A teherbeesés nagy kérdései

Jó sokat olvasgatok a neten. Megtehetem, gyesen ülő, rendkívüli módon unatkozó anyuka vagyok! (höhö)

Szóval sokat, sok félét elolvasok, fórumokat, blogokat, orvosi oldalakat, cikkeket, tanulmányokat... A lányom esetében ez szinte nélkülözhetetlen is volt, mostanra azonban simán függő lettem. Ha érdekel egy téma, mindent felkutatok róla, válogatás nélkül mindent elolvasok. Persze, aztán szűröm a hülyeséget, de hát akkor is, hihetetlen mennyiségű infó áramlik ilyenkor befelé. Így van ez a gyerek témával is. Hát arra a csodás felismerésre jutottam, hogy a fórumozó nem terhes nők mindig ugyanazokat a témákat járják körbe, és a nagy, tapasztalt, terhességen túl lévő anyukák mindig ugyanazokat a paneleket nyomják nekik válaszul. És most nem is a kérdések az izgalmasak, hanem a válaszok. Azaz a válaszokból adódó saját kérdéseim, következtetéseim...

Hogyaszondja az egyik gondolathuszár: Ne görcsölj rá, addig úgysem fog sikerülni! (Ez amúgy nagy klasszikus, nekem már hullik tőle a hajam.)

- na de honnan tudja??? Ehhez ugye minden nőt meg kéne kérdezni aki "görcsölt" rajta, hogy aztán végül neki melyik stádiumban jött össze...

Tudom miről beszélek, mi is 4 évet vártunk a csodára!

- Ahha, és közben egy percre sem görcsöltél rá a témára... Ahha!!!

Hidd el, én is végig csináltam ezt, hőmérő, closty, tesztek...

- Ja, de pont ő nem görcsölt a témán...

És végül feladtuk, már nem foglalkoztunk vele, és 2 hónappal később megfogant a fiúnk/lányunk!

- Ja, mert belefásultál, elkeseredtél, reményvesztett lettél... de ha görcsöltél volna még 2 hónapig, valószínűleg akkor ugyanúgy összejött volna...

Vagy a másik csoda válaszoló, aki görbeelemzés kapcsán osztja meg a fontos gondolatait:

Hiába méred a hődet, ha középidőben két naponta együtt vagytok a pároddal, annak elégnek kell lennie.

- Mondja ő, aki linkeli mellé az éveken át vezetett görbéit...Arról nem is beszélve, hogy neki kéne a legjobban tudni, hogy a görbe nem csak erre való...

(Amúgy nekünk pl. pont féléve már, hogy ez így kevés, kevés...)

Erre jön a kontra: Időzítve kell együtt lenni, ovu előtt és ovu napján is még, hogy ne merüljenek ki a katonák.

- Ez amúgy egybecseng az orvosom állításával is. Majd olvastam egy tanulmányt, ami határozottan állítja, hogy egy vizsgálat során (már nem emlékszem, hány fős volt, de kellően sok) bebizonyították, hogy a többségében sérült spermiumok minőségén nem hogy ront a rendszeres ejakuláció, hanem határozottan javítja az intenzív újratermelődés a srácok minőségét. Tehát nem csak két naponta szex, hanem kapásból naponta!!!

Jó, ez már valóban kivitelezhetetlen... -.-

Aztán a másik ellentmondásra a teszteknél lehet nagyon jól ráakadni, hát ez örök kedvenc nekem! Amúgy is nagy tesztelő vagyok, igazán a második vetélésnél kapott el a gépszíj. Mivel az elsőnél már csökkent a hcg, amit ugye a tesztek is mutattak, így a második vetéléses szösszenetnél már nagyon résen voltam, és direkt azt figyeltem, hogyan erősödnek a csíkok. Illetve aztán, hogy hogyan halványodnak. Na, az a leszállóág már adott egy alaphangulatot a mindennapoknak, de nem is ez a lényeg. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy olyan nő esetében, aki már vetélt el, igenis fontos, hogy mielőbb lássa,  van-e hcg a szervezetben, és én például igenis tudni akarom, hogy az első érdemben lényeges uh előtt hogyan alakul a szintje. És nem, nem elégít ki egy vérvétel.

Mondjuk ha sikerülne már végre újra, engem 10 vérvétel és 30 hcg teszt sem elégítene ki, akkor lennék csak nyugodt, ha már túl lennék a 12. héten. Vagy megszülném... Vagy a diplomaosztóján... Hát de ez egy másik sztori...

Szóval tesztek: Várd meg a nem várt napját, addig jelezhet biokémiai terhességet is, és akkor csak csalódsz, ha késve, de megjön.

- Hát ez hülye?? Jobb, ha nem tud a fórum indítója egy esetleges vetélésről? És mi van, ha minden hónapban így nem jön össze? Azért az kicsit más, mintha a megtermékenyülésig sem jutna el.

Erre a másik: Igazán nem tudom, miért nem lehet várni a mensi napjáig! Nézz meg engem, nekem már 1,5 hete késik, és még mindig nem teszteltem.

- Hát ez a no comment kategória. :D Ő már ne is teszteljen, még 3 nap és az uh már szívhangot mér!!! :D Na, ez a típus eltiporhatná a tesztek aranykorát!!!

És akkor ott van, a gyakorikérdések csodás gyűjteménye is, hát komolyan, ott igazi gyöngyszemek vannak! Pár napig olvasgattam a teherbeesős kérdéseket, meg a válaszokat, és hát komolyan, olyanokat röhögtem időnként, hogy majd kiestem a székből. Nagyon vidám percek voltak, mindenkinek ajánlom, ha éppen nincs jobb dolga, és szeretné felvidítani az estéjét. Itt ugye megtalálható a nő, aki ovu után 3 nappal tesztel... (WTF??) Meg akinek 30 napja késik (nem PCOS), és ártatlanul megkérdi, hogy érdemes-e tesztelni...? - Nem bameg, te egyből orvoshoz menj! Ha terhes vagy, azért, ha meg nem, akkor még inkább!!

Persze itt is vannak lelkiismeretes válaszolók, az őrület skálájának mindegyik pontjáról, de most ezt nem fejtem ki. Erről az oldalról egy leleményes szociológus simán megírhatná a diploma munkáját.

Összességében mindenki ugyanott kezd. Aztán szépen bejönnek a képbe a tesztek, a hőmérő, a gyógyteák, az utro.. Azok a kedves versenyzők, akiket hívhatunk 'vakok közt a félszeműeknek', ezen a ponton ki is szállnak a játékból. (Szeretnék ebbe a kategóriába esni.) Ők azok amúgy, akik évekkel később nagy eséllyel megfelejtkeznek rögös útjukról, és baromságokat mondanak azoknak, akik épp a pályára helyezkedtek, gyerek nemzős célzattal. 

Aztán látok egy újabb szintet a skálán, ők a closty, PCOS, diétázós, orvoshoz járó bázis. Bennük már kevesebb a remény, ám nagyobb a rutin... 

A következő szint meg már az inszem, lombik. Őket igazán tisztelem. Már említettem, több meddő-s, lombikos blogot is olvasok. És hát úgy vagyok velük én is, amit a másik blogom kapcsán írtatok nekem többen, hogy erőt lehet belőle meríteni. Mondjuk ezt eddig nem is értettem igazán, most viszont, olvasva ezeknek a nőknek a kálváriáját, egészen letisztult a kép... Ha ők kitartanak, és mennek tovább, és nem adják föl, akkor én sem lehetek elkenődve... Az én vetélős múltam az övékéhez képest mindössze homokszem a sivatagban...

Hát számomra ez rajzolódik ki a gyereketakarok palettán, nagyon érdekes szegmense a populációnak, amúgy.

Ciklus vége, hőgörbe

Sikerült befejezni az előző ciklust. Milyen szép az élet!

Hamar meg is adtam magam, hőmérővel a számban kezdtem a tegnapi napot. Itt semmi féle menekülési útvonal nincsen, maga alá fognak gyűrni ezek buziságok. Már az lh tesztetnek is nehezen adtam meg magam, na de ez a hőgörbe.... botrány. Hát idáig jutottam.

Naszóval. Annyit olvastam már erről, meg annyi ilyet láttam már, hogy nem nagy kunszt a dolog, életemben nem mértem az ébredési hőmet, de kis túlzással már profin tudnám másokét elemezni... Azért az mégsem úgy van, alapos ember vagyok én, gugli a jó barátom ezer éve, gondoltam olvasok róla pár összefoglalót, hogyan szabályos, mikor, hol, hogyan mérjem, mire figyeljek, mennyit aludjak elötte, ilyen laza nyalánkságok, nem komoly. Inkább csak az ismétlés kedvéért.

És akkor rákeresek, első találat, hát az nekem jó is lesz...

Cím után így kezd a kedves cikk írója: Meddőséged kivizsgálásának kezdetén találkozhatsz a hőgörbével, melynek szabályai...*

Anyád

Asszem a lelkem legmélyén én nem tudom elfogadni, hogy nem esek teherbe. A két vetélést meg egyenesen elutasítom.

*nem szó szerinti idézet, nem is tudnám úgy idézni, mert ezen a ponton bezártam az oldalt.

Egy újabb szintre emelkedtem

Hát, itt tartunk... Mégsem várok tovább. A természetnek nincs több sansza, eljátszotta az összes lehetőséget. A természet mondjon le!

Bejelentkeztem egy meddőségi konzultációra. Elég röhejes, hogy van egy lányom, és meddőségire indulok. Ez az én formám, még ezt sem tudom hagyományosan csinálni, mint mások... Nincs gyerek - meddőségi! Mindegy is.

Az történt az elmúlt napokban, hogy kedd óta rózsaszínes véres a nyákom, de csak nem akar lezárulni a ciklus egy áldásos vérzéssel. Olyan, mintha a méhem behúzta volna a kéziféket, se előre, se hátra. Javában menstruálnom kéne már, hcg tesztek persze sorra negatívak.

Mivel lh teszt 5-én lett pozitív, így belőttem kb. 6-ra az ovut. (Bánom már, hogy nem hőmérőzök, most pontosabb adatom lenne. Ami késik, nem múlik persze, bármennyire kiver a víz a hőmérőzés gondolatától, érzem én, hogy nem úszhatom meg.) Ez alapján tegnap re-startolni kellett volna a ciklusnak. Jóóó, nem volt re-start. Akkor tovább gondolkodom... Még 6-án is pozi volt az lh teszt, (bár a csúcs egyértelműen 5-én volt). Akkor lehetett 7-én is az ovu, ahhoz adok 14-et (mert a női test csupa matematika... höhö), de hát ma sincs menzesz. Sőt, a keddi görcsök tovaszálltak, egyáltalán semmilyen pms tünetem sincs.

Akkor lehet, hogy a luteális fázisom nem is 14 nap... Mivel egyszer megbuktam matekból (Komolyan!!!) inkább nem számolgatok tovább. Feladom, elfogadom hogy szakemberre van szükségem.

Irány a meddőségi, mert újabb szintre emelkedtem! Elfogadtam, hogy velem baj van. Nehéz volt, bevallom kislányosan. Már tavasszal, a második vetélés után meg kellett volna lépjem ezt, de én egyre csak hitegettem magam, hogy minden rendben van, csak idő kell... Egyetlen ember próbálta finoman sugallani nekem, hogy ideje fejest ugranom az egészségügy ezen tengerébe is, - neki köszönöm! - de én ellenálltam, katonásan. Eddig.

Üresség, tompaság

Ismét közeledek egy ciklus végéhez, 13. dpo-n vagyok.

Tegnap már erős alhasi görcsök, menstruációs fájdalom. Tudom, hogy meg fog jönni, itt már nincs miben bizakodni. Azért reggel rituálisan lőttem még egy hcg tesztet, bár a tökéletes sikertelenség tudatában. És ismét nem csalódtam, a szokásos negatív eredmény... De nem is ez a lényeg, mert ez már megszokott, így megy ez hónapok óta, nem ez az újdonság.

Hanem az, hogy tegnap végre sírtam. Én az elmúlt 13 hónapban nem sírtam a kudarcok miatt, tompa egykedvűséggel fogadtam a negatív eredményeket. Az állandó csalódás inkább megkeményítette a lelkemet, nem mély lavinát indított, könnyekkel, kétségbeeséssel. De tegnap másként volt ez, miután végig görcsöltem a délutánt, estére teljesen elkeseredtem, és mintha áttört volna egy gát, titokban bőgtem, mint egy kisgyerek. De már el is múlt. Nem hozott ez sem megkönnyebbülést, sem pozitív hozzáállást, sem lelki megbékélést. Egyszerűen sírtam, majd újra jött az üresség, tompaság, amit az elmúlt hónapok is jellemeztek.

Ma reggel mondtam is férjemnek, hogy lassan kereshetünk egy szimpatikus meddőségi klinikát, mert a januárt már ott szeretném kezdeni. Ami rajtunk múlt, azt megtettük minden hónapban, nekünk itt már nincs több lehetőségünk, meg kell hajolnunk az orvostudomány előtt. Lássuk, mit tudnak hozzátenni az életünkhöz. Hát, ő némán bólogatott.

Közben persze a fél világ terhes, vagy éppen szül, vagy éppen pozitívat tesztel... De hát így van ez, emiatt már nem is rágom a kefét, fölösleges.

A decembert még a természetre bízzuk, úgyis van egy csomó lh tesztem, használjuk ki, ha már... Még a nődokimhoz visszalátogatok, ő mit javasol, mit tanácsol. Benne nagyon megbízok, de lássuk be, nem mindenható, csak mezei szülész-nőgyógyász. Aztán megadom magam végleg a meddőség gondolatának, elfogadom, hogy a lányom a 'véletlen' műve, és így talán könnyebb lesz új időszámítást kezdeni, szakemberekkel, vizsgálatokkal, diagnózis után kutakodva.

Előzmények

Első terhességem észrevétlenül lett része a mindennapoknak. Nem készültünk rá, nem terveztük, bár volt róla szó, hogy nem bánnánk, ha... (Kezdők szerencséje?)

Lányom azonban kromoszóma rendellenességgel született, ami bár cseppet sem von le iránta érzett szeretetünkből, ettől még mindig ott motoszkál bennem a kisördög, hogy én talán képtelen vagyok egy átlagos gyereket világra hozni... Mivel róla szól egy másik blog, így ezt most nem részletezem. Röviden csak annyi, hogy 34. hétre született, jelenleg 2,5 éves múlt, ránézésre akkora, mint egy 1 éves baba, még nem jár önállóan, csak járássegítővel, fejlesztésekre hordjuk. Túl vagyunk egy gerinc velő műtéten, és készülünk még egy apróbb műtétecskére... Amúgy extra cuki, hatalmas karakter a csaj, imádjuk nagyon!

Második terhességem a hetedik hét körül halt el 2013 októberében, rákövetkező héten orvosi befejezés. A hcg nagyon lassan emelkedett, az orvosom előre felkészített lelkileg, hogy ne nagyon éljük bele magunkat. A szívverésig el sem jutottunk, a petezsák összeesett, az amúgy is kevés hcg lassan csökkenni kezdett. Pár napra rá már túl voltam a műtéten, természetesen nem ürült ki magától.
Három hónap szünet következett, viszonylag kevés önmarcangolással, hiszen ilyenkor az ember még simán elfogadja a természetes szelekció elméletét.

Közben megszereztem a kiguglizható alapműveltséget vetélésről, korai terhességelhalásról, statisztikákról. Találkoztam néhány lombikos bloggal is...

2014 januárjában ismét próbálkozni kezdtünk. Pár hónap sikertelenség újra az internet által megszerezhető tudás felé sodort, így ismerkedtem meg a hőgörbe, az lh teszt, a mikroszkóp és egyéb teherbeesős fogalommal. Jól belemerültem a témába, és még mielőtt lázasan tesztelgetni, hőmérőzni kezdtem volna, elhatároztam, hogy márpedig én ezzel nem fogom tönkretenni a mindennapjaimat, nem szólhat csak arról az életem, hogy görbéket elemzek és tesztcsíkokat pisilek le, reggel-este.

Kb. az elhatározással egy időben már alakult is az új terhesség. 2014 áprilisában egy nagyon halvány, ám határozott második csík jelent meg a hcg teszten, a nem várt napján. Húsvét közbeszólt, elutaztunk, messze volt Budapest, messze volt az orvosom, magamra maradtam a terhes tesztjeimmel. A tesztekkel, amik pár napig gyenge erősödét mutattak, majd határozottan ismét halványodni kezdtek. Az ünnepek után orvos, vérvétel. 

Vérvétel hajnalban a kórházban. Haza felé a metrón erős vérzés, irgalmatlan görccsel. (A metrón elvetélni... hát mennyire jellemző ez rám... Jaa, nem volt bent betét, hiszen nem készültem én a vetélésre! És igen! Világos nadrágban voltam.) Egy hete késett a menzeszem, a terhesség 5 hetében már búcsút is mondhattam neki. A labor igazolta a terhességet, ekkor ismerkedtem meg a biokémiai terhesség fogalmával.

Ezen a ponton már komoly aggályaim támadtak a természetes szelekció elméletével, és egyre erősödött bennem a gondolat, hogy esetleg velem lehet valami baj... A hormon labor tökéletesen példás eredménye türelemre intett.

Közben szakdolgozatot írtam, államvizsgára készültem, és bár a méhem szépen kiürült önszántából, mi mégis úgy döntöttünk, hogy kihagyunk egy hónapot. Éppen nem értem rá a gyerekcsinálásra...

Júniusban ismét bele vetettük magunkat a jóba. Természetesen számítottunk rá, hogy jön pár kudarcos hónap. Na, de mennyi? A korábbi két (3) terhességből - illetve terhesség kezdeményből - egyértelmű volt számomra, hogy férjem srácaival nem lehet gond, a peteérésemmel sem lehet gond. A problémák minden esetben a beágyazódás körül adódtak. (Kivéve a lányomnál, de ismerve az elszánt és akaratos habitusát, teljesen érthető, hogy ő csont nélkül gázolt át a kezdeti nehézségeken, ha voltak olyanok egyáltalán.) Így még mélyebbre ástam magam a meddőségi témában, még több hasonló témájú blogra akadtam, olvastam orvosi oldalakat, mindenfélét megtudtam a terméketlenség esetleges egészségügyi okairól.

Szeptemberben valami szivárgott a mellemből. Orvosom ismét nagyon lelkiismeretesen megvizsgált minden szervemet, aminek köze lehet a szakterületéhez. Sehol semmi... Rák szűrés rendben. Újabb hormon labor, az is rendben. Mammográfia - itt csak a mell uh-ig jutottam, de már ott mondták, nincs szükségem mammora, a tejmirigyeim vannak megduzzadva, azért van 2 gigantikus csomónak tűnő akármi a mellemben. Ez nem kóros. Hát jó. Ezek szerint ez normális...(?) (Ebben még mindig nem vagyok egészen biztos, de ez van.)

Szóval ki vagyok vizsgálva. Egyik eredmény sem ad gyanúra okot, hogy valami baj lenne velem, hogy tovább kéne vizsgálódni bármelyik területen.

Ekkor egyik IR-es barátnőm szervezett nekem egy vérvételt, hamár... akkor zárjuk ki azt is. Kizártuk. Bár az eredmény nem lehetne iskolapélda egy tökéletes vércukor és inzulin szintre, ám még beleférek az átlag, normál tartományba. Jó, hát lehetne ez szebb is, de önmagában ez biztos nem lehet oka a vetéléseknek. A gyanú onnan ered, hogy esetleg IR vagy PCOS, mert ugye a két vetélés alapból adja ezt... De ehhez jött még egy csomó tünet nálam, ami hát lehet ez is, az is, fene tudja, hogy például miért nem tudok lefogyni szülés óta, mitől vannak ragyák az arcomon mostanában, vagy hogy a rendre 30 napos ciklusaim miért alakultak át random 25-37 naposakra. Ezeknek sokféle oka lehet, nem biztos, hogy van összefüggés, de hátha. Hát, az esetemben nagyon úgy tűnik, hogy nem, valóban nincs összefüggés.

Azért nem vagyok teljesen nyugodt. Szóval csinálom a ch diétát, azzal ártani úgysem lehet, legalább a napi étkezési ritmusom beáll, és egészségesebben táplálkozik a családom. Mivel nem okoz gondot így enni, így élni, akkor miért ne?

Ám a szeptemberi nődokis látogatásom mást is elindított. Amitől rettegtem. Azt javasolta az orvosom, kezdjek el lh tesztet használni, lássuk azokat a peteéréseket. Időzítsük tervezetten az együttléteket. Ha 2 hónapig csak negatív teszteket tudok felmutatni, akkor másmilyen kezelés... oh. (tehát a szex két naponta nem elég?)

Ezen a ponton megadtam magam a meddőségi tudatnak, és az alapvetően pozitív szemléletem hetekig nem mutatkozott meg. Semmiben. 

Szóval így, lehet, hogy a petéket sem érlelem rendesen, lehet. Eszembe jutottak a lombikos blogokban olvasott - akkor még oly lényegtelennek tűnő - kifejezések, mint clostibegy, hormonkezelés, inszemináció, lombik. Vizsgálatok, laborok hosszú sora, útvesztője. Latin szavak, amik nekem önmagában is a rendellenességet jelentik, hiszen a lányom miatt 2 éven át bújtam az orvosi szakirodalmat. A betegség tudat kíméletlenül rám telepedett.

Októberben produkáltam az első 37 napos ciklust. Mivel a korábbi leghosszabb 32 napos volt, így fel sem merült bennem, hogy több ideig kellene tesztelnem. Hamar elkönyveltem, hogy nem érlelem azokat a kiba' petéket. Értelemszerűen, ha volt is lh csúcs, akkor én arról ügyesen lemaradtam. A végén már úgy vártam a vérzést, mintha az maga a messiás lenne. A depresszió fokozódott, főleg, hogy óhatatlanul is évfordulóztam. Az első vetélésem óta eltelt egy év nem kecsegtetett túl sok jóval, főleg, hogy a párokat egy év sikertelenség után kezdik meddőnek kikiáltani. Pluszban a tudat, hogy még egy vetélés, és a habituális vetélők táborát szaporítom majd, illetve hogy minden vetélés csak fokozza annak esélyét, hogy a következő terhesség sem marad meg... Sok volt ez nekem, na de új ciklus, új remények. Erőre kaptam.

Ebben a hónapban 5-én gyönyörűséges lh csúcsot tudhattam a magaménak. Én hoztam a hormon szintet, apa meg hozta a sereget, ahogyan azt a szakirodalom meghatározza. Szóval rajtunk most sem múlik. Várakozó üzemmódra kapcsoltunk.

És mindezek érzelmi vetületéről majd máskor. Most felébredt a csaj, "anyázik" a kiságyból.

Ez már nagyon kellett

Van egy másik blog.
Egy lélek emelő, egy pozitív hangvételű, egy csodás. Egy olyan, ami erőt adhat, amibe lehet kapaszkodni, amiből mások erőt meríthetnek. Olyan bejegyzések, amik bár őszinték és a valóságot tükrözik, ám nem az én valóságomat. A lányom valóságát, az én szűrőmön át.

Nem akarok belerondítani, nem akarom sötétre festeni a kínlódásommal. Az az Ő helye, az ő tiszta kis élete. Ott érte vagyok pozitív, ott érte küzdök. Nem rondíthatom el, nem szoríthatom őt ki onnan.  Persze, szeretném, ha egy napon a két blog majd egyesülhetne, vágyam szerint a nem is olyan nagyon távoli jövőben. Remélem így lesz...

Addig is, ez lesz az én panaszfalam. Nem várok többet ettől a kis blognyúlványtól, mint amennyit a másiktól vártam anno. Csak megkönnyebbülést, feloldozást. Hogy este könnyebb legyen azzal a tudattal elaludni, hogy kiírtam magamból. És máris jobb.

Egy éve élem a sikertelen teherbeesési tortúrát. Két vetélés, tökéletes hormon eredmények mellett. Itt az ideje, hogy valahol kitomboljam magam. Szóval, ez a blog már nagyon kellett...