Azért nem mondom, eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne, ha karácsonykor betolhatnék egy pozi tesztet a fa alá. Szerencsére nem éltem bele magam túlságosan a gondolatba, mert az idei fa alatt már egészen biztosan nem lesz ilyesmi.
Csodálatos 29 napos ciklust zártam. Tényleg örülök neki, hogy közelítem a normálist, sőt, ez önmagában már az is!
Egyrészt gondolhatom azt, hogy de szuper, talán a diéta kezdi normál mederbe terelgetni az igencsak cakkos ciklusaimat. Előző 33 napos, azelőtti 37.. Ugyanakkor azt is feltételezhetem, hogy milyen szépen beillik ez is a sormintába... Na, minnyá megpróbálom beilleszteni.
Hát látszik a ritmus.. Először növekvő, majd csökkenő tendencia. Kétszer csúcsosodik. Komolyan, mintha tudatosan intézné így a szervezetem. Mondjuk az első csúcsocska nem érvényes, mert akkor vetéltem el, talán az is normál 30 nap körüli ciklus lett volna amúgy. Szóval most akkor egy 28 naposra számítok, és remélem, hogy be is áll már innentől erre a klasszikus értékre.
A görbém is nagyon szép lett, szerintem. Azt feri-ről hozom, mert jobban kedvelem annak az oldalnak a görbe grafikonját.
Sajnos az történt, hogy a pozi ovu tesztek utáni két napon lánykám úgy döntött, hogy buli lesz egész éjjel... Így a 16, 17. ciklusnapi hőm nem reális a grafikonon. Ferti szerint az már a második, harmadik dpo-m. Valójában 16-án reggel leesett volna cover line alá a hőm, ha kialszom magam és az lh tesztek is azt igazolják, hogy 7-én volt az ovum. Szóval ezzel a kis módosítással jól látszik, hogy a luteális fázisom 13 nap, ami jó. Ovu után szépen fent volt a hőm, amit a megnövekedett progeszteron termelés okoz, ez szintén jó. Így a hő leesés a 9. dpo-ra esik, ami egybevág a megnövekvő ösztrogén termelődéssel, ez megint csak jó. Nem gondolnám, hogy progi problémáim lennének... (Meg amúgy is, szerintem ez egy irigylésre méltó görbe, de ha van köztetek nagy szakértő, akkor várom a hasznos gondolatokat ennek kapcsán, hátha rámutattok valamire, amiről én nem tudok.)
Kicsit bizakodtam, mikor 36,9-re ugrott a hőm, drukkoltam picit titokban, hogy esetleg ugrik még 1-2 tizedet... Lehetett volna ez egy gyönyörű trifázisos babás görbe is... de nem lett az, kár is ezen sopánkodni.
Még a héten - egészen pontosan szerdán a vérvétel napján - elkészült a laborom is. Ezt most nem mutatom, inkább csak csacsogok róla picit. Mivel január végén megyek endokrinológushoz a leletemmel, így majd akkor osztom inkább meg az értékeket, ha hivatalosan is rá mondja a doki az áment. Mert hogy sajnos egyértelmű az inzulinrezisztencia. Kis segítséggel (köszi Kati), meg utána olvasással, még egy laikus is leszűri a következtetést...
Már csak az a kérdés, hogy ennek a kezelésére elegendő lesz-e a diéta meg a sport (höhö), vagy gyógyszert is fogok kapni rá...?
Igazából az éhomi cukrom és inzulinom is javult az elmúlt két hónapban, ez egyértelmű, ha össze vetem az októberi 2 pontos cukorterheléses értékeimmel a mostanit. Én úgy gondolom, hogy ez a két hónap ch diéta mindenképpen javított valamit a helyzetemen, de ez még így sajnos kevés. Ha ez az oka - és ez lehet az oka! - annak, hogy nem tudok egy tisztességes terhességet produkálni, akkor talán szigorúbb diétával pár hónapon belül jó eredményeket érhetek el.
Most úgy gondolom, hogy január végén megcsináltatjuk férjem vizsgálatát, de az én méhtükrözésemet toljuk picit. Valószínűleg szigorúbb diéta és sport* következik februártól. Lehet, hogy gyógyszer is, bár azt jó lenne megúszni. Sajnos nézegettem a neten, az enyémhez hasonló értékekkel mások gyógyszert kaptak... Ehh..
Aztán adnék ennek a dolognak így néhány hónapot, mondjuk 3-4-et... És ha úgy sem, akkor nyáron megadom magam a méhtükrözésnek is. Hát most így gondolom.
A mellékvese hormonjaim rendben vannak, bár túl mélyen nem ástam bele magam a témába. Lehet, hogy nem elég, hogy minden határértéken belül van, lehet, hogy ott is arányokat kell nézni, meg hogy melyik hormon hogy viszonyul a többihez. Ezt nem tudom... Majd T. dokitól megkérdezem januárban.
És még valami: Sz. doki szépen megkért, hogy most már ne legyek terhes, amíg nem tudjuk meg a vetélések okát. Azt hiszem, nem akarok egyetlen lehetőséget sem kihagyni... Szóval ha 'becsúszik', hát 'becsúszik'... Tudnék neki örülni.
* sport??? Hogy a tökömbe, ha férjem reggel f9-től este 8-ig nincs itthon? Na, erről majd nyilván rinyálok, ha aktuális lesz.