Panaszra még mindig nem lenne okom, hiszen Cicóval a 25. hétre már rövidült a méhnyak, és éppen tapostam egy masszívabb vesemedence gyulladást. Szóval akkor már rendesen kétrét görnyedve másztam ki éjjelente wc-re, nem beszélve magáról a fájdalomról, ami a pisilést kísérte. Ez persze csak egy hétig tartott kábé, de hát na! Szóval szavam nem lehet, közel hasonló kínjaim sincsenek, és bár a méhnyak állapotáról semmit nem tudok (majd csütörtökön megyek dokihoz) de mondjuk amiatt most nem is aggódnék.
Azért apránként kiütköznek már rajtam a terhesség fizikai velejárói.
Egyrészt hatalmasnak érzem magam. A hasam nagy és gömbölyű. Délután már nem tetszik, ha le kell hajolni, hogy bekapcsoljam a szandálomat. Délelőtt még nincs ebből gond. A köldököm is kifordult, az előtej szépen szivárog.
Azt olvastam, - nem tudom, így van-e, Cicónál semmilyen hasonló összefüggést nem fedeztem fel anno - hogy amilyen a baba ébrenléti ritmusa a pocakban, olyan lesz születése után is. Ha ez valóban így van, akkor az jó nagy szívás, mert Lelle egész nap pihenget, kivéve ha eszek - márpedig sokszor eszek. Aztán délután felélénkül, és gyakorlatilag este 8-11 között van igazán elemében.
Tehát minden evés után fél/egy órás buli, aztán délutántól éjfélig megint. Hajnalban néha felébredek, és hát mi van? Ő is helyezkedik... Gyakorlatilag akkor van igazán nyugi, ha sétálunk, mászkálunk. Ha ez bármit is jelent a jövőre vonatkozóan, akkor az igazán nagy szívás lesz! Remélem, legalább eleinte lesz ennél huzamosabb egybefüggő alvás.
Na, de az igazi kínom... Az a kiba' derékfájás! Kb. 1,5-2 hete lehetett, hogy koraiból haza érve játszottunk Cicuval a földön, és már nagyon fáradt voltam, itt fájt, ott húzódott, gondoltam kicsit elheverek a szőnyegen. Hát úgy alakult, hogy még elheverni sikerült, de felkelni már nem, úgy beállt a derekam. Se jobbra, se balra. Csak vergődtem, mint a páncéljára fordult teknős, Cicó meg azt hitte, móka van. Teljesen felpörgött, utánzott, nyögött, a fejemhez mászott, cibálta a hajam. Teljesen bevadult. Azt értette, hogy fáj, hiszen ezt mindig elmondom, mikor játékból kicsit megtépi a hajam, de nem igazán állt össze neki a kép, hogy valójában a hátam fáj kurvára, és nem tudok megmozdulni. Akkora mázlim volt, hogy Zoli épp haza ért munkából, és az oldalamra görgetett, és akkor már jobb volt. Önerőből azt a fájdalmat nem tudtam volna leküzdeni, de így, hogy áthempergetett a kritikus szakaszon, így már fel tudtam kelni. Akkor kezdődött, és ez azóta is tart. Mármint nem az éles fájdalom, csak hogy újra és újra megfájdul minden nap. Kb. 200 méter séta után már fáj. Az én gyerekem, na az meg olyan, hogy ha séta, akkor ne vacakoljunk, meg se álljunk két órán át... Szóval ha délelőtt ki tudunk szabadulni a lakásból, akkor tuti már ebédidőre taccsra vág a lány, minimum 1-2 óra fekvés a kanapén, hogy rendbe jöjjek, és indulhasson a délutáni menet. Viszont ha a délelőtt kímélő üzemmódban telik - azaz alszik Cicó 11-ig, utána délig reggelizget, stb - akkor vígan vagyok, észre sem veszem a terhességet.
Aztán itt van még a hasfeszülés, keményedés. Ez is csak este meg éjjel szokott komolyan jelentkezni, de akkor úgy, hogy fizikai fájdalommal jár átfordulnom a bal oldalamról a jobb oldalamra. Éjjel ez marhára nem vicces, néha nyögök is hozzá. Mintha egy hatalmas darab kő lenne a hasamban, ami ide-oda mozog a gravitációtól függően.
Amúgy tényleg értékelem, hogy ezek csak ilyen általános tünetek, Cicóval baromira vergődtem, szörnyű volt az a terhesség.
Ja, a héten még hánytam is egy kicsit, el ne felejtsem már. A szagok megint zavarnak, leginkább az emberek szaga, meg a kávé, olyan ez, mint az első hetek. De ezt a melegnek tudom be, szerintem emiatt bolydult fel a gyomrom. Nappal csak ch szegény ételek csúsznak le, illetve a gyümölcsök. Ami viszont villám ch-nak számít, szóval hamar éhes leszek újra. Az étrendre nem is térek ki... Néha picsán rúgom magam, olyankor pár napig szigorúan tartom a diétát, aztán beérik a cseresznye... meg nyakamon a dinnye szezon. Nah...
Terhelés 2 hét múlva. Hát majd meglátjuk, mit csinált a cukor szintemmel az a több raklapnyi gyümölcs, amit mostanában leengedtem a torkomon. És amennyit még le fogok... (A korábbi cukor eredményeim amúgy nagyon szépek, hiába bűnöztem annyit már korábban is.)
Amúgy meg semmi stressz nincs bennem a vizsgálati eredmények kapcsán. Tök úgy vagyok, mintha semmi eltérést nem találtak volna Lellénél. Nem izgat az egész. Még. Gondolom azért lesz majd az utolsó hetekben olyan, hogy hirtelen görcsbe rándul a gyomrom az aggodalomtól. Meglátjuk.
Ja, meg még azt akartam írni, hogy semmi, de semmi nincs még ennek a lánynak... Hihetetlen! Még egy body-t, vagy cumit se vettünk neki. Semmi, tök semmi...
Cicó kiságyát kapja majd, de addig ugye a nagytestvérnek kéne egy gyerekágyat venni. Viszont nincs autós hordozó, ruhácskák (hát nem sok maradt, Cicó elég sokat elrongyolt, ugye ő sokáig hord minden méretet...), meg az alapfelszereltség, ami kell egy babának.. Semmit nem vettünk még. Meg a nagyobb beruházás még az elektromos mellszívó. Azt tuti veszünk, én nem szüttyögök megint hónapokat kézi inkvizíciós eszközzel. De erről majd írok máskor.
Szóval ideje lenne elkezdeni készülődni. Épp tegnap mondtam Zolinak, hogy hát ez a gyerek helyet fog itt foglalni... Hova tesszük majd? Nem, mintha nem férne el. Csak a hálóban még mindig hegyekben állnak a dobozok, a tapéta nincs lehúzva, a mi ruháink sincsenek még szekrényben. (Mert nincs szekrényünk.) Jó, az aktuális évszaknak megfelelő ruhák szekrényben vannak, de a váltó dobozokban. Meg a törölközők, ágyneműk, konyharuhák... Szóval még mindig dobozokból vagyunk. (Talán Zoli ma befejezi a gardróbot, 2 hónapja gletteli meg festi...) Rengeteg dolog van még szeptemberig, mi meg alig-alig csinálunk valamit. Azaz Zoli éjjel nappal dolgozik, komolyan, 3 órákat alszik, hogy meg legyen a pénz a konyhára, háló átalakításra. Tehát az nem igaz, hogy semmi nem történik, csak éppen nem látványos a változás.
Na, megyek már a dolgomra. Ezekről a dolgokról külön kéne írni. Fogok is, remélem nem két hét múlva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése