ő ágya a mi ágyunk. Arra a kérdésre, hogy akkor ki fog a 'nagylányos' ágyban aludni, közölte, hogy Apa!. 
Szóval így állunk, gyakorlatilag beköltöztettük a lányt a franciaágyba... nem tudom, ez hogyan fog megoldódni. Délután igyekszem vele a nagylányos ágyban lefeküdni, hogy szokja a helyzetet, de nem sokat vacakol, egyszerűen lemászik és átmegy a franciaágyra. Nem tudom, hogyan kéne megoldani a helyzetet.
A másik a felújítás. Úgy néz ki, hogy augusztus utolsó hetében kiépítik az egyik falat és leteszik az új padlót a nappaliban (ekkor jönnek majd pofavizitre a bölcsiből is, fasza), és szeptember első hetében meg beépítik a konyhabútort. Ez már a beszoktatás hete. Ekkor már 35-36 hetes leszek, remélhetőleg nem tombol majd a hőség, mert azt nagyon rosszul viselem. Eleve nem tudom, hogyan fogom ezt végig csinálni, ez önmagában olyan terhességi kor, amiben még sosem jártam, semmi tapasztalatom nincsen. De már most rohadtul elegem van az egészből, nem tudom, mi lesz egy hónap múlva...
Mondtam is Zolinak, hogy nagy valószínűséggel letehet arról, hogy neki valaha fia lesz, mert én ezt még egyszer tutira nem csinálom végig. Hát elég csalódott fejet vágott.
A szülésre sem készülök igazán, se lelkileg, se fizikálisan. A fészekrakó ösztönöm heteken át abban teljesedett ki, hogy hetente két-három listát írtam, hogy mit kell még megvenni, mit kell még elintézni. Aztán ennyi. Kidobtam a cetliket, és írtam újakat. Most a héten ugyan beszereztem pár fontosnak tűnő apróságot a kórházi csomagba, de azóta is ott áll a szatyorban a cucc az előszobában. Még csak ki sem pakoltam. Egyszerűen nem vagyok képes ezzel foglalkozni, pedig nagyon kéne, nehogy úgy járjak, mint Cicóval, hogy javában vergődök a szülőszobán éjjel egykor, míg Zoli pánik szerűen dobálja be a cuccokat itthon egy sporttáskába és siet vissza hozzám a kórházba.
Meg kell is még pár tényleg fontos dolog, szóval nem kéne elhanyagolni... Na, majd hétvégén.
Aztán itt van még ez a szoptatás dolog is, ami egyre gyakrabban motoszkál az agyamban. Cicó ugye nem szopott egy percet sem... Nekem befelé forduló mellbimbóm van, szóval még az sem derült ki anno, hogy egyáltalán képes lennék-e a szoptatásra. Bimbi kiemelővel sem tudta megszívni a cickót, szóval a fene tudja... Persze, a költözés óta azt se tudom, hova lett az a kiemelő, tehát abból is újat kell venni. Pff... Na, de a lényeg, hogy milyen fasza lenne, ha sikerülne. Tényleg örülnék neki, bár nem lesz miatta álmatlan éjszakám ha Lellének is fejni kell pár hétig, aztán ha elapad a cucc, akkor tőlem jöhet a tápszer, én ebből nem csinálok lelkiismereti kérdést. Csak hát jó lenne, na.
Hát kezdenek felszaporodni az elintéznivalók, én meg képtelen vagyok felvenni a ritmust. Teljesen el vagyok kényelmesedve, délutánonként alszom 1-2 órát, este már semmit nem csinálok mert fáj a pocak (ez már általános, akkor is így van, ha jó idő van, mint most, hogy nem tombol a nyár. Ha meleg van, na, akkor meg tüzet okádó sárkány vagyok.) Az az igazi baj, hogy egy prioritást sem tudok magamban felállítani, hogy mit milyen sorrendben intézzek... Csak sodródok itt a cetlik közt, pedig rendet kéne rakni az agyamban.
Villanyszerelővel a konyahai világítást ki kéne alakíttatni - ehhez egyeztetni kéne persze. A fal építőt fel kéne hívnom, hogy kb. milyen költsége lesz ennek a bulinak, mert még ezt sem tudjuk. A padló burkolatot meg kéne venni, a konyhai gépeket szintén. (Erre még nincs meg a pénz, még pár hét.) Vizest is kéne intézni, hogy egyből üzemképes legyen az új konyha, ha már be lesz építve.
Ki kell logisztikázni, hogy mi hol leszünk, mikor szét lesz kapva a nappali... És hol lesz Cicó, mikor mi szülni megyünk?
Lelle érkezéséhez még venni kell pár dolgot. A gyerekszobát, ami most éppen a mi hálónk is, apósom meg Zoli holnap, holnapután glettelik. Hurrá, legalább ezen túl leszünk! Szóval nagyon sok a teendő, én meg itt cöccögök, semmit nem intézek. És közben meg lassan valósággá válik a kistesó. Jaaaj.

Ja, meg mindig elfelejtem... barátnőmnek kölcsön adtam Cicó első kocsiját, két éve használják lassan. Meg kéne tudakolni, hogy egyáltalán milyen állapotban van, használható-e még, mert nem vennék új babakocsit, ha nem muszáj... De olyan fasza a helyzet, hogy kb. két hónapja erdélyben van, neten hiába keresem, nem reagál semmire. Az ő férje csinálja a szerelőfalat a konyhába,  így vele sem tudok kommunikálni, valószínűleg ő is a családdal van még mindig... Mielőtt elutazott a férj is, szólt, hogy nem lesz itthon. Szóval nem arról van szó, hogy ellinkeskedi itt a dolgokat. Csak hát nem gondoltam, hogy ilyen soká marad...

Ez egy nagyon boldog nap!

Egyrészt kábé 20-25 fok van... ez már önmagában ajándék!
Na de az okozza a hirtelen boldogsághormonok felszabadulását, hogy nem tudtam megvenni a szokásos cm ivójoghurtomat. Jó, ez inkább dühítő volt, de ez indította a lavinát.
Mentünk Cicóval a szokásos bevásárló körünkre, és a sparban szoktam venni ezt a joghurtot. Nem tudom milyen márka, valami no name, csak a dobozáról szoktam felismerni, látom a polcon és már dobom is a kosárba. Nagyon szeretem, mert sokkal finomabb, mintha én csinálnám itthon a natúr joghurt + gyümölcs kombót, meg ugye benne van az a kényelem is, hogy hát végre valami, amit közértben lehet kapni, édes, és még én is megehetem/ihatom. Szóval főnyeremény nekem ez a cucc. Meg a lány is szereti amúgy...
Na, de az volt, hogy a hatodik érzékem ma közbelépett, és valamiért rápillantottam az összetevőkre, mielőtt a kosárba tettem volna, és látom ám, hogy az édesítőszerek mellett megjelent a cukor is, mint összetevő. Hát kicsit dühös lettem, hogy a fenébe lehet így elrontani valamit, akkor minek bele az édesítő ha becukrozzák? Rohadjanakmeg, visszatettem a polcra. (És ha eddig nem cukrozták, akkor most meg minek?) Mivel már megint napok óta kívánom az édességet,* így konkrétan a világ legnagyobb szemétségeként éltem meg ezt a becukrosított joghurtos témát. Dühömben áttoltam a babakocsit a csokis sorba, és vettem egy mogyorós milkát, aztán túrórudit - jó, ezt a lány ette meg - aztán tettem egy kis kitérőt a mogyorókrémek felé. Szóval mivel nem volt, csak picit cukros joghurt, így bosszúból bezabáltam sok cukrot! Annyira durva, hogy például a spartól hazáig simán elfogy egy fél tábla csoki, ha a terhes nő nem figyel... Meg aztán itthon kentem vastagon a tk rozskennyérre a mogyorókrémet. - tiszta pazarlás...  Nem is tudom, mit becstelenítettem meg valójában, a mogyi krémet, vagy a tk kenyeret? - Egyébként szerintem én legalább 10 éve nem vettem mogyorókrémet. Az élelmiszeripar legnagyobb szemetének tartom, tényleg nagyon ritkán eszek, egyáltalán nem jellemző. Viszont már hónapok óta erről fantáziálok, és olyanokat mondok az orvosomnak, hogy szülés után a somlóit mogyorókrémes kenyérrel fogom enni, az tuti...!
Na, meg az van, hogy Cicó is szűz volt eddig mogyorókrém tekintetében, de most megtörtént a beavatás, és hát kétség kívül ízlett neki a cucc! Meg Lelle is boldog ficánkolásba kezdett a pocakban, mikor magzatvizet ért a gigantikus cukor mennyiség - vagy annak az íze - szóval volt ma bódogság idehaza! Persze, maradt bőven ilyen ördögtől való finomság, úgy gondolom, hogy apránként majd elnyalogatom szülésig... Igen, elnyalogatom, mert elegem van.
Egyrészt hiába figyelek az alapanyagokra, így is kúsznak fel a kilók. +15-nél tartok, és elegem is van ebből. Másrészt meg egyszerűen tök jók a labor eredményeim a cukrot illetően, szóval na! Nem akarok én ennyit vergődni már ezen a cukor témán. Mostantól felmentem magam, és nem lesz bűntudatom, ha fehér kenyeret kell enni, mert képtelen vagyok a hőségben tk-t sütni, vagy ha megkívánom a csokit, akkor meg is fogom enni. Remélhetőleg így elkerülöm ezeket az irdatlan zabálási hullámokat.**  A cukrom nem hinném, hogy kiakadna pár megingástól. A súlyomnak meg már úgyis lőttek, olyan vagyok, mint egy hordó.
Szóval elégedett vagyok, fejbe kólintott a sok cukor, itt vigyorgok mint a vadalma, Lelle is boldogan mocorog most, szinte simogatja a gyomromat alulról - most nem fáj, de fúúú a péntek olyan volt... se ülve, se állva, se sehogyan se, én leírni sem tudom... nem tudom, mit csinált odabent, de a sírás határán voltam a fájdalomtól. - és Cicó is békésen alszik a szobában, szerintem csodás mogyorókrémes kenyérrel teli ültetvényen ugrál álmában!

Aztán majd írok még érdekeset is, mert hogy két különböző labor, két különböző pm eredményt produkált nekem múlt héten. Nem az a gond, hogy eltérés van, hanem az, hogy az egyik szerint gyógyszert kell szednem, a másik szerint meg egészséges vagyok. Ma megyek majd este a dokimhoz, - mert baktérium van a vizeletemben. Sok!! Hurrá!! -  megpróbálom megfejteni, hogyan is lehetséges ez. Mármint a pajzsmirigyes eltérés. Kíváncsi vagyok nagyon, remélem nem felejtem el, és holnap majd le is írom ide, hogy mit derítettem ki!

* Vasárnap este Zoli ment a trafikba cigit venni. Kérdezem tőle, hogy esetleg valami csoki félét lehet azon a helyen kapni? Mert ha igen, akkor hozzon már nekem valamit, legyen olyan nagyon kedves. Hát az arcát nem láttam, de el tudom képzelni az arckifejezést, ami a felháborodott kérdését kísérte: Cukrosaaaat??? Hát igen, bammeg, cukros csokoládét akarok enni!
Kaptam egy tábla milkát. :)

**Jó, bevallom, szégyentelenül sokat ettem most, de komolyan. Tiszta horror volt például, ahogy téptem fel a milkát mikor kiléptünk a közértből... És akkor azt még nem is mondtam, hogy vettem egy sárgadinnyét is, amit akkor tervezek felvágni, ha kicsit ülepedett a pocakomban a mogyikrém... tehát nemsokára...

Panasz, panasz

Tegnap rájöttem, hogy a terhességben egyetlen dolgot tudok majd igazán pozitívan értékelni.
Azt a pillanatot, amikor vége lesz.
Tudom, hogy ilyen igazi hisztis picsának tűnök - és mit szépítsem, mostanában az is vagyok -, de tényleg rohadtul elegem van. Nem én uralom a testemet, ezer nyűgöm lett ezzel a kurva meleggel. Minden bajom van, a 28 fokos lakásban, a kanapén ülve is izzadok, mint egy ló. Pedig ez igazán nem egy trópusi klíma, mint ami az előző lakásban volt. Többnyire úgy érzem, hogy nem kapok levegőt, hacsak nem csinálok olyan kereszthuzatot, ami leviszi a fejemet. (Meg a gyerekét is.) De ha kint a szellő se jár, akkor hiába is tárom ki két irányba az ablakokat, maximum a 37 fok ömlik befelé.
Tegnap mostam öt adagot, hát nem nagy kihívás, csak be kell szórni a cuccokat a gépbe, aztán ugye a technika elvégzi a munkát. A teregetés se volt nagy ügy, mert függönyöket, ágynemű huzatokat mostam. Aztán délután főztem. Hát ennyi volt a napi progi, de ebben is úgy elfáradtam, sajgott minden porcikám estére. A hasam kemény lett és feszült, a bőr szinte le akart pattanni róla. A derekam hasogatott, az ujjaimban az ízületek fájnak, de mindegy is, behajlítani úgysem tudom, mert virslire dagadtak a víztől. Lelle persze változatlanul nagyon aktív - ami jó, csak éppen nekem már időnként fájdalmas...-, már 1-2 hete ugyanabban a pózban lehet, mert mindig ugyanúgy aszimmetrikus a hasam ha fészkelődik, és mindig ugyanott érzem a rúgásokat is. A múlt heti és a hétfői uh-n is fejvégű volt, ugyanabban a tartásban. Hát remélem is, hogy már nem ficánkol ki ebből a pózból. Jó lenne, ha legalább emiatt nem kéne aggódni, bár tudom, hogy még bőven van helye, simán beállhat ellentétesen a 35. hétre. Na, de nem is ezt akarom írni, hanem hogy így ha a fejéhez emeli a lábát és úgy rugdos, akkor pont egy olyan részen éri a hasamat, ami nagyon kellemetlen. És mikor oldalt fekszem, és olyankor csinálja, na, akkor ugrok egyet az ágyon.
Cicó sem kímél. Letelepszek a kanapéra pihenni, mellém mászik, meg rám. Aztán közli, hogy inni kér. Lemászok a kanapéról, hozom az innit a konyhából. Kissé hajolva állok mellette - ez alhasi fájdalommal jár nekem, de nem baj -, ha borítaná a poharat, el tudjam kapni. Belenyal, közli, hogy nem kell. Leteszem a poharat, megint elhelyezkedek és két perc múlva megint mutogat a pohárra, hogy ő baromira szomjas. Akkor újra... És én barom, ezt simán hagyom, hogy háromszor egymás után eljátssza velem. Van az úgy, hogy már el sem veszi a kezemből a poharat, egyből közli, hogy nem kell! Szórakozik. Majd egy óra 'pihenés' után azt veszem észre, hogy vagy 15x felugráltatott valamiért, miközben ő édesen héderelt a kanapén.
Ja, meg az is van még, hogy már nem csak a jobb kezem zsibbad - bár az szinte már folyamatosan - hanem időnként már a bal is. Meg kötekedek Zolival, beszólok neki minden hülyeségért. Türelmetlen és ingerült vagyok, és álmélkodva nézem az utcán a sok mosolygós terhes nőt. Nem értem, hogy ők minek örülnek... Tudom én, hogy a terhességet mindenki másként éli meg, meg ahány szervezet, annyi tünet meg nyűg. De az van, hogy baromira kell magamat emlékeztetni sokszor, hogy mennyire vágytam én a tesóra, hogy értékelni bírjam a jelen helyzetemet.
Olyan elbaszott egy nyár ez nekem. Hétvégente le szoktunk menni a Velencei tóra, és akkor én savanyú pofával nézem, ahogy kis családom boldogan lubickol a langyos vízben. (Persze, az én dokim kevés dologban szigorú, de ebben nagyon. Semmi pancsi a fertőzésveszély miatt.) Vagy fekszem a pléden, olvasok, és próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy törik a göröngyök a derekamat. Esténként nézem, ahogy Zoli kibont egy doboz behűtött sört, aminek csorog az oldalán a lecsapódott pára... Ohh... Gondoltam, vigasztalom magam a gösser citromos alkoholmentesével. Pár napig iszogattam esténként, aztán egyszer a doboz oldalára tévedt a tekintetem, és elborzadva láttam, hogy az egész cakli-pakli 32 gr ch! Hát basszus. Azóta azt sem iszom. Homokozóba se nagyon járunk Cicóval, mert igényli, hogy ott üljek mellette és együtt játszunk, nekem meg nem esik jól. Pár perc homokban ülés, ásózás, és már keményedik is a hasam. Persze, a többi terhes nő vígan üldögél a padon, és cseverészik a többi anyukával, míg a csemetéik szaladgálnak mindenfelé... :/ (Mármint szigorúan az esti órákban, mert ebben a kánikulában amúgy tök kihalt a játszó.)
És alapból, maga az öltözködés is egy kín, zavar a melltartó, meg gyakorlatilag minden, ami a hasamhoz ér.
Megpróbálok legközelebb jó dolgokról írni. Tényleg megpróbálom!

Aktuális mérések

Múlthéten a saját dokim ügyesen mért egy kiugró (+4 hét) haskörfogatot. Lelle amúgy sem kicsi, minden értékét alapból +2 hétre saccol a gép, de azért a 4 héttel nagyobb pocak már nem kicsi eltérés. Ez állítólag a terhességi diabétesz tipikus tünete a babán. Csak hogy az én cukrom rendben van, erről minden hónapban írásos bizonyítékot gyűjtök be.
Persze a dokim nem nyugodt, kért egy részletesebb labort a témát illetően, meg ha már lúd... akkor néznek mindenféle fertőzéseket is, meg mittudomén, mindenfélét.
Persze, én sem örültem a hírnek. Bár tisztában vagyok vele, hogy az uh gépek nagy eltérésekkel is saccolhatnak, meg hogy sok múlik a gép felbontásán, hiszen itt milliméterek is napokat jelenthetnek a fejlettségben, meg orvosa is válogatja ezeket az adatokat. De azért a 4 hét már nem lehet kézremegés, vagy figyelmetlenség. Közben meg azt is tudtam, hogy a saját dokim gépe mindig többet mér, mert eddig mindig úgy jött ki a lépés, hogy akármikor az istenhegyire mentem, előtte pár nappal jártam magán rendelésen is. Így mindig 2-4 napos eltéréssel voltak adataim, és hát jól látható volt, hogy a géndiagnosztikán (jobb felbontású gépeken) csak pár nap, vagy 1 hét eltérés volt az átlag adatokhoz képest.
Ma éppen a babamozi volt beütemezve az istenhegyin, és hát jól meg is nyugodhatok, mert ahogy gondoltam, itt megint kevesebbet mértek, mint a dokim. Lelle 1-2 héttel valóban nagyobb, cca. 1800gr, de a haskörfogat is 2w1d-vel nagyobb csupán, ami azért nem szignifikáns eltérés. Persze reggel voltam laborban, 2 hét múlva lesz eredmény is. Bár nem hinném, hogy komolyabb fertőzésem lenne, ami beleszól a terhességbe, a terhességi cukrot meg alapból kizárom.
Leginkább csak azon aggódok, hogy nehogymá' 4 kilós gyereket kelljen kipréselni magamból...
A mozisás sokkal jobb élmény volt, mint anno Cicóval. Akkor ugye azzal telt a fél órás mozi, hogy veszettül méregették, meg keresték a 3. eret a köldökzsinórban, meg ingatták a fejüket, hogy fél órája nyitva van a gyerek szeme, ejj, nem jó eeez, nem jó aaaz, nagyon pici (1300 gr), meg a kamratágulatok... Akkor sikerült bőgve kijönni a babamoziról. Mondjuk Cicóról sokkal jobb képek lettek, mert jobban belefért a képbe, mivel pici volt. Van kép a lábáról, a feje csúcsától a pocakjáig látszik egyben a lány. Most viszont Lelle... hát a kis pufók arc... aztán ennyi, más nem is fér el a monitoron. Nem tette könnyebbé a gyerkőc, a köldökzsinór végig a szájában lógott, azt szopizta, nyalogatta. Egyszer látszik csak szépen a szája, de akkor meg a feje búbja nem fért a képbe. De amúgy is mindkét kezét, meg időnként az egyik lábát is az arcába húzta, szóval nincs sok sztárfotónk. Mégis jobb élmény volt ez a mai, mint a 3,5 évvel ezelőtti. (Ja, mindkét mozit 30w1d-re időzítettem, így jól látható a különbség egy picike meg egy nagyobbacska baba közt. :) )
Azért azt még megtudtuk, hogy éppen 6,5 centis a talpa, és hogy egészen sok haja van.
A kisujj középső ujjperc problémájáról nem tettem említést a szonográfusnak, nem akartam már feszegetni ezt a kérdést. Ha kérem, biztos ráment volna a témára, de nem akartam, hogy azzal teljen el az idő, hogy ujjakat vadászunk. Van egy-két szög, ahol szerintem megfelelő hosszúságú az a kisujj, és mintha látnám a három ujjpercet is. De valójában mindegy is.

Isten hozott, pm alulműködés!

A tegnapi vérvétel eredmény igazolta a két hete felmerült pajzsmirigy alul működés gyanúját. Nekem persze az összes kínomat sikerül megfejelni újabbnál újabb szarokkal!
Tegnapról mára a mérleg +2,5 kilót mutat. Nézegetem, hogy ez a vízmennyiség milyen arányban oszolhat el a bokámon, ujjaimon, arcomon. A látvány egyre jobb. Már a szobapapucsom is szorítja a lábam! Éljen. És csak reménykedni tudok, hogy ne a magzatburokban növekedjen a víz mennyiség...
Szavam nem lenne, ha mindez a 35. héten történne. De így 28+5-ön egy kicsit korainak érzem. Meg az is itt van még, hogy Cicóval is a 30. héttől mutatták ki a megnövekedett magzatvíz mennyiséget. Szóval nem vagyok boldog...
Kaptam gyógyszert is persze, hétfőn már talán hozza is a postás a receptet és el tudom kezdeni szedni.
Kitűztem magamnak egy dátumot. Addig mindenképp bent kell tartani ezt a gyereket! Augusztus 27. Kezdem visszaszámolni addig a heteket.
Egyáltalán nem bízom a testemben, örülök, ha a 35. hétig elviszem ezt a terhességet, de őszintén, mivel már a 34-en is szültem 9/10-es apgarral gyereket, így be fogom érni augusztus 20-szal is. Már mindenféle kompromisszumra hajlandó vagyok a sorssal, csak egészségesen jöjjön ki... Persze a legjobb szeptember vége lenne. De nem mindenki engedheti meg magának azt a luxust, hogy 40 hétig hord egy terhességet. Hát ez ilyen egyszerű.

A terhesség mégiscsak szívás

Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy ez majd jó lesz. Hát, volt pár laza hetem, mikor tényleg semmi nyűgöm nem volt, eltekintve néhány apróságtól.
De most igazán nem jó. Már minden bajom van.
A legzavaróbb a kéz zsibbadás. A jobb kezem folyton bizsereg, azt olvastam, az áldott gyermek valószínűleg nyom valami ideget. Eleinte csak 1-2 alkalommal jött elő egy héten. Mostanra viszont szinte folyamatos, és nagyon zavaró.
Elkezdtem vizesedni is. A bokám csak egy picit, bár a ma reggeli vérvételre menet a szandál szépen bele vágott a bőrömbe. Szóval tagadhatatlan. Viszont a kezem gáz. Az ujjaim virsli szerűek lettek, és nehéz ökölbe zárni a kezem. Az ízületeim is kivannak, szintén az ujjaimnál.
MM-ben folyamatosan 130-140-es vérnyomást mérnek. Én itthon normál értékeket mérek, de a mai 140-es már igencsak a felső határ. Szóval erről is beszélni kell az orvosommal.
Magnéziumból most már az ajánlott adag maximumát szedem - bár látom, hogy van, aki a maximum többszörösét tolja terhesség alatt - és még így is görcsöl a lábam éjszaka.
A súlyom is jól megugrott, gondolom a víz miatt is - már 11 kg plusznál járok.
A tünetek egy része toxémia gyanús, szóval nem vagyok boldog. Jövőhéten megyek dokihoz, mondom majd neki ezeket, gondolom laborra küld majd.
Amúgy meg rohadtul elegem van az oldalt alvásból, szeretnék hasra feküdni. (És azt is szeretném, ha Cicó talpa nem lenne az arcomba minden reggel, mikor felébredek. Ki kell szoktatni az ágyunkból, nincs mese!) Sehogyan sem jó már, a hasam is nagy, ezt a meleget sem akarom - bár a ma reggeli 20 fok megváltás most nekem.
A hasam sokat keményedik, most is, már-már görcsölget.
A magzatmozgást nem mindig élvezem, sőt, úgy tekintek rá, mint valami biztosítékra, hogy a baba rendben van. Jó, ha mozog, mert megnyugtat, de a mozgása sokszor kifejezetten fájdalmas. Időnként olyanokat rúg, hogy összerezzenek tőle. Éles fájdalomként nyilall a hasamba. Cicó mozgása nem volt ilyen fájdalmas sosem, de nála ekkor már kezdett egyre növekedni a magzatvíz. Gondolom, azért is éreztem őt kevésbé.
És az csak külön öröm, amikor a gyomorsav szépen végig pezsegteti a nyelőcsövemet esténként... Szót sem érdemel.

A legjobb, hogy nem csak fizikai kínjaim vannak, hanem úgy általánosan is elviselhetetlen vagyok. Minden szaron képes vagyok vitázni Zolival, bármin összebalhézok a család többi tagjával is. Egyik pillanatról a másikra robbanok, és akkor aztán puffogok órákig a semmin. Lényegtelen hülyeségeken megsértődök, minden szar megjegyzést magamra veszek. Cicóval is türelmetlenebb vagyok, és saját magam elviseléséhez is komoly energiákat kell mozgósítanom. Igazán nehéz lehet velem most együtt élni. Nem tudom, mikor múlik ez el, remélem a szülés után megint minden a régi lesz. De hajjj... az még 11 hét, jó esetben.

Na, ahhoz sincs elég türelmem, hogy tovább picsogjak. Pedig lenne még bőven panaszkodni valóm.